Untouchable: 21. rész

- Vigyázz Park Chanyeol, jövök! -

Baekhyun POV

2 hónappal később

Már két hónapja, hogy Chanyeollal folyamatosan, minden hétvégén, szinte kihagyás nélkül – és van, hogy hétközben is – megyünk el valamerre, hogy eltöltsünk egy kis időt kettesben. Hol vissza-vissza járunk a vidámparkba, hol a megszokott kávézóban beszélgetünk néhány órát, vagy csak úgy sétálgatunk a városban, és ha elfáradtunk, akkor leülünk egy padra és ott időzünk egy darabig, amíg hidegre nem fordul az idő, vagy elmegyünk moziba, hogy megnézzük a legújabb akciófilmeket.

Nagyon is más szemmel nézek rá, már elég rég óta, körülbelül azóta, hogy az állatkertben voltunk pár hete. Nagyon jó barátra leltem benne, de felfigyeltem arra, hogy kezdek más szemmel tekinteni rá, amit már nem igazán bánok. Ugyan még néha szokatlan, hogyha ránézek vagy a nevére gondolok, akkor pillangók szabadulnak el a gyomromban, de azt hiszem megéri.

Jongdae volt itthon nem is olyan régen, nagyon örültem, hogy ismét tölthettem vele egy kis időt, de az az egy hét olyan gyorsan eltelt, mintha legalább is csak két-három nap lett volna. Meséltem neki Chanyeolról, és hogy azóta mik történtek velünk. Nagyon boldog volt, hogy végre jól kijövünk, habár egy kicsit meglepődött, mikor bevallottam neki, hogy a francba is, nekem tetszik ez a srác! És akkor tényleg kimondtam. Nem tudom, hogy csináltam, nagyon belemerültünk a beszélgetésbe, pont egy őszinteségi roham jött rám, amikor is be nem állt a szám, és tessék, kicsúszott; ilyen egyszerűen. Ez volt január 17-én.

Még mindig emlékszem arra, ahogy leteremtettem Kyungsoo-t és Yixing-et, hogy ne turkáljanak ennyire a magánéletembe, és ne akarják mindenképpen megmondani, hogy mit érezzek Chanyeol iránt. Azóta nem is teszik, csak egyszer-kétszer, mikor hazaérek egy vele eltöltött délután után, néha megkérdezik, hogy hogy éreztem magam, én pedig az őszintét válaszolom: Jól, nagyon jól. Ennyi épp elég is nekik ahhoz, hogy tudják, mi is a helyzet. Kyungsoo-val szoktam mélyebben elbeszélgetni ezekről a dolgokról, hiszen mégis csak ő a legjobb barátom, és mert ő is ezt teszi a Jonginnal kapcsolatos fejleményekkel. Még előtte is szégyenlős vagyok azt beismerni, hogy nekem tetszik Chanyeol, de ő erősen támogat, és mindig úgy mosolyodik el, mintha mindig is tudta volna, pedig ez azért nem volt mindig így, sőt.

Hogy is tudnám körbe írni; megvannak azok az emberek az életemben, akiknek sokat köszönhetek, és akik nélkül nem hiszem, hogy élni tudnék. Ott van például ugye Kyungsoo, Yixing, aki persze néha még mindig az agyamra tud menni, és 123-ról 210-re tudja ugrasztani a vérnyomásom tizedmásodpercek alatt, Jongdae, a szüleim és még sokan mások. Úgy érzem, hogy Chanyeol is kezd egy ilyen személy lenni. Eleninte meggyűlt a bajunk egymással, és úgy éreztem, hogy csak egy púp a hátamon, de ma már tényleg, örülök a sok nyösztetésnek, a sok vitának és értelmetlen sértegetéseknek, mert ezek nélkül nem hiszem, hogy most ez az érzés keringene a gyomromban, amikor csak rá gondolok, vagy meghallom a nevét. Mi lett velem? De hát, mi barátok vagyunk, semmi több – gondolom én. Vajon neki erről mi a véleménye? Ő hogy gondol rám?

Miután hazaértem az egyetemről, beültem a szobámba, és azon merengtem, hogy vajon most merjem-e, vagy se. Tegnap este, ahogy Chanyeolról gondolkodtam, na meg a kettőnk „barátságáról”, eszembe jutott, hogy mi lesz, ha netán komolyabbra fordulnak a dolgok? És itt most remélhetőleg mindenki érti, hogy mire gondolok. De nem mintha ez bármikor is megtörténne, csak… szeretek előre gondolni, hogy már felkészült legyek, de itt most teljesen tanácstalan voltam, és az egyetlen ember, aki ebben segíteni tudott volna, az Yixing. Nagyon nehéz volt beismernem, de ha nem akarom, hogy váratlanul érjen egy-két dolog, akkor pedig muszáj vagyok a kínai segítségét kérnem egy-két dologban.

Feltápászkodtam az ágyból, és remegő lábakkal indultam el az ajtó felé. Nem is tudom megmondani, hogy utoljára mikor esett ennyire nehezemre megtenni valamit. Kisétáltam a nappaliba, onnan figyeltem hangtalanul, ahogy Yixing elmossa a vacsora utáni használt tányérját.

- Yixing… - szólítottam meg félve, azt remélve, hogy még sem hallja meg.

