Untouchable: 4. rész

- Akcióban -

Baekhyun pov.

Másnap, miután hazaértem az óráimról, elhatároztam, hogy akkor is kifacsarok valami ötletet magamból, amiből akár ki is lehet majd hozni egy kerek történetet. Először nem mindjárt egy regényre gondoltam, csak egy kis novellára. Fogtam a gépem, lehevertem az ágyra, az ölembe vettem és elkezdtem gondolkodni. Nem sok minden jutott eszembe, de azok sem feleltek meg eléggé. Mindegyik olyan egyszerű volt, olyan átlagos ötletek, amiknek az olvasása közben el lehetne aludni, mert már tisztában lennénk vele, hogy mi fog következni. Tényleg valami különlegeset akartam volna kitalálni, de úgy tűnt, hogy a kreativitásom ismét nem akart együtt működni velem.

Olyankor, amikor tényleg nem jut eszembe semmi, vagy egyszerűen csak unom a gondolkodást, visszaemlékszek azokra a könyvekre, amiket eddig olvastam, és onnan próbálok ötleteket meríteni. Apró cselekmény foszlányokat idézek vissza, amiket a saját elképzelésem szerint alakítgatok, majd embereket, személyiségeket és körülményeket csatolok hozzájuk, amikből általában kialakul egy kép az elmémben. Mint egy kirakós. Most is eszembe jutott valami, a kérdés, hogy képes vagyok-e megírni. Mindig ez a legnagyobb kérdés, ami felmerül bennem, egy nagy kérdőjelet varázsolva lelki szemeim elé. Hátrahajtottam a fejem a hideg falnak, és becsuktam a szemem.

A kirakós darabjai kezdtek összekuszálódni, és majdnem elfelejtettem, hogy alap nélkül nem lehet normális történetet írni, márpedig az még sehol sem volt. Ez nehezebb, mint gondoltam. Szinte elfáradtam a gondolkodásban, pedig még mindig nem jutottam semmire. Lehet, hogy nem novella írással kellene kezdenem, hanem valahová gyakornoknak jelentkeznem, ahogyan azt Jongdae is ajánlotta. Most így belegondolva, mit fogok kezdeni nélküle, ha letelik ez az egy hét, ő pedig visszamegy Japánba?

A gondolataim már teljesen másfelé kezdtek el terelődni, amitől elment az írástól a kedvem. Inkább félretettem a gépem, és próbáltam valami más tevékenységet kitalálni. Ekkor jutott eszembe, hogy Kyungsoo még nem is mesélt nekem a randijáról Jonginnal, mivel tegnap nem igazán volt időnk a társalgásra. Felpattantam, majd a szobájába viharoztam, ahol ő el volt hasra terülve az ágyán, és épp valami elég unalmasnak tűnő könyvet olvasott abban a fekete keretes szemüvegében.
- Valami baj van? – kérdezte meglepődve, mikor lehuppantam mellé a fehér ágytakaróra.
- Csak eszembe jutott, hogy még meg sem kérdeztem, milyen volt a randitok tegnap. – ragadtam meg egy párnát, amit az ölembe szorítottam.
- Ó, egész jó volt. – egy mosolyt próbált éppen eltakarni azzal a vastag könyvvel, amit ujjaival szorongatott.
- Egy kicsit bővebben? Olyan kíváncsi vagyok! – sürgettem.
- Hát, ugye elmentünk moziba, az nagyon jó volt – összecsukta a könyvet és letette maga elé -, bár szinte végigbeszéltük a filmet, így nem igazán tudom miről szólt – vihogott. – Aztán elmentünk sétálni a parkba, majd bementünk egy kávézóba és ott voltunk vagy másfél órán keresztül. Mindent ő állt, már kezdtem egy kicsit sajnálni. – nevetett.
- És megfogta a kezed? Vagy megcsókolt?
- Egyiket sem. De jobb is így. Nem akarok elsietni semmit.
- Ez a beszéd! És milyen, aranyos? Kedves? Figyelmes?
- Mindegyik. – vigyorgott, és egy kicsit el is pirult.
- Úgy örülök neked! – mondtam őszintén, boldogan. – Mikor mentek legközelebb?
- Nem tudom, azt mondta majd keresni fog még a héten, de tudom, hogy most minden este dolgozik majd, úgyhogy biztos fáradt lesz és pihenni akar.
- De ugye nem akarsz még egyszer elmenni oda? – kérdeztem egy kicsit megijedve.
- Nem, ne aggódj. – nevetett arckifejezésemen. 
- Hál’ Istennek! – mondtam megkönnyebbülten, majd kézfejemmel úgy tettem, mintha letörölném az izzadságot a homlokomról.
Még egy darabig elnevetgéltünk, majd hagytam, had olvasson tovább és visszavonultam a szobámba. Nagy nehezen meg kellett barátkoznom a gondolattal, hogy el kell kezdenem megírnom az esszémet a jövő heti órámra a modern költészetről.

*

Chanyeol pov.

 - Már megint őt lesed? – kérdezte Sehun.
A szokásos helyünkön ültünk és iszogattunk egy kicsit – ma kizárólag ezért jöttünk le, de ez még változhat.
- Hogy?
- Már megint azt a srácot keresed?
- Nem keresek én senkit. – kortyoltam a sörömbe.
- Ne hazudj – vigyorgott. – Várj, van egy ötletem! - csettintett.
- Miféle ötleted?
- Miért nem kérdezed meg Jongint erről a gyerekről? Biztos tud róla valamit...
- Jongint? Mit tudna ő róla?
- Hát nem vele beszélgettek aznap este? Vagy rosszul emlékszem? – vakargatta nemlétező szakállát, közben a magasba pillantott és a fejét törte.
- Sehun, zseni vagy! – mondtam hangosan, fülig érő szájjal.
Hogy ez eddig miért nem jutott eszembe? Már el is felejtettem, hogy Jongin talán tudja a nevét. Mi több, talán el is tud vezetni hozzá!
- Azonnal jövök. – pattantam fel.
- Mindent bele! – mondta elégedetten.
Próbáltam nem túl izgatott lenni, bár nem is tudom miért lettem hirtelen az. Odasétáltam a pulthoz, és leszólítottam jóbarátomat.
- Hé, Jongin!
- Cső, mi újság? – lépett elém, miközben épp egy poharat törölgetett.
- Öhm, egyszer bejött hozzád két srác beszélgetni, megkérdezhetem a nevüket?
- Elég sok emberrel beszélgetek itt nap mint nap, úgyhogy fogalmam sincs kikre gondolsz. – nézett furcsán.
- Hát, az egyik alacsony volt, fekete rövid hajú, a másik kicsit magasabb és szintén fekete hajú – idéztem vissza az képkockákat, bár már kezdtek egy kicsit elhalványulni. – Valamint talpig feketében voltak. Arra emlékszem, hogy nem sokáig voltak itt és még életemben nem láttam itt őket...
- Nos, talán Kyungsoora gondolsz, másra nem igazán tudnék tippelni. – mondta bizonytalanul.
- Kyungsoo? Így hívják?
- Mármint melyiket?
- A magasabbikat... Kicsit hosszúkás arccal...
- Ó, nem, te a másikra gondolsz – nevetett. – Ha jól emlékszem úgy hívják, hogy Baekhyun, de nem vagyok benne biztos. – vakarta tarkóját, miután letette a talpas poharat.
- Baekhyun? – elvigyorodtam. Most megvagy.
- Ühüm. De egyébként miért érdekel? Az az este se most volt már. Talán tetszik neked? – mosolygott mindensejtően.
- Mondhatni – nem láthatja meg rajtam, mennyire megtetszett már első látásra, így csak ennyit mondtam, közben felhúztam egyik szemöldököm és a pultra támaszkodtam. – Ismered amúgy?
- Nem igazán, azóta nem találkoztunk, de az alapján, amennyit itt akkor beszéltem vele, jó fejnek tűnik.
- Értem... – halkultam el.
- És most szeretnél kérni tőlem valamit, igaz?
- M-Mi? Honnan tudtad? – döbbentem le hirtelen.
- Csak tippeltem – nevetett. – Mi lenne az?
- Hát... – megköszörültem a torkom. – Nem tudnál összehozni egy találkozót?
- Találkozót? És mégis mit mondjak?! A száma sincs meg...
- Nem tudom, találj ki valamit...
- Még én is találjam ki? – játszott sértődöttséget. – Mondjuk, talán elhívhatnám Kyungsoo-t is, és akkor nevezhetnénk dupla randinak. – gondolkodott el.
- Nekem megfelel – mosolyodtam el szélesen. – Várj, te randizol azzal a másik sráccal?
- Igen, úgyhogy eszedbe se jusson!
- Isten ments! – emeltem fel tenyereimet, majd elkuncogtam magam.
Ez nem is volt olyan nehéz, mint gondoltam. Sehunnak ezért az ötletéért még hálás leszek. Lehet, hogy fizetek neki még egy korsó sört.

*

Baekhyun pov.

