Will you be my Valentine?

A 'Hungarian Kpop Yaoi Fanfictions" csoport 1. kihívására.

Megadott téma: Szerelmi háromszög

Kikötés: A történet inkább a lelki részére koncentráljon a témának, s ne a testi részére.

Korhatár: max. 16

Műfaj: egyperces, novella

Baekhyun első dolga, amikor átlépi az iskola kapuját az az, hogy a szekrényéhez siet, és a tankönyveit, valamint a füzeteit kezdi el válogatni az első órára, majd a terembe siet legjobb barátjához, hogy azonnal beszélgetést kezdeményezzen.

Ezen a keddi napon azonban most nem akartak olyan gördülékenyen menni a dolgok, mivel mikor éppen matematika tankönyvét tolta volna arrébb a szűkös vasszekrényben, megpillantott egy piros borítékot becsúszva a szekrény hátuljánál.

- Hát ez meg? – gondolkodott hangosan, ahogy a színes papírért nyúlt.

Kinyitotta, mikor már az ujjai közt tartotta, és kivett belőle egy fehér papírt, amin kézírással ez szerepelt: „Leszel a Valentinom?” Baekhyun bárhonnan és bármikor felismerte volna azokat a jellegzetes karaktereket, főleg az „l” betűt, amit az illető olyan kacifántosan tudott a papírra vetni.

Ahogy a szöveget olvasta, szinte hallotta a feladó hangját visszhangozni az elméjében, ezzel együtt pedig kezdett el keringeni valami különös érzés a gyomrában. Mondhatni, hogy számított arra, hogy ez a személy ki fog neki találni valamit erre a különlegesnek nevezett napra.

Visszadugta a fehér cetlit a borítékba, mikor észrevette, hogy bizony nem az volt az egyetlen dolog, ami benne lapult. Valami kifelé dudorodott a piros papír alól, de nem sokáig, mert gyorsan kivette, hogy közelebbről is megvizsgálhassa a kis szelet csokoládét. Egy fényes, aranyszínű papírba volt csomagolva, egyetlen árva szelet, de aranyos gesztusnak gondolta, hogy azért még sem csak ezt az egyetlen kérdést rejtette el a piros borítékban a feladója. Zsebre dugta a kis falatnyi édességet, majd a többit visszahelyezte a szekrény aljára, hogy még véletlenül se lássa meg senki, mert nem akarná, hogy bárki is megtudja, hogy neki udvarol valaki, még pedig nem is akárki.

Fogva a könyveit, és becsukva maga után a szekrényét, indult el az osztálya felé, ahol az első órája lesz megtartva. Végig leszegett tekintettel, de azért szeme sarkából figyelve a mellette elhaladó diákokat pillantott meg néhol egy-egy szív alakú csokis dobozt, vagy éppen egy szál rózsát.

Az osztályban leült a helyére, legjobb barátja, Mina mellé, aki egy meleg mosollyal köszöntötte ezen a mindenki által kellemesnek mondott reggelen. A magával hozott tankönyvei egy részét el akarta dugni a padba, hogy az óra folyamán ne legyenek útban, mikor valami meggátolta ebben. Már készült volna elengedni a két vastag könyvet, mikor azok majdnem a földre hullottak, de hála gyors reflexeinek, ez nem következett be. Lepődöttségében a padba pillantott, hogy megtudja, még is mi akarja megakadályozni tettében, amikor megpillantott egy fényes, piros dobozt. Azonnal arra gondolt, hogy vajon megint mi lehet ez, és ezúttal egy másik szóba jöhető személy jutott eszébe, aki esetleg a készítője lehet, de nem akart semmit beképzelni magának, ezért mindjárt még egy másik, szóba jöhető lehetőség jutott eszébe.

- Mi az? – kérdezte kíváncsian a mellett ülő lány.

- Ezt nem neked szánták? – kérdezte Baekhyun, kiemelve a közepes méretű dobozt, de nem felemelve a pad fölé, hogy mindenki lássa.

