Untouchable: 12. rész

- Kísértő múlt -

Baekhyun pov.

Szombaton estefelé elkezdtünk készülődni Yixinggel, és neki szokása szerint be nem állt a szája, valamint egyik inget adta rám a másik után.
- Szerintem ez jó lesz. – mondta talán a hetedik után.
- Biztos? Mert látom van még ilyened is. – kapott elő egy másikat a szekrény mélyéről.
- Nem, ez most már jó, nem akarok többet felpróbálni. – nyöszörögtem.
Már azelőtt lefáraszt, hogy odaérnénk.
- Jó, akkor most segíts nekem – húzott át szobájába csuklómnál fogva, ahol Kyungsoo feküdt az ágyon és megint valami könyvet olvasott. – A rózsaszínt, vagy a barack színűt? – kérdezte, és maga elé tartotta az ingeket.
- Nem lehetne valami fehéret vagy esetleg halványkéket? – kérdeztem óvatosan.
- Az unalmas, nem hozzám való – rántotta meg vállát, mire eszembe jutott, hogy rajtam is egy fehér ing van. – Ne vedd magadra. – tette hozzá gyorsan.
- Eszembe se volt. – vigyorogtam.
Végülis igaza volt; tényleg nem valóak hozzá ezek a semleges színek, de magamon meg el sem tudnék képzelni ilyen tarkákat, és szerintem mások sem.
- Akkor a barack színűt. – mutattam rá.
- Jó, én is arra gondoltam – mosolygott, majd a másikat visszaakasztotta a szekrénybe. – Kyungsoo, te nem akarsz jönni? – fordult felé, miközben magára húzta a vékony anyagot.
- Nem. – válaszolt röviden, és fel sem nézett a sorok mögül.
- Valami baj van? – kérdeztem, majd közelebb sétáltam és leültem az ágy szélére.
- Nincs. – pillantott fel.
- Mostanában nem is jársz el sehova és nagyon csendes vagy. Talán Jonginnal történt valami? – kérdeztem aggódva.
Hallgatott, ami vagy azt jelentette, hogy nem biztos abban mit válaszoljon, vagy azt, hogy rátapintottam a lényegre.
- Az a srác, akiről a múltkor meséltetek? – kérdezte Yixing, és miután begombolta ingjét, ő is leült hozzánk.
- Aha – bólogattam. – Szóval – fordultam Soo-hoz -, valami nincs rendben köztetek?
- De, minden rendben – tette le a könyvet maga mellé. – Csak... mostanában sokat gondolkodtam azon, amit a múltkor mondtál.
- Mit mondtam? Nem emlékszem már... – törtem a fejem.
- Hát, hogy most már ideje lenne valamelyikünknek kezdeményezni... Igazad volt, és már tényleg én is szeretném, csak nem tudom hogy kellene. Mi van, ha ő nem is akarja?
- Hülyeség! – vágtam rá. – Ha nem akarná, akkor nem vesztegetett volna rád már lassan három hónapot!
- Beavattok a részletekbe? – kérdezte Yixing halkan, miközben közelebb kúszott.
Csak annyit mondtunk neki múlt héten, hogy Kyungsoo találkozgat egy sráccal, de más különösebb dolgot nem. Nem azért, mert titkolózni akarnánk, egyszerűen csak így alakult. Kyungsoo-ra pillantottam, aki folyamatosan csak maga elé bambult, így úgy gondoltam, hogy magamhoz veszem a szót.
- Hát, igazából csak annyi, hogy van ez a Jongin, akivel már három hónapja randizgatnak meg egyebek, és még mindig egyikőjük sem lépett semmit, pedig totál egyértelmű, hogy odavannak egymásért. – magyaráztam röviden.
- Á, értem – bólogatott. – Hát akkor miért nem lépsz te valamit? – pillantott barátomra. – Ha olyan egyértelmű, hogy szeret, akkor nem veszíthetsz semmit!
Kyungsoo még mindig hallgatott, ezért megint én szólaltam meg.
- Igaza van Yixingnek, egy próbát megér, és rá fogsz jönni, hogy már sokkal hamarabb is megtehetted volna.
- Jó – motyogta. – Akkor egyik nap elhívom valahova.
- Ez a beszéd! – csattantam fel. – És elmondod neki, hogy mit érzel. Megcsókolod, és boldogan éltek, amíg meg nem haltok! – vigyorogtam, mire mindketten elnevették magukat.
- Igaza van Baekhyunnak! Én nem ilyen kis szégyenlős, visszahúzódó kisfiúnak ismertelek meg. Mindig talpraesett vagy, és pontosan tudod, hogy mi akarsz. Most is legyél ilyen! – bátorította Yixing.
- Jó, akkor én kezdeményezek! – jelentette ki.
Talán már hamarabb meg kellett volna kérnem a kínait, hogy adjon egy kis bátorítást Kyungsoo-nak, mert ez úgy látszik, hogy bevált. Talán csak egy kis lökésre volt szüksége, hogy végre rájöjjön, nem ülhet tovább a babérjain.

