Untouchable: 11. rész

- Egyedül -

Baekhyun pov.

Egyhén fáradtan értem lakásunk ajtaja elé a sötét folyosón, ahová a hold fénye nyújtózkodott befelé. El voltam merülve gondolataimban; egyik megérzés jött a másik után, és nem tudtam melyiknek higgyek. Benyitottam a csendes lakásba, majd megpillantottam barátaimat a sötét nappaliban ülni a tévé előtt, aminek fénye valamennyire bevilágította a helységet.
- Na, milyen volt?! Azonnal mesélj el mindent! – ugrott elém Yixing, míg Kyungsoo lassan odasétált, egy drámai jelenet kellős közepén, közben felkapcsoltam a villanyt a fejem felett.
- Hát, hogy is mondjam... Olyan volt, mint ahogy vártam.
- Annyira rossz volt? – kérdezte Kyungsoo, mikor mellém ért.
- Egy valamit leszámítva.
- Mi az?! – türelmetlenkedett a kínai.
- Mondhatni, megbeszéltük a nézeteltérésünket. – bújtam ki cipőmből.
- Komoly?! – kérdezték egyszerre.
- És mit mondott?
- És te mit mondtál?!
Záporoztak el a kérdésekkel, hirtelen azt sem tudtam, hogy melyikre kellene először válaszolnom.
- Hát, az elején igazából egy kisebb veszekedésnek indult, de aztán bevallottuk, hogy mindketten hibásak vagyunk, és így most asszem lecsillapodtak a kedélyek.
- De romantikus! – kis híján felkiáltott örömében a magasabbik.
- Elmegyek fürdeni. – mondtam figyelmen kívül hagyva, majd beljebb sétáltam.
- És mentek máskor is valamerre? – fordult utánam Kyungsoo.
- Nem tudom, nem beszéltünk meg semmit. – hajtottam be az ajtót egy kicsi rést hagyva, hogy hallja mit beszélek, majd kibújtam a felsőmből és a szennyeskosár tetejére dobtam.
- Akkor most már végre felhagysz az orrod fennhordásával, és hajlandó leszel normálisan hozzáállni? – álltak meg az ajtó előtt és hallottam beszűrődni Kyungsoo hangját.
Egy halkat sóhajtottam és meg is forgattam a szemeimet, közben hálát adtam, hogy ezt most nem láthatta. Nem fog rólam leszállni, amíg meg nem alázkodok.
- Igen – válaszoltam röviden, de ezt is nehezemre esett kinyögni. – És most már hagyjatok, ne faggassatok. – csuktam rá kilincsre az ajtót, majd végre csend lett körülöttem.

Chanyeol pov.

Kiléptem a terem ajtaján, ahol befejeződött a mai utolsó órám, és megpillantottam Jongint a szürke folyosón a kijárat felé igyekezni.
- Jongin! – szólítottam meg nem túl hangosan.

Meglepődve fordult hátra, de mikor látta, hogy csak én vagyok, megindult felém enyhén mosolyogva.
- Már majdnem el is felejtettem, hogy hétfőn együtt szoktunk végezni. – mondta, majd kezet ráztunk.

A telefonbeszélgetésünk óta minden rendben van, úgy látszik már el is felejtette, hogy milyen meggondolatlan voltam, és hogy milyen kellemetlenséget okoztam neki. Nem fogja az orrom alá dörgölni, de szerintem már megszokta az ilyen megnyilvánulásaimat, és ezért felejtette el ilyen hamar.