- Biztos, hogy nem. Nem tudok senkiről, akinek most tetszenék… Ellenben veled… - tette óvatosan hozzá.

Az volt a baj, hogy Baekhyun tudta, hogy igaza van. Ez a doboz bizony az övé volt. Valószínűleg édesség volt benne, de nem merte kinyitni, lehet, rosszra gondol, és valami olyan van benne, ami nagyon is megtetszene neki. Mindjárt az jutott eszébe, hogy ma jobb lett volna, hogy ha fel sem kel, és azt teszi, amit ezen a napon eddig minden évben: otthon marad és alszik.

Az eddigi középiskolás évei során ez a nap egyáltalán nem volt különleges a számára, de idén év elején belépett a Diákönkormányzatba, vagyis inkább egy amolyan kisegítő szerepet lát be az iskola életében, és sokszor jár a tánc és a kosárlabda órákra, mint labdaszedő, vagy törölközőadogató. Ezeken az órákon pedig sosem unatkozik, mert mindig van egy valaki, akiről nem tudja levenni a szemét, és ez fordítva is igaz. A gond csak az, hogy mind két évfolyamtársa tetszik neki, és ezt ők tudják is, valamint viszonozzák is. Igazából Baekhyun néha már úgy érzi, hogy a két férfi nemű már-már versenyezik érte, ő pedig ezt nagyon nem díjazza, de mit tegyen, ha egyszerűen mind két félhez húzza a szíve? Szerette volna, hogy ha ez máshogy alakul, de sajnos már nem tehet semmit. A két fiú szűntelen próbál a kedvében járni ott, ahol csak lehet, és ezt mind végig úgy, hogy lehetőleg az iskola közössége ne érzékelje.

Baekhyun egy pár pillanatig még gondolkodott, aztán barátja unszolására végül kinyitotta a dobozt. Nem meglepő, hogy az tele volt csokoládéval, mégpedig fogadni mert volna, hogy azt saját kezűleg készítette a feladó. A doboz belül fehér volt. Rápillantott a fedele belső felére, amire ugyan az a szöveg volt írva, mint az előző, szekrényben talált borítékra, éppen csak megtoldva egy árulkodó mássalhangzóval: “Leszel a Valentinom? - J.”

- De jól néz ki! - csodálkozott rá a lány. - Ki küldte?

- Nem… tudom…

Szemeit végig ugráltatta a téglalap és kocka alakú fényes csokiszeleteken, közben ugyan azt állította, hogy nem tudja, ki küldhette, valójában azonban már akkor tudta, amikor megpillantotta a monogramot.

- Milyen ízű lehet? Kóstold meg!

- Nem akarom felkelteni a többiek figyelmét… - mondta halkan, közben már tette volna el a fényes dobozt vissza oda, ahonnan elővette, hogy aztán majd óra után becsúsztathassa a táskájába, mire a mellette ülő, keze után nyúlt.

- Na, csak egyet, ne mondd, hogy nem érdekel, milyen íze lehet! Amúgy sem figyel senki. - tekintett körbe.

- Jó, de csak egyet.

Máris egy falatért nyúlt, és óvatosan a szájához emelve félbe harapta.

-...Karamellás. - ízelgette.

Baekhyun kedvenc íze a karamella. Állítása szerint ilyen ízű édességekkel le lehetett venni a lábáról. Még nem tudja, hogy a borítékban mellékelt darab csokoládéban milyen töltelék lehet, vagy, hogy egyáltalán van-e benne valamiféle töltelék, de a feladóikról most már száz százalékig meg volt győződve. Bekapta az édesség másik felét is, majd iskolai egyenruhája zsebébe nyúlt és előhúzta azt, amit a borítékban talált.

- Azt meg honnan szedted? – kérdezte Mina.

- Ez… ez a szekrényemben volt.