*

Yixinggel végre valahára megérkeztünk az egyik közeli pubba, ahol meglepő módon nem voltak olyan sokan, mint ahogy azt gondoltam. Kint már besötétedett, itt bent pedig csak színes fények villogtak és hangosan szólt a zene.

- Mit kérsz inni? – kérdezte, mikor a pult elé sétáltunk.
- Nem tudom... azt amit te. – nézelődtem.
- Szereted a whisky-t?
- Hát, öhm, nem igazán bírom az alkoholt, úgyhogy talán azt mellőzni kéne.
- Milyen kis szűzies vagy – nevetett. – De egy pohártól nem lesz semmi bajod.
- Jó, de csak egy pohárral.
Kikértül az italokat és Yixing nem engedte, hogy fizessem a sajátomat, amibe először nem akartam belemenni, de nem tűrt ellentmondást. Sarkonfordultam a poharammal a kezemben, hogy leüljünk a sarokban lévő üres asztalhoz, mikor észrevettem, hogy Yixing nem jön utánam.
- Nem jössz? – fordultam vissza pár lépés után, mikor láttam, hogy valaki mellé sétál.
- Yixing, de rég láttalak. – szólalt meg a jóképű magas alak, majd a pultra támaszkodva vizslatta a kínai lepődött tekintetét.
- Sehun... – nyögte ki, addigra már mellé léptem.
- Ismeritek egymást? – kérdeztem, mire az ismeretlen rám pillantott.
Találkozott a tekintetünk, és hirtelen olyan deja vu-m lett, mintha már láttam volna valahol ezt a srácot, de mégsem tudtam hova tenni. Mintha egy parányit meglepődött volna, mikor rám pillantott, és talán szóra is nyitotta a száját, de gyorsan rendezte vonalait és tekintetét visszavezette barátomra.

- Öhm, igen. – felelte Yixing enyhe bizonytalansággal, és elpillantott a másik szemeiből.
- Sehun vagyok. – nyújtotta jobbját barátságosan mosolyogva.
- B-Baekhyun... – ráztunk kezet.
- Hogy-hogy visszajöttél Koreába? – fordult megint hozzá.
- Ez hosszú történet.
- Á, értem. Hát akkor, szép estét és örülök, hogy találkoztunk. – bólintott, majd megfogta a két teli poharat amit idő közben kitöltöttek neki és ellibegett velük az ellentétes irányba.
- Hát ez meg ki volt? – kérdeztem kíváncsian.
Yixing nem felelt, csak sietősen az üres asztal felé vette az irányt, én pedig utána igyekeztem és leültem elé.
- Valami baj van? – kérdeztem aggódva, mikor észrevettem sötét tekintetét, amint maga elé bámul az asztalon.
- Nem, csak... Nem hittem volna, hogy egyáltalán találkozni fogok még vele. – mondta elgondolkodva.
- Miért, ki volt ez?
- Hát, öhm... Én eggyel fölötte jártam középsuliban és volt egy-két... dolgunk.
- Olyan dolog... amire gondolok? – kérdeztem finoman.
- Ühüm. – bólogatott, majd kortyolt egy keveset.
- Ó...
- Nem tartott sokáig, de azóta nem volt normálisnak nevezhető kapcsolatom.
- Elmeséled?
- Végülis... – sóhajtott. – Mindössze fél évig voltunk együtt... titokban. Néha úgy éreztem, mintha szégyellne, vagy mintha nem tartana elég jónak, és ezért nem hozzuk nyilvánosságra a kapcsolatunkat, de szép szavakkal mindig elűzte ezeket a gondolatokat a fejemből. Én mindvégig azt hittem, hogy tényleg szeret, de aztán kiderült, hogy az utolsó két hónapban mindig másokkal feküdt le a hátam mögött – mesélte fájdalmasan. – Mikor elballagtunk, többek között ezért akartam visszamenni Kínába, de persze ennek más okai is voltak. Nem is tudtuk normálisan megbeszélni ezt az egészet, de nem is akartam, hogy a szemem elé kerüljön. Nagyon mérges voltam rá, de még annál is csalódottabb. Nem mondtam neki, hogy tudtam mit tett, de gondoltam, hogy rájött, mivel köszönés nélkül hagytam el az országot. Mindenkitől elbúcsúztam, csak tőle nem. Azóta nem is keresett, de nem is bántam. Még mindig haragszom rá egy kicsit, de már nincs mit tenni; történt, ami történt. – mikor befejezte a mondatot, meghúzta poharát, de még mindig maradt egy kevés az aljában.
Csak bámultam rá sajnálóan, közben azon gondolkodtam, hogy hogy lehetett valaki ilyen gerinctelen egy ilyen nagylelkű és csodálatos emberrel, mint amilyen Yixing. Egyszerűen nem fért a fejembe.
- Ha tudtam volna, hogy ilyen fájdalmas emlék, akkor nem kérdeztem volna meg. – mondtam halkan.
- Ugyan, semmi baj – mosolygott halványan. – Már túl vagyok rajta. Ilyenek a tini szerelmek, nem?
- Ja, mondasz valamit...
Hogy képes még ezt is olyan lazán venni? Ha velem történt volna meg ugyan ez, és most elém sétált volna ez a srác, én biztos jól behúztam volna neki, már csak azért is, mert bocsánatot sem kért.
- Hé, nehogy már most szomorú legyél! – nevetett.
- N-Nem, nem vagyok! – hagytam abba a bambulást.
- Mondtam már, túl vagyok rajta, régen történt. Azóta már több eszem van.
- Remélem is...
- És veled mi a helyzet? Neked nincsenek ilyen sztorijaid?
- Mármint?
- Hát ilyen középiskolás szerelmekről...
- Mindenkinek vannak... – kuncogtam, majd egy aprót kortyoltam a löttyből.
- Na, had halljam! – derült fel az arca.
- Hát, egyszer szerelmes voltam egy lányba, de én nagyon nem jöttem be neki...

*

Sehun pov.

A két pohárral a kezemben visszasétáltam az asztalunkhoz, ahol Luhan már várt rám. Egy mosollyal fogadott, majd leültem mellé.
- Na, mi történt? Láttam beszélgettél valakivel.
- Igen, öhm, egy régi ismerősöm volt az...
- Értem. Mit szólnál, ha ez után felmennénk hozzám? – kérdezte csábosan.
Nagyon jól alakulnak a dolgok kettőnk között; rengeteg időt töltünk együtt. Ha nem a suliban vagy a kávézóban vagyok, akkor általában Luhannál.

Az előbb mikor belebotlottam Yixingbe, azt hittem csak képzelődöm, de mikor jobban megnéztem, akkor rájöttem, hogy tényleg ő az. Ráadásul ott volt Baekhyun is, aki után Chanyeol mostanában állandóan rohan.

Csúnyán alakultak közöttünk a dolgok pár évvel ezelőtt, amire mái napig nem vagyok büszke, de már nem tudok visszamenni az időbe, hogy jóvá tegyem. Nem tudom mi ütött belém, mikor megkértem, hogy tartsuk titokban a kapcsolatunkat, és mikor úgy döntöttem, hogy hűtlen leszek hozzá. Tudtam, hogy teljes szívéből szeret és hogy a csillagokat is lehozná nekem az égből, nekem még is meg kellett tennem. Szó nélkül hagyott itt, amit végülis meg is értek, hiszen hatalmasat csalódhatott bennem. Azóta már rengeteget változtam és tanultam a hibámból, ezért eszembe sincs még egyszer ugyan ezt elkövetni.

- Jól hangzik. – válaszoltam vigyorogva, majd egy puszit nyomtam ajkaira.
Teljes szívemből szeretem Luhant, és ő lenne ezen a földön az utolsó, akit meg akarnék bántani, vagy akinek fájdalmat akarnék okozni. Talán akkor Yixing is így érzett, de ezt már nem tudhatom. Ezt a dolgot már lezártam magamban, és nem is szeretném felhánytorgatni.