- Mi a helyzet? – kérdeztem.
- Semmi, és veled? Mostanában nem beszéltünk valami sokat.
- Megvagyok. Képzeld, a hétvégén volt egy randim. – vigyorogtam.
- Komoly? Nem is tudtam, hogy neked ínyedre vannak az ilyen dolgok. – nevetett.
- Hát, nem is, de nem akárkivel voltam. – dugtam zsebre kezeimet.
- Na, kivel?
- Baekhyunnal.
- Azzal a Baekhyunnal?! – düllesztette ki szemeit.
- Aha.
- De én úgy tudtam, hogy ti nem jöttök ki jól, sőt, hogy ő nem is meleg... Kyungsoo mondta még aznap! – hadarta.
- Tudom, tudom, de megkérdeztem és belement, mondjuk először én is meglepődtem.
- És milyen volt? – vigyorodott el. – Akkor most lesz valami köztetek?
- Nem tudom, még nagyon az elején van a dolog. Azt sem tudom mikor találkozunk legközelebb, vagy hogy egyáltalán akar-e.
- Nem baj, ne siesd el, adj neki egy kis időt és a legfontosabb, hogy legyél megértő.
- Ezt mind muszáj? – grimaszoltam.
- Ha azt akarod, hogy működjön és a végén teljesen oda legyen érted, akkor hagyd gondolkodni és ne siesd el. Csak nézd meg Kyungsoo-t és engem. Már majdnem három hónapja járunk randikra, beszélgetünk meg egyebek, de még mindig nem történt semmi. – hajtotta le fejét, közben lassú léptekkel megindultunk a kijárat felé.
- Már három hónapja?! – lepődtem meg.
Már ennyi ideje húzzák egymás agyát?! Nekem nem lenne idegem ennyit várni valakire, és ki tudja, lehet a végén még nem is lenne belőle semmi, így csak elpazarolnám az időt.
- Igen. De ez a legszebb időszak. – mosolygott fel rám.
- Miért is?
- Mert ilyenkor azt érzed, hogy szerelmes vagy, meg nem is. Valahol félsz belevágni, de legbelül tudod, hogy az lenne életed egyik legjobb döntése. Találgatsz, hogy vajon a másik hogy érez és reménykedsz, hogy igazak a megérzéseid. Legszívesebben egész nap vele lennél, de izzad a tenyered, mikor hozzá beszélsz. – merengett el séta közben.
- Hű, szinte érzem a pillangókat a hasamban, ne is folytasd! – nevettem, mire oldalamba könyökölt. – De tényleg, mikor szándékozik valamelyikőtök lépni?
- Nem tudom, majd eljön a megfelelő pillanat.
Kiléptünk az ajtón a friss levegőre, lesétáltunk a lépcsőn, majd ki a nagy kapun.
- Akkor sok sikert. – fogtunk kezet ismét.
- Neked is. – vigyorgott, amit viszonoztam.
Elváltunk még egy intéssel, majd ellentétes irányba hazaindultunk.

Baekhyun pov.

Még szombaton délután sikerült leadnom a cikket, aminek a témáját én választhattam ki, de eddig még senki nem keresett meg a suliújságtól. Még Minseok sem, aki pedig elég izgatott volt, és őszintén, azt reméltem, hogy mikor meglát hétfőn reggel, akkor azonnal oda fog jönni hozzám, hogy kifejtse a véleményét. Bár így jobban belegondolva, lehet, hogy még el sem olvasta, vagy egyszerűen csak nem beszélhet róla, amíg meg nem hozták a döntést. Minden esetre is, remélem, hogy megfelelő témát választottam, ami az emberi kapcsolatokról szólt. Teljesen hirtelen jutott eszembe ez az ötlet egyik délután, azt hiszem akkor, amikor Yixing megérkezett. Később ahogy elgondolkodtam, furcsa módon nem vetettem el, mert jó ötletnek találtam ezt a témát, mivel teljesen megbabonázott ennek az embernek a személyisége, és az, hogy milyen hatást idéz elő a jelenléte.

A cikkben kitértem mindenre, ami csak eszembe jutott, mert bele akartam szőni minden gondolatomat és mindent, ami én vagyok. Elég hosszú lett, két és fél oldal. Többször is átolvastam, hogy biztos legyek mindenben, amit pedig innentől kezdve tehetek, az annyi, hogy várok.

Chanyeol pov.

Szerda este gondoltam, hogy áthívom Sehunt, mivel a héten még nem is találkoztunk, és még a hétvégi randimat sem tudtuk kibeszélni. Nem tudom mi van vele mostanában; néha csak úgy felszívódik, majd egyszer csak megjelenik az ajtómban – persze nem mintha nem tudnám hova szokott menni. Egyre több időt tölt az új pasijával, persze elmondása szerint még nincs közöttük semmi, de ez lehet, hogy azóta változott, mivel ezt még pár hete mondta. Szomorú, hogy pont én nem tudok erről, amikor elvileg mi mindent elmondunk egymásnak. Mondjuk nem mintha féltékeny lennék vagy ilyesmi, mert szó sincs erről, csak nem értem miért hanyagol az utóbbi időben. Már a bárba sem szoktunk lejárni, és ez azért már elég komoly. Attól, hogy van valakije, az még nem ok arra, hogy rám ne tudjon időt szakítani.

