Untouchable: 6. rész

- Találgatások -

Baekhyun pov.

Öt óra körül értünk haza a kudarcba fulladt randinkról, és mikor beértem a szobámba, azonnal írtam Jongdae-nek, hogy muszáj elmesélnem neki valamit. Lehet, hogy ki fog nevetni, de az legyen a legkevesebb. Fél óra múlva már a parkban ültünk egy padon, és éppen az én újabb kis kalandomat kezdtük el kivesézni.
- Szóval mi történt? Miért volt olyan sietős? – kérdezte.
- Délelőtt Jongin azt mondta, hogy menjek el vele és Kyungsoo-val egy dupla randira.
- Hogy?! – lepődött meg.
- Igen. Kitalálta, hogy be akar nekem mutatni valakit.
- És te belementél?!
- Nem igazán volt más választásom...
- És legalább bejött a csaj?
- Hát, tudod... Jongin eddig még nem tudta, hogy én nem vagyok meleg.
- Tessék? Akkor... Várj, akkor-
- Igen, egy srácnak akart bemutatni. – sóhajtottam fájdalmasan.
- Ez most komoly?! – majdnem elnevette magát, de aztán rájött, hogy együtt kellene éreznie.
- Halál komoly. De van ennél rosszabb is...
- Micsoda?
- Az a srác volt az, aki lesmárolt akkor a mosdóban.
- Mi van?! – kerekedtek ki még jobban szemei, és már teljesen össze volt zavarodva. – De hogy került az oda?
- Fogalmam sincs, de képzelheted milyen kínos volt. A „randi” előtt még Kyungsoo és Jongin összefutott és Kyungsoo akkor mondta el neki, hogy én nem vagyok meleg, mikor kiderült, hogy kivel is akart engem összehozni.
- Hogy hívják?
- Chanyeol, de most nem ez a lényeg. Totál kiakadtam, nem is értettem mi járhatott annak az ökörnek a fejében, mert most már egészen biztos vagyok abban, hogy nem Jongin találta ki, hogy mi ketten találkozzunk.
- Ez egész biztos?
- Biztos vagyok benne. Kinézem abból a gyerekből, hogy megkérte rá, mivel jóbarátok – tettem keresztbe karjaimat, majd hátradőltem.
- Ez kurva jó, nem hiszem el ezt a csávót. – nevetett.
- De ő még mindig nem tudja, hogy én nem vagyok meleg, így nem fog leszállni rólam!
- Akkor a legközelebbi adandó alkalommal elmondod neki.
- Ha rajtam múlik már nem lesz legközelebb.
- De ha elmondanád neki, hogy nem vagy az, lehet másként viszonyulna hozzád, és akkor megeshet, hogy egy egészen más oldalát ismernéd meg. Lehet, hogy tök jó barátok lennétek!
- Mintha Kyungsoo-t hallanám. Pont ugyan ezt mondta.
- Akkor hallgass ránk. Ha már két ember ezt mondja, csak nem lehet olyan hülyeség.
- Lehet megfogadom, de nem ígérek semmit.
Végül is, nem hülyeség, amit állítanak, de valahogy nincs kedvem ezt végigcsinálni. Egyáltalán minek kellene, hogy a barátom legyen? Vannak barátaim... ott van Kyungsoo... meg Jongdae... aki igaz, pár napon belül visszamegy Japánba. És... igazából ennyi. De akkor sem kell nekem egy ilyen barát! Egy cseppet sem szimpatizálok vele, de ő meg túlságosan is. Most mit kéne tennem? Nem akarok ilyen ellenséges lenni, egyszerűen csak nem kívánom annak az embernek a társaságát. Meg aztán, nincs is bennünk semmi közös, miről tudnánk beszélgetni? Ez az egész egy hatalmas ostobaság.

*

Chanyeol pov.

- Akkor Jongin most haragszik rád? – kérdezte Sehun, majd lehuppant mellém és átnyújtott egy doboz sört.
- Asszem. – felpattintottam a tetejét, majd belekortyoltam.

Muszáj volt áthívnom, hogy elmeséljem milyen balul sült el ez a kis tervem. Egy kicsit égett a pofám, amiért ilyen kellemetlen helyzetbe hoztam, de egyenlőre még nem tudom hogyan tehetném jóvá.
- És akkor Baekhyun most tényleg nem meleg?
- Ne is emlegesd – vágtam fájdalmas arcot. – Egész idáig heteró volt, én meg teljesen az ellenkezőjét képzeltem.
- Én is.
- Most jó hülyének nézhet. – kortyoltam ismét.
- De miért nem mondta el neked korábban? Mondjuk azon az estén...
- Fingom nincs. Ma is megtehette volna, de egy szóval sem mondta.
- Hmm... lehet, hogy biszex?
- Erre már én is gondoltam, de akkor Kyungsoo biztos ezt mondta volna Jonginnak.

- Nem tudom, nincs semmi ötletem. – kortyolt.
- Nekem se – sóhajtottam. – Lehet, hogy hagynom kellene.
- Minden bizonnyal.
- De mi van, ha igazunk van és tényleg biszex? Akkor meg buktam, ha most békénhagyom.
- Tényleg nem tudom, ez nekem már bonyolult.
Egyenlőre még én sem tudom mi tévő legyek, de rá fogom venni, hogy mondja el az igazat. Elvégre, ha nem lenne meleg, akkor ezt már akkor is elmondhatta volna, mielőtt megcsókoltam, de nem tette. Néhány hete a buszon is megemlíthette volna, mikor úgy nyomultam rá, de szintén nem tette. Sőt, ma délután is volt rá elég alkalom, mikor kettesben voltunk, de megint csak nem mondott semmit. Tényleg csak arra tudok gondolni, hogy biszexuális, vagy egyszerűen csak nem tudja eldönteni, hogy mit akar, mondjuk az utóbbi elég értelmetlen lenne. Mind egy, most hagyom egy kicsit, had mérgelődjön, mert most biztos nagyon pipa rám, és egy kis idő múlva ismét próbálkozom.

Baekhyun pov.

Tegnap este megint az esszémmel bajlódtam, ma pedig úgy döntöttem, hogy eljövök a suli könyvtárába, hátha találok valamit, ami a segítségemre lehet. Nem sűrűn jártam itt mostanában, ezért furcsa volt ismét a sorok között nézelődni, de hamar visszarázódtam, és gond nélkül megtaláltam a nekem szükséges polcot.
- Talán ez? Vagy inkább ez? – motyogtam magamban, miközben a könyvek gerinceit símogattam.

Nem igazán tudtam, hogy milyen könyvre lenne szükségem, de biztos van itt valami, ami a modern költészetről szól. Egyik könyv régebbinek tűnt, mint a másik... Egyet csak kíváncsiságból kivettem, de szinte már hullottak ki a lapjai, ezért inkább olvasás nélkül óvatosan visszatettem. Folytattam tovább a keresést, mikor valaki megszólított.
- Elnézést! – jött a hang a hátam mögül.
- Igen? – fordultam meg, és megpillantottam egyik iskolatársamat, akinek ugyan ismerős volt az arca, de nem tudtam hova tenni.
- Kim Minseok vagyok a suliújságtól. – hajolt meg enyhén, közben egy mappát szorongatott mellkasához.
- Öhm, Byun Baekhyun. – tettem én is úgy. Miért kell ilyen formálisnak lennie, amikor talán csak egy évvel idősebb nálam? De a lényeg, miért keresnek engem a suliújságtól?
- A újságnál megüresedett egy hely, és az irodalom szakról keresünk valakit, akinek lenne kedve csatlakozni – Tessék?! – Ha jól informált vagyok, a csoportodban te vagy az egyik legjobb tanuló, igaz?
Várjunk, ez túl sok; meg se jegyeztem mit mondott, csak bólintottam egyet bizonytalanul.
- Érdekel a dolog? – mosolygott reményteljesen.
- P-Persze.
Ez most komolyan megtörténik?! Engem kérnek fel a suliújsághoz?! Egy ilyen lehetőség csak úgy az ölembe hullana?!
- Komolyan?! – derült fel az arca.
- Azt hiszem... – mondtam még mindig egy kicsit bizonytalanul, mert éppen nem hittem el mi történikók örülöttem.
- Akkor beszélhetnénk egy kicsit róla? Vagy zavarlak?
- Nem, egyáltalán nem zavarsz!
Az a nyamvadt esszé várhat.
- Akkor kiülünk az udvarra? Elmondanék pár dolgot.
- Persze! – elvigyorodtam, és már alig vártam, hogy Minseok mindenbe beavasson.
Kiültünk egy padra az egyik bokor mellé, majd kinyitotta a mappáját, amiből elővette az újságot.
- Ez az e heti kiadás – nyújtotta át nekem. – Sajnos az egyik tagunk kilépett, és nincs aki átvegye a helyét, pedig sürgősen kellene kerítenem valakit a helyére.
Gondterheltnek látszott, így egy kicsit megsajnáltam, és azt éreztem, hogy muszáj elfogadnom az ajánlatot. Átfutottam az újságot, és látszott, hogy sok munka van benne. Igaz, nem mindig szoktam beleolvasni, de ez eddig mindig feltűnt.
- Mi lenne a feladatom? – pillantottam fel a papírból.
- Szóval akkor elfogadod?
- Hát, én nem igazán vagyok gyakorlott az újságírásban, de ha valami olyan témában kellene írnom, ami érdekel is, az biztosan menne.
- Ennyi lenne a dolgod.
- Hogy?
- Olyan dolgokról írni, amik téged érdekelnek, és amit szerinted a többiek is szívesen olvasnának. Végül is ez egy suliújság, ami rólunk és az iskoláról szól, így ehhez megfelelően kell kiválasztani a témákat – kezdte magyarázni. – Ha úgy érzed, hogy valamit el szeretnél mesélni, meg szeretnél osztani az iskolával, mert úgy érzed, hogy tanulságos, vagy éppen tanácsot szeretnél adni valamiről, amit újonnan tapasztaltál meg, akkor csináld.
- Ennyi lenne? – lepődtem meg. Azt hittem, hogy ez egy kicsit nagyobb felelősség lesz.
- Az előző diáknak is ez volt a feladata. Mindenkinek megvan, hogy miről kell cikket írnia, és mit kell megfigyelnie. Ha elvállalod, akkor neked ez lesz. – mondta egyszerűen.
- Én azt hittem, hogy ez nehezebb lesz... – mosolyodtam el kínosan.
- Nehezebb? Ez csak egy suliújság – nevetett -, nem kell annyira megrémülni tőle.
- Rendben. Hát, akkor teszek egy próbát. – mondtam félve.
Minseok szinte a nyakamba omlott, és hálát adott, amiért nem kell tovább a következő szerkesztőjelöltre vadásznia. Elkérte az e-mail címem és azt mondta, hogy holnapig még elküldi a részleteket, de még mielőtt véglegesen csatlakozhatnék, kell írnom egy cikket egy adott témában, ami alapján majd eldöntik, hogy alkalmas vagyok-e a feladatra, vagy mégsem. Ahogy belegondoltam, hogy lehet a következő újságban már az én cikkem is szerepelni fog, hirtelen olyan izgatott lettem, hogy nem lehetett levakarni az arcomról a vigyort.