- Hm? – fordult meg kíváncsian, majd elzárta a csapot, és a fehér tányért a többi vizes közé állította.

- Tudnál nekem segíteni egy kicsit?

- Nem vagyok jó az irodalomban, úgyhogy ha ebben kellene-

- Nem erről van szó… - szakítottam félbe, mielőtt még félreértené.

- Hát akkor?

- Bejönnél a szobámba? – indultam meg ezután.

Furcsán nézett rám, biztos gondolhatta, hogy mi a francot szeretnék, és miért titokzatoskodok ennyire, mert mikor belépett a szobámba, én pedig már az ágyamon ültem, pont egy ilyen tekintet ült az arcán.

- Miben tudok segíteni? – foglalt mellettem helyet, kedvesen feltéve a kérdést.

- Hát… - fújtam egyet. – Van valami, amiben igazából csak te tudsz segíteni.

- Na, most aztán kíváncsivá tettél, bökd ki, mi lenne az? – helyezkedett el, egyik lábát felhúzva a takaróra, míg én törökülésben gubbasztottam előtte.

- Hogy kell… - kezdem el nehezen nyögni a szavakat. – Egy fiúval?

- Tessék? – ráncolta homlokát.

- Hogy kell egy fiúval… - ismételtem meg tisztábban. – Tudod, csókolózni meg ilyenek… - a mondat végére elhalkultam, és minden felé pillantottam, csak a szemébe nem; hihetetlenül zavarban voltam.

Felnevetett. Felkaptam a fejem és az arcára pillantottam. Lövésem sem volt, hogy mi lehet ilyen vicces. Ennyire nevetséges lennék?

- Baekhyun-ah… - vigyorgott. - Már vártam, hogy eljöjjön ez a nap. – csapta tenyerét a vállamra, és jól megszorongatta.

- Vártad? – lepődtem meg. – Ez meg mit jelentsen?

- Semmit, semmit! – hadonászott tenyerével. – Nem gondoltam volna, hogy pont engem kérsz meg.

- Miért, kit kellett volna, Kyungsoo-t? Neki nem hiszem, hogy ínyére lenne a téma. – húztam el szám sarkát.

- És nekem szerinted igen? – mutatott magára.

Erre nem is gondoltam… Más felé pillantottam és arra gondoltam, hogy talán ez mégsem volt olyan jó ötlet.

- Nyugi már! – szólalt fel. – Csak viccelek, persze, hogy segítek! – vigyorgott megint.

Hallottam a koppanást, amint egy hatalmas kő leesett a szívemről, és valahol a béka feneke alatt ért földet.

- Hál’ Istennek! – mormoltam el halkan, a plafon felé.

- Mit szeretnél elsajátítani? – húzódott közelebb, majd ő is törökülésbe helyezkedett.

- Juj, ne mondd így!

Ez így kimondva elég bizarrul hangzott, de lényegében ez volt a helyes megfogalmazás.

- Csókolózni csak tudsz, nem?

- Nem tudom…

- Mi az, hogy nem tudod? Csak volt már barátnőd, nem, Baek?

- Persze, hogy volt!

- Hát akkor meg? Nem értem… - ráncolta szemöldökeit.

Úgy látszott, hogy tényleg nem érti, mi a problémám.

- De az még középsuliban volt, tizedikben, öt éve…

- Csak nem azt akarod mondani, hogy kijöttél a gyakorlatból?

- Mondjuk… - bólogattam mélán.

- Csak ennyi?

- Mi az, hogy csak ennyi? – kaptam fel a fejem. – Ez nem elég?

- Csak egy kis emlékezetfrissítés kellene, jól, gondolom?

Bólogattam.

- És… ebben nekem kellene segítenem?

- Azt hittem szívesen tennéd… Meg aztán, Kyungsoo-val ez egy kicsit fura lenne… - mosolyogtam kínosan.

- Igaz, szívesen segítek – mondta ismét kedvesen. – Akkor, hol kezdjük?

- Nem is tudom… Mondjuk egy kis elmélettel?

- Elmélet? Ez most komoly? – nevetett.

- Hát akkor…?

- Hadd segítsek a magam módján.

Valahol sejtettem, hogy mire céloz, és egy belső hang mintha azt suttogta volna a fülembe, hogy Jaj ne!, de akkor már a tarkómra csúsztatva jobb tenyerét, közelebb vont magához, és habozás nélkül megcsókolt, mintha ez lenne a világ legtermészetesebb dolga. Tágra nyíltak a szemeim a váratlanul ért adrenalintól, ami akkor száguldott végig az ereimben, elérve a testem minden porcikáját, és egy nagyobb levegőt is szippantottam be, majd lassan ki is engedtem, amikor elkezdte mozgatni ajkait az enyéimen. Fura érzés volt egy velem azonos neművel csókolózni, de aztán eszembe jutott, hogy hát én ezt már egyszer megtettem. Becsuktam a szemem, és próbáltam ellazulni, csak arra gondolva, hogy Yixing ezt azért teszi, mert segíteni akar nekem. Hogy bebizonyítsam, nem vagyok egy reménytelen eset, és hogy nem vagyok olyan béna, mint amilyennek tűnhettem az előbb, áttoltam a nyelvem a szájába, ő pedig, mintha éppen erre készült volna bármelyik pillanatban, körül fonta övével az enyