SOULMATE

MUSIC CHALLENGE pt.2

Call me Karizma - Nails

- Megjöttünk. – jelentettem ki, mikor leállítottam a motort a ház előtt.

- Bejössz, ugye? - kérdezte lomhán.

- Most nem. Menj, fürödj le és aludj. - utasítottam kissé.

Fejét lefelé lógatta, szemeivel nagyokat pislogott.

- Jól vagy?

- Ühüm. - nyöszörögte.

Hiába mondtam neki, mit tegyen, továbbra is csak derekamat szorongatta, egyáltalán nem úgy tűnt, mint aki egyhamar el fog ereszteni. Tudtam, hogy segítenem kell neki, mint mindig, mikor így kiüti magát. Kioldoztam magam kötelékéből, majd leszálltam a járműről és vállam fölé kulcsolva bal karját, próbáltam őt is leemelni.

- Minseok most mérges rám? - kérdezte halkan.

- Dehogy! - álltam meg a mozdulat közepén. - Sosem lenne mérges rád.

- De már megint… berúgtam.

Sóhajtottam egyet, majd az ő lábai is végre a földet érték.

- Ha továbbra sem hallgatsz másokra soha, akkor ezután is be fogsz.

Válaszul egy nagyot nyöszörgött, közben már az ajtó felé vettem vele az irányt. Kis termetét könnyű volt cipelnem, már hozzászoktam, hogy a legtöbb buli ezzel végződik.

- Itt vagyunk - jelentettem ki a küszöbnél. – Remélem nálad van a kulcsod.

- Persze! - ütögette meg jobb nadrágzsebét.

- Remek. Meg tudsz állni a lábadon? - Kérdeztem, majd miután bólintott, karját lassan leemeltem vállamról, derekát elengedtem, és hagytam, hogy megtartsa magát. Egy kis szédelgés után minden rendben volt.

- Bejössz, ugye? - tekintett rám.

- Már kérdezted, mondtam, hogy most nem. - utasítpttam vissza fájó szívvel.

- Legutóbb is ezt mondtad. - Kuncogott, miközben előhúzta a lakáskulcsot zsebéből. - Anyámék nincsenek itthon.

- Baekhyun-ah… - sóhajtottam frusztráltságomban. - Nem lehet...

- Azt hittem, kedvelsz. - hajlott le tekintete.

- Kedvellek! - vágtam rá. - Vagyis… Persze, de ez nem... helyes.

- Chanyeol… - Hirtelen olyan közel hajolt, hogy ajkaink szinte egymást érték. Arcom tűzforróvá lett, pedig kettőnk közül Ő volt részeg, s nem én. Tekintetünk egymásba botlott, meleg lehelete alsó ajkamat csiklandozta. - Ha tényleg így gondolnád, most elhajoltál volna. - suttogta meggyőzően.

Szavaira nyeltem egy nagyot, gyönyörű arcát fürkészve próbálkoztam megcáfolni kijelentését, de bárhogy is győzködtem magam, nem jártam sikerrel. Akárhogy is igyekeztem ellenkezni, végig az járt a fejemben, hogy mennyire igaza van. Ő az egyetlen személy, akinek nem tudok ellenállni, aki bármit tehetne, hogy eltaszítson magától, sosem sikerülne neki. Vakok módjára engedelmeskedem neki minden egyes alkalommal, hiába próbál az agyam ellenkezni, a testem és a szívem akaratereje mindenen felül kerekedik.

Lassan elhajolt, tekintetét elfordította, hogy kizárja a nyílászárót. Az ajtót kitárta, a kulcs a szőnyegre esett. Ismét rám pillantott, közben bal kezét gyengéden az enyémbe kulcsolta és lassan maga után húzott, be a házba. Egy pillanatig sem ellenkeztem. Úgy vonhatott magával, akárcsak egy tollpihét. Becsuktam magunk mögött az ajtót, és immár a teljes sötétségben és csendben érezhettem bizsergető jelenlétét.

Elengedte kezem, közelebb lépve arcom jobb oldalán felsimítva tenyerét markolt fekete tincseim közé. Nem bírva tovább a várakozást, derekánál fogva közelebb simítottam magamhoz, és hevesen ajkaim közé kapva az Övéit idéztem elő azt a csodálatos pillanatot, amit mindig felelevenítek, mikor hiányoznak érzéki érintései, és puha bőrének simításai az enyémen.