Estefelé gondoltam felhívom, hátha szerencsém lesz és egyedül van.
- Cső, mit szeretnél? – szólt bele.
- Szia. Nincs kedved átjönni? Van még egy pár doboz sör a hűtőben. – könyököltem térdeimre, ahogy a kanapén ültem.
- Ne haragudj, de most nem fog menni. – hallottam hangján, ahogy elhúzta száját, közben sóhajtott.
- Miért is?
- Nem vagyok otthon.
- Ó, értem már. – felszökött egyik szemöldököm.
- Ne haragudj, talán holnap.
- Jó. – mondtam enyhe csalódottsággal.
Kinyomtam a hívást és az asztalra tettem a készüléket. Miért van az, hogy sosincs otthon, amikor én hívom? Egész nap azzal a sráccal van?! Nevetséges. Nem tudom mi lehet abban a gyerekben olyan jó, ami így elvette az eszét, de talán még egy-két hét és kitisztul a feje.

Baekhyun pov.

          Mikor pénteken délután hazaértem a suliból, egyedül Yixing volt otthon, és épp telefonált, mikor a nappaliba sétáltam. Nem értettem mit mond, valószínüleg kínaiul beszélt valakihez, közben pedig elég zaklatottnak tűnt. Alig vártam, hogy letegye és végre megkérdezhessem, hogy mi történt.
- Valami baj van? – kérdeztem mikor kinyomta és zsebre tette a telefont.
- Nincs, csak egy kis kellemetlenség.
Egy aggódó pillantást intéztem felé, majd a konyhába sétáltam, hogy igyak egy pohár vizet. Megnyitottam a csapot, ő közben mellém ért és a pultnak támaszkodott.
- Akarsz róla beszélni? – kérdeztem, miután ittam egy kortyot.
- Végülis elmondhatom – vakarta tarkóját, majd keresztbe tette karjait. – A családom egy kicsit zűrös mostanában – folytatta, én pedig figyeltem, miközben lassan kortyolgattam. – Anyám megcsalta apámat, ő pedig most teljesen magába fordult és többet iszik a kelleténél. Eddig sem voltak rendben a dolgok, játszottuk a tökéletes családot, közben meg mindenki szart a másikra. – mondta nemtörődöm hangnemen, közben mindenhová pillantott, csak éppen rám nem.
Eddig még nem láthattam ezt az oldalát, ezért biztos voltam benne, hogy eléggé rosszak lehetnek most náluk a körülmények. Nem lehet könnyű.
- Mondtam apámnak, hogy amíg le nem csillapodik ez az ügy, addig én nem vagyok hajlandó ott maradni. Szerencsére megértette és könnyen elengedett. Szerintem ő sem akarta, hogy így lássam... Tényleg nagyon padlón van, bár nem hiszem, hogy azért annyira szerette anyámat. Megígérte, hogy minden hónapban küld majd nekem pénzt, és azt mondta, akkor megyek haza, amikor szeretnék. – mesélte.
- Sajnálom. – mondtam halkan.
- Nem kell – tekintett fel rám végre, és ismét mosolygott; mintha egy másodperc alatt kicserélték volna. – Ezek után jobb lesz minden, csak egy kis idő kell – lépett elém. – Meg aztán, ha mindez nem történik meg, akkor nem találkozok veled sem. – vigyorgott visszafogottan.
Nem tudom erre most mit kellene reagálnom; abban sem vagyok biztos, hogy ezt most hogy értette. Tény, hogy amióta megérkezett egyre jobban kijövünk egymással, de remélem, hogy nem érti félre a kedvességem.
- Igaz. – mondtam röviden, kínosan mosolyogva.
- Akkor ugye eljössz hyunggal holnap este valamerre?
- P-Persze – bólogattam. – Már megbeszéltük.
- Csodás! – ölelt át hirtelen, de ez talán csak két másodpercig tarthatott, mert utána el is engedett. – Akkor majd én kiválasztom mit vegyél fel!
Kyungsoo azt mondta, hogy pár napon belül hozzá fogok szokni a közelségéhez, de már itt van egy hete, és még mindig megugrok és zavarba jövök mikor túl közel kerül hozzám, mert nem vagyok hozzászokva az ilyen emberi viselkedéshez. Körülöttem senkire nem jellemző az efféle közvetlenség, ezért Yixing mindig meg tud lepni a hirtelen mozdulataival.
- Biztos? – kérdeztem félénken.
- Ühüm – bólogatott hevesen.
- Hát jó.
Egy örömtánc után beviharzott a szobájába, én pedig kaptam az alkalmon és én is besurrantam az enyémbe, hogy végre magamra csukva az ajtót, legyek egyedül és pihenjek egy kicsit, mert az biztos, hogy egy valamit sosem fogok tudni megváltoztatni magamban, az pedig a lustaságom.