Nem igaz, még csak egy oldalt sikerült írnom, és még négy kell. Pocsék vagyok esszé írásban; nem arról van szó, hogy nem tudom hogy kell, egyszerűen csak nem bírok olyan témában írni és kreatív lenni, ami nem izgatja a fantáziámat, márpedig a fősuli többnyire erről szól.
- Áh, inkább meghalok. – borultam rá reményvesztetten a billentyűzetemre egy nagy sóhaj kíséretében, amivel értelmetlen szavakat sikerült bepötyögnöm a második oldal legfelső sorába.

Lehunytam a szemem, miközben karjaimat magam mellett lógattam. Már három órája itt ülök, direkt ezért húztam fel reggel nyolcra az ébresztőm, de elnézve, hogy eddig mennyit haladtam, feleslegesen fosztottam meg magamat az alvás örömétől. Akkor se hiszem, hogy sokkal előrébb lennék, ha tízig aludtam volna.

Hirtelen valaki kopogott az ajtómon.
- Baek! – hallottam tompán Kyungsoo hangját.
- Igen?!
- Baek – nyitott be lassan és pedig felemeltem a fejem és rendesen visszaültem -, beszéltem Jonginnal, és azt mondta, hogy ma elmehetnénk egy dupla randira... – állt meg előttem, közben a telefonja kijelzőjét fürkészte.
- Ó, az... jó... azt hiszem.
Miért kell máris duplarandira menniük, amikor szinte nem is ismerik egymás baráti körét?
- Várj, azt mondta, hogy be szeretne téged mutatni valakinek.
- Hogy? Engem? – mutattam magamra.
- Igen... Nem tudom mi ez az egész, de azt mondta, hogy van egy ismerőse, akivel szerinte jól kijönnél. – pillantott fel a telefonból.
- Én? – még mindig nem hittem el. – De hát nem is ismer, akkor hogy gondolhatja ezt?
- Fogalmam sincs, én is csak annyit tudok, amennyit most elmondtam neked.
Egyikünk jobban össze volt zavarodva, mint a másik. Nem tudtuk mi folyik itt és Jongin miért akar olyan hirtelen engem is összehozni valakivel. Mi lenne, ha most lenne barátnőm, ő meg hirtelen a semmiből leszervez nekem egy vakrandit.
- Azt mondta tud egy jó helyet, ahol annak az ismerősének a haverja dolgozik, és elmehetnénk oda délután.
- Szóval akkor nem mondhatok nemet?
- Hát, nem hiszem. – húzta száját.
- Francba már, minek kell szervezkedni? Megkérdezett engem bárki is, hogy akarom-e egyáltalán?
- Ne rám akadj ki, és figyelj, lehet, hogy végül valami jó fog kisülni belőle.
- Remélem igazad lesz. – mondtam feldúltan.

*

Kyungsoo pov.

Jonginnal megbeszéltük, hogy mi a találkozó előtt egy negyed órával összefutunk, így hagytam Baekhyunt, had készülődjön, de mielőtt eljöttem azt mondta, hogy még pár perc és ő is indul. Elmondtam neki a kávézó nevét – ahol mellesleg én még nem jártam -, és azt mondta, hogy tudja hova kell majd mennie, mert oda szoktak járni Jongdae-vel, így nyugodt lélekkel jöttem el otthonról. Őszintén szólva egy kicsit feszültnek tűnt, nem hiszem hogy díjazza Jongin ötletét. Valójában nem is értem mi járhatott a fejében, és miért nem kérdezett meg előtte engem, hogy mit gondolok erről? Lehet nem bízik bennem? Vagy nem kíváncsi a véleményemre?

Lesétáltam a parkba, majd megpillantottam Jongint egy fa árnyékában ülni a padon. Mikor meglátott, felállt és mosolyogva felém sétált, majd megölelt.
- Szia. – köszönt kedvesen.
Egy perccel ezelőtt még majdnem nehezteltem rá, de most mintha meg sem fordult volna a fejemben.
- Szia – mondtam, már a szemébe nézve. – Honnan jött ez az egész ilyen hirtelen? – kérdeztem azonnal.
- Ó, hát, akiről beszéltem az üzenetben, tulajdonképpen ő kért meg rá, hogy had találkozzon Baekhyunnal.
- Hogy? Akkor ismerik egymást?
- Azt nem tudom, nem igazán mondott semmit, csak valahonnan megtudta, hogy én ismerem Baekhyunt, ezért megkért, hogy szervezzem be neki.
- Fogalmam sincs ki lehet ez, de ha ismerik egymást, akkor biztos örülni fognak, hogy láthatják egymást. – mosolyodtam el halványan.

Akkor végülis Jongin nem tett semmi rosszat azzal, hogy leszervezte ezt a találkozót. Lehet, hogy tényleg jól fog elsülni, és nekem sem kellett volna ennyire aggódnom.
- Mesélnél erről a bizonyos valakiről? – kérdeztem.
- Egy jóbarátom, ne aggódj, már régóta ismerem.
- Ó, ezt még nem is mondtad.
- Nem kérdezted. – mosolygott féloldalasan, közben egy aprót kacsintott. Majdnem belepirultam.
- És hogy hívják? Rendes?
- Hát, ő egy kicsit-
- Jongin-ah! – hallottuk magunk mögül.

Mindketten megfordultunk, majd ahogy megpillantottam a magas srácot, belém nyilallt valami. Csak nem?! Ő lenne az, akit be akar mutatni Baekhyunnak?! Én végig azt hittem, hogy egy lányról van szó, de most meg kiderül, hogy végig egy fiú volt? Ne, mi folyik itt? Baekhyun ki fog herélni, ha meglátja ezt az alakot!

- Várj, Jongin! – ragadtam meg hirtelen karját. – De Baekhyun nem-
- Szia Chanyeol! – egy baráti öklössel köszöntötték egymást, én pedig kezdtem egyre jobban pánikba esni. Most hogy mondjam el neki, hogy Baekhyun nem meleg?!
- Kyungsoo, ő itt Chanyeol, róla beszéltem. – fordította az említett felé tenyerét.
- Ch-Chanyeol?! – teljesen kikészültem.
- Szia, Chanyeol vagyok – mosolygott, és kezét nyújtotta, amit félve elfogadtam. – Jongin már mesélt rólad.
- I-Igazán? Mondd, te ismered Baekhyunt?
- Igen, régen találkoztunk már, és szerettem volna újra látni.
Valami nem stimmel. Arról tudnék, ha Baekhyun ismerné ezt az alakot, nekem viszont sehonnan sem rémlik az arca. Ha Jongin jóbarátja, akkor biztos megbízhatok benne, a kérdés már csak az, hogy Baekhyun honnan ismeri?
- Értem – mondtam végül. – Nem lenne baj, ha előre mennél? Még beszélnénk pár szót. – mondtam a lehető legkedvesebben, hogy véletlenül se értsen félre és ne érezze a feszültséget.
- Dehogy is. – mosolyogott ismét.
Kedvesnek tűnt, úgyhogy e felől már nem hiszem, hogy kellene aggódnom, a legnagyobb baj viszont az, hogy Baekhyun még mindig nem meleg – ha csak nem buzult be az utóbbi két percben, mert ha nem, akkor úgy érzem előbb vagy utóbb mindannyian meg fogjuk szívni, pedig nem is az én ötletem volt. Chanyeol hátat fordított, majd elment a kávézóba ami itt volt a parkkal szemben. Addig nem szólt egyikük sem, amíg át nem ért az úton, és egészen el nem sétált az ajtóig, amit igaz, a fák miatt már alig láttunk. Mikor megbizonyosodtam arról, hogy már biztos bent van, aggódva Jongin felé fordultam, aki nem értette miért vágok olyan fájdalmas arcot.

Baekhyun pov.

Kyungsoo-éknak már itt kellene lenniük. Nem tudom mi tart ilyen sokáig, remélem nem feledkeztek meg rólam, mert kinézem belőlük, hogy most éppen a saját kis világukban vannak elmerülve. Egy nagyot sóhajtva könyököltem fel az asztalra, ahogy a vajszínű bőr kanapén várakoztam és néztem kifelé az ablakon. Kíváncsi vagyok milyen lánynak akar engem Jongin bemutatni, de nem is értem hogy szervezhet be nekem valakit, amikor nem is tudja, hogy nekem milyen lányok jönnek be. Mindenesetre is, egy próbát legalább megér, hátha kellemesen fogok csalódni.

Hallottam megcsendülni az ajtó feletti csengőt, amire autómatikusan felkaptam a tekintetem, de hiba volt. Mintha egy pillanatra elfelejtettem volna lélegezni, és az ereimben szinte megfagyott a vér egy pillanatra. A szám enyhén tátva maradt, de azonnal észhez tértem, és felkaptam az A4-es nagyságú kemény borítású menüs füzetet, amit még az imént lapozgattam, és gyorsan az arcom elé tartottam úgy, hogy még a nyakamat is behúztam. Csak abban reménykedtem, hogy időben sikerült kapcsolnom és nem látta meg az arcom. Egyre csak azt kántáltam magamban kétségbeesetten, hogy „légyszi, ne gyere ide”, közben pedig minden porcikámmal Jongint átkoztam.