Alkohollal megspékelt lehelete csak még jobban megbódított, orcáit tenyerembe fogva tartottam magamhoz még közelebb, úgy éreztem, sosem akarom elengedni. Hosszú ujjaival kioldotta nadrágszíjamat, majd pólóm alá férkőzve simította végig felsőtestem. Hideg ujjbegyeinek érintésére kirázott a hideg, csak még több adrenalint éreztem felszabadulni testem rejtett zugaiból. Csókunkat megszakítva felkaptam őt az ölembe, s lábait magam köré kulcsolva dobtam le a nappaliban a kanapéra. Fölé kerekedve csókoltam végig még egyszer ajkain, majd arcán, nyakán és kulcscsontján. Úgy éreztem, nem tudok betelni hófehér bőrével és gyönyörű lényével, legszívesebben addig hinteném csókokkal, amíg világ a világ.

- Chanyeol - lehelte -, én végre tudni akarom, hogy milyen.

Egy pillanatra tüdőmbe szorult a levegő, szívem fájdalmasan nagyot dobbant. Csak pislogtam felette, tekintetét vizslattam, ahogy íriszeit megvilágította az ablakon át beszűrődő ezüst Hold fénye.

- Veled. - tette hozzá.

- Hogy mi? - hitetlenkedtem, mintha nem értettem volna már elsőre is.

Szemei teljesen tisztának tűntek, nyoma sem volt annak a becsiccsentett és habókos Baekhyunnak, akit nem rég a vállamon hoztam haza. Teljesen józan volt.

- Komolyan gondolod? - kérdeztem óvatosan.

Aprót mosolyogva bólintott. Elsimítottam arcából azt a néhány tincset is, amitől nem láttam tisztán arckifejezését. Továbbra is kobakját simogattam, úgy fürkésztem tekintetét.

- Én is kedvellek. - jelentette ki halkan, még hozzáfűzve az ajtóban tett kijelentésemhez.

- Bármennyit képes lettem volna rád várni. - Ahogy ezt kimondtam, végigsimított arcomon, majd egy újabb csókhoz húzott közelebb. Ezúttal sokkal gyengédebb és finomabb volt, éreztem, hogy őszinte hozzám. Sosem váltottunk még ennyire lassú és szerelmes csókot, ezúttal teljesen más érzés volt. Tudtam, hogy ettől a pillanattól kezdve fog komollyá válni a kapcsolatunk.

Úgy bántam vele, mint egy porcelánbabával, minden másodpercben tudatni akartam vele, hogy Ő a legfontosabb a számomra. Azt akartam, hogy érezze, semmi más nem számít rajta kívül. Olyan rég óta vágytam már arra, hogy kimutathassam az iránta táplált érzelmeimet, hogy ezek a pillanatok szinte nem is tűntek valóságosnak. Oly’ sokáig ellenkeztem és rejtettem el az érzelmeimet nem csak magam elől, de előle is, hogy most minden lemaradásomat be akartam hozni. Mérhetetlenül boldog voltam, mintha csak felhőkön táncoltam volna, ahová Őt is magammal invitáltam.

Baekhyun-ah, már mikor először megláttalak tudtam, hogy szeretni foglak, és azt is, hogy én sem leszek közömbös a számodra. Különös érzés legelőször találkozni a lelki társaddal, viszont egyben csodálatos és bizsergető is. Nehéz volt az idáig vezető út, viszont minden pillanata megérte. Sosem akarlak elveszíteni most, hogy tényleg az enyém lettél. Szeretlek és megbecsüllek, köszönöm, hogy engem választottál, ezzel együtt beteljesülhetett minden vágyam.

 

_____________________________________________________________________________

Sziasztok! Végre elérkeztünk ide is! :D Nem szeretnék sok mindent mondani, csak gondoltam adok egy kis "háttérsztorit" ehhez az irományhoz, mivel sokkal többet gondoltam bele, mint amennyit leírtam, de nem szerettem volna hosszúra nyújtani, ezért úgy döntöttem, hogy így utólag adok több információt a történetről, ami nem biztos, hogy egyértelmű volt. :) 

Chanyeol és Baekhyun már régóta ismerik egymást, mindig is szimpatikusak voltak egymásnak, de sosem kezdeményezett egyikük sem, mígnem egyszer kettesben maradtak, és el nem csattant egy-két spontán csók. Onnantól kezdve kezdtek el érzelmeket táplálni egymás iránt, viszont nem volt sok alkalom, mikor kettesben tudtak volna lenni mindenki tudta nélkül, csakis akkor, mikor Chanyeol nagy örömmel vitte haza a részeg Baekhyunt egy-egy buliról. Ezek az alkalmak voltak azok, amikor mindenféle zavar nélkül lehettek kettesben és csókolhatták egymást anélkül, hogy azon aggódnának, bárki is megszólja őket.
Ez az apró novella azt a pillanatot jeleníti meg, amikor is Baekhyun úgy dönt, már nem akarja tovább rejtegetni érzelmeit sem Chanyeol, sem a világ elől, csak a másiké akar lenni, ezzel egy magasabb szintre emelve kettőjük kapcsolatát.

Köszönöm, hogy elolvastátok, várlak titeket a következő körben is! :)