Otthon elmeséltem Kyungsoo-nak, hogy mi történt velem a könyvtárban – igaz, végül üres kézzel jöttem haza -, mire elmondta, hogy milyen büszke rám, és hogy örül nekem. Megígértem neki, hogy mindent beleadok majd, és igyekezni fogok.

*

Sehun pov.

Haza akarok menni; fárasztó itt áldogálni, pedig még csak egy órája, hogy megérkeztem. Vajon mit csinálhat most az én Luhanom? Nevezhetem egyáltalán az enyémnek? Már több, mint egy hónapja, hogy találkoztunk és azóta mintha megváltoztam volna egy kicsit. Mikor egyedül vagyok, szinte csak körülötte forognak a gondolataim, és legszívesebben két percenként felhívnám, hogy hallhassam a hangját. Lehet, hogy szerelmes vagyok? Erre még gondolni is furcsa, viszont minden jel arra utal.

Luhan olyan tündéri; egy olyan srác, mint én, szinte meg sem érdemli, de ő mindig azt hajtogatja, hogy aznap este jobb embernek nem is adhatta volna meg a számát. A mosolya, a hangja, a nevetése, a teste... Mindent imádok, ami vele kapcsolatos, és azt hiszem meg fogok őrülni. Tényleg ilyen érzés szerelmesnek lenni? Nem igazán mondhatom, hogy voltam már szerelmes, mivel eddig sosem akartam az lenni. A gimi egész végig csak a játszadozásról szólt. De én lehet, hogy nem is akartam ilyen lenni, csak Chanyeol példáját követtem. Akkoriban ő volt az egyetlen barátom, és felnéztem rá. Kerültem az érzelmek bármiféle formáját, most pedig itt vagyok; egy srácra gondolok egész nap, aki teljesen magába bolondított. Egyáltalán nem érzem magam szarul miatta, sőt, mindig mosolyt csal az arcomra, mikor belegondolok.

- Sehunnie! – hallottam egy édes hangot felém közeledni.
Egyből tudtam ki az, ezért hihetetlen boldogság töltött el.
- Szia. – sétáltam felé hatalmas vigyorral és csillogó szemekkel.
Karjaimba zártam karcsú testét, majd egy puszit nyomtam homlokára – szerencse, hogy éppen nem volt bent senki.
- Mit keresel itt? – kérdeztem.
- Gondoltam bejövök suli után. – mondta kedvesen, egy szünni nem akaró mosolyt varászolva arcomra.
- De hát nem is esik útba. – nevettem enyhén.
- De van időm, nem sietek.
- Hát akkor, kérsz valamit? Kávét? Forrócsokit? Én állom. – kacsintottam.
- Ugyan, nem azért jöttem, hogy meghívassam magam. Téged akartalak látni. – szégyenlősködött. Ha lehetne, itt helyben megzabálnám.
- Ragaszkodom hozzá.
Kézenfogtam, majd odahúztam az egyik kanapéra, közel a púlthoz. Megegyeztünk egy kapucsínóban, én pedig rögtön el is készítettem és leültem mellé. Megköszönte, majd elnézést kért, amiért feltart a munkában, de én oda sem figyeltem rá. Elvesztem íriszeiben és tekintetemmel elméláztam ajkain. Vajon ő is úgy érez, ahogy én? Ez kétségtelen. El sem hiszem, hogy milyen szerencsés vagyok ezzel a fiúval. Ha lehetne, akkor rögtön bevallanám neki az érzéseimet, de félek, hogy ez még túl korai lenne.