- Milyen kapós vagy te, Byun Baekhyun! – csapott vállára finoman a lány.

Nevetett egyet szégyenlősen, közben kifejtegette a papírból a csokoládét. Szív alakú volt, és úgy gondolta, hogy szintén házi készítésű lehetett. Kíváncsi volt, hogy vajon ez is karamellás-e, így egy falattal bekapta az egészet, és ízlelgetni kezdte.

- Ez is karamellás. – nézett a lányra.

Ez a csokoládé talán egy hangyányival édesebb volt, mint az előző, amit megkóstolt. Jól esett neki az odafigyelés, hogy tudták, mit szeret a legjobban, és szinte érezte, ahogy a boldogsághormonok elkezdenek felfelé áramlani a testében.

Tudta, hogy kik is ezek a nem igazán titkos, titkos hódolók, de nem volt benne biztos, hogy most fel kellene-e őket keresnie, és megköszönni nekik a fáradozásaikat, vagy inkább kerülje el őket a nap további részében, mivel ő nem készített a számukra semmit. Nem gondolta, hogy bármelyikük is meg fogja lepni valamivel is, ezért most kínosan érezte magát. Sosem kapott még Valentin napon ajándékot, ezért nem tudta, hogyan is kellene kezelnie a helyzetet, vagy, hogy ezen a napon, hogy mennek ezek az ajándékozós dolgok.

- Most mit csináljak, Mina?

- Hogy-hogy mit csinálj? Majd fehér napon te is adsz nekik valamit. – már a lány is sejtette, hogy ki lehet ez a két fiú, aki Baekhyunt névtelenül megajándékozta.

Úgy hitte, hogy ez majd jó ötlet lesz, hiszen ma már úgy sem tud nekik semmit ajándékozni. De ha ehhez tartaná magát, akkor is meg kellene valamivel köszönnie az édességet, még ma.

- De akkor is, addig mit csináljak? Nem csinálhatok úgy, mint aki nem is látta ezeket… - mutatott a csokis dobozra.

- Akkor egyszerűen köszönd meg, ennyi. – mondta egyszerűen.

Lehet, hogy igaza van, és nem kellene ennyire túl bonyolítania a helyzetet. Ma délután lesz kosár és tánc edzés is, így mind két fiúnak meg tudja majd köszönni a kedves gesztust. Nem lesz ez olyan nehéz, és nem mintha ez lett volna az első alkalom, hogy kapott tőlük valami apróságot - ott volt például az a sok reggeli, amit fizettek neki az iskola büféjében, még év elején.

Tanítás után a kosárlabda edzésre kellett sietnie, mert amíg a csapat átöltözött, addig neki az volt a feladata, hogy kipakolja a labdákat a szertárból, felsorakoztassa a vizes palackokat a kispadon, és előkészítse a törölközőket. Belépett a csarnokba, ahol eddig még egész kellemes csend honolt. Át sétált a pályán, el a szertár ajtajáig, hogy megkezdje feladatait, közben szinte minden mozdulata visszhangzott a nagy térben.

Rá pár percre az edző is megérkezett, és a csapattagok is elkezdtek szépen sorjában beszállingózni. Ő is köztük volt. Az, aki a borítékot küldte. Egészen eddig a bejárati ajtót bámulta, de mikor meglátta, és találkozott tekintetük, elkapta a fejét és a palackokra koncentrált a pad mellett ácsorogva.

Az edzés kezdetét vette, és az elkövetkezendő egy órában már csak nagyon ritkán tudtak egy-egy pillantást cserélni, de Baekhyun mindegyikbe belepirult és nyelt egy nagyot.

Mikor letelt a hatvan perc és az edző utoljára fújt bele a fekete sípjába, a tizenkét fiú úgy vonult ki a tornaterem ajtaján. Megfáradtan és izzadtan igyekeztek vissza az öltözőbe, Baekhyun pedig elkezdte szedegetni a labdákat a pályáról, és összehajtogatni a nedves törölközőket. Sietett, hogy odaérjen a táncórára is, ami majd úgy tíz perc múlva kezdetét veszi.

Miután végzett az elpakolással és lekapcsolta a csarnokban a villanyokat, becsukta maga után az ajtót, és a homályos folyosón, elsétálva az öltöző előtt, sietett a táncterem felé. Vagyis pontosabban sietett volna, ha valaki nem szólította volna a háta mögül.

- Baekhyun! – szólt a hang visszhangozva az egyhangú folyosón.

A szólított megfordult, oldaltáskája szíjába markolva a vállán, és a pár méternyire tőle ácsorgó, magas fiúra pillantott.

- Chanyeol…

Még mindig piros mezében volt, egy 61-es számmal a közepén. Nyírkos haja homlokára tapadt, kipiroslott arcán szégyenlős mosoly ült.

- Láttad a szekrényed? – kérdezte, mikor már elé sétált.

- Igen… Köszönöm a csokoládét, nagyon finom volt, és köszönöm… hogy gondoltál rám.

- Bíztam benne, nem volt egyszerű… - nevetett halványan, aminek hallatára a másik belepirult. – És… mi a válaszod? Leszel a Valentinom?

Baekhyun nem tudta, hogy mi lenne a helyes döntés; még az sem segítene, ha a szívére hallgatna. Rögtön a másik fiú jutott eszébe, akitől szintén kapott csokoládét. Most mi tévő legyen? Egyikőjüket sem akarja megbántani, mert mindkettőjüket úgy szereti.

- Chanyeol… - sóhajtotta, fájó tekintettel.

- Várj – mondta azonnal -, tudod, mit? Inkább ne válaszolj.

Baekhyun erre felkapta tekintetét.

- Hogy? Miért ne?

- Adj valami mást. – közeledett.

Baekhyun nem volt hülye, azonnal tudta, hogy mit szeretne a magasabb, hiszen ők egyszer már… ezt megcsinálták. Chanyeol születésnapján – csak ennyit kért tőle ajándékba. Chanyeol nagyon szerette Baekhyunt, de mindketten nagyon bizonytalanok, és tapasztalatlanok a szerelem terén, ezért nem igazán tudták, hogy is kellene kimutatniuk érzelmeiket a másik felé. Chanyeol legszívesebben akkor csókolná Baekhyunt, amikor csak tehetné, de ez ugye nem megvalósítható, ezért kihasználva a mai nap jelentőségét, ő ismét csak ezt kérné tőle ajándékba – egy csókot.

Chanyeol lassan felsimította tenyerét az előtte álló arcára, és ajkaira hajolva hintett rá egy apró csókot. Baekhyun ledermedve állt a helyén és még mindig táskája pántját markolva ízlelgette a másik ajkait. Nem tartott sokáig, talán addig se, mint egy szúnyogcsípés, de számukra felüdülés volt, és maga a megújulás. Chanyeol tudta, hogy Baekhyunnak van még egy valaki, aki iránt hasonló érzelmeket táplál, de biztos volt benne, hogy a végén őt fogja választani.

Érezte.

Tudta.

Tudta, az apró jelekből, a mindig piros arcából, ha mondott neki valami szépet, a mindig meleg mosolyából, ha meglátta a folyosón, és a mindig remegő ajkaiból, ha őt csókolta. Efelől nem volt kétség, Baekhyun őt szerette.

- Most már el fogok késni. – szólt pár pillanat múlva, mikor Chanyeol még mindig az arcát cirógatta.

- Beszélünk majd, igaz?

- Persze. – mosolygott.

Ez után lassan elsétált, majd mikor már elég messze sétált a folyosón, még egyszer maga mögé pillantott, és látta, hogy a másik még mindig őt figyeli, egy szégyenlős mosollyal az arcán.

Az épület másik felében, a táncterembe lépve már látott egy-két diákot bemelegíteni. Mindenhol elszórva ácsorogtak a székek, mivel előtte dráma-szakkört tartottak a teremben, és az ő feladata volt a fal mellé rendezni őket, hogy mindenki elférjen, és mert azoknak ott volt az eredeti helye.

- Sziasztok! – köszönt a látásból ismert diákoknak, mikor átlépte a küszöböt és beljebb sétált.

Letette a táskáját az ajtó melletti alacsony padra, és neki is látott feladatának. Megragadta az első széket, és a pad mellé állította, hogy majd az után sorakoztassa fel a többit. Ekkor hallotta, hogy nyitódik az ajtó, és megszólalt egy ismerős hang. Mindenki üdvözölte a nagyszerű táncost, eközben Baekhyun továbbra is csak a székekkel foglalkozott, mígnem meghallotta, hogy az illető felé közeledik. Megfordult, hogy köszönni tudjon neki, mikor szembe találta magát a nála nem sokkal magasabb fiatallal.

- Szia, Baekhyun. – mosolygott jókedvűen húsos ajkaival.

- Szia… Jongin. – viszonozta.

- Megtaláltad a csokoládét, amit neked készítettem? – kérdezte halkabban, hogy biztos senki se hallja.

- Igen, meg… Köszönöm szépen, nagyon kedves tőled.

- Ugyan, semmiség – pislogott sűrűket zavarában. - És mit válaszolsz? Leszel a Valentinom?

Már megint ez a kérdés. Mit kellene válaszolnia? Olyan nehéz a döntés! Miért kell neki két embert szeretnie egyszerre? És miért kell ezeknek a bizonyos embereknek ennyire megnehezíteniük a dolgát? A legnagyobb baj itt az, hogy nem akart választani közöttük, de tudta, hogy nem csinálhatja ezt örökké, és hogy egyszer majd úgy is erre fog kerülni a sor. Jongin talán érezte, hogy Baekhyun szíve egy kicsit Chanyeol felé húz, ezért mindig próbált túl tenni a fiún, de még mindig nem sikerült annyira magával ragadnia a fiút, hogy a mérleg nyelve felé billenjen. Abban reménykedik, hogy ha csak vár, és szeret, akkor majd egyszer Baekhyun felé fogja kinyújtani a karját.

- Én… - hebegett-habogott. – Szeretnék, de… tudod…

Jongin rájött, hogy ezt a kört sem ő nyerte. Nem akarta nehéz helyzetbe hozni Baekhyunt, ezért nem is hagyta, hogy tovább folytassa az ügyetlenkedést a szavakkal.

- Értem – mondta megértően, kellemes mosollyal. – Segítsek a székekkel? – kérdezte, és már nyúlt is azért az egyért, ami Baekhyun keze mellett ácsorgott.

- Nem kell, menj csak bemelegíteni, én gyorsan megleszek ezzel.

- Szeretnék segíteni, a bemelegítés még várhat.

Jongin még látta, hogy Baekhyun egy széles vigyorral elfogadta a nagylelkű segítségét, majd elkezdték közösen helyükre rendezni a székeket. Néha-néha a kezük össze-össze ért, mikor ugyan azért nyúltak, és volt, hogy még egymásba is botlottak, de mindannyiszor egymásra nevettek, vagy éppen vigyorogtak, és végül már az összes szék a fal mellett sorakozott.

Az óra után Baekhyun kisétált a már üres épületből, és immár haza felé tartott a doboz megdézsmált csokoládéval a táskájában, és a piros borítékkal az egyenruhája mellzsebében. Mosoly kúszott fel az arcán, ahogy belegondolt, hogy végül is nem is volt olyan szörnyű ez a nap, mint ahogy arról eleinte vélekedett. Igen, egyszer majd döntenie kell, hogy melyik fiút is szereti igazán, de erre a kérdésre a válasz már napról-napra egyre jobban kitisztulni látszik az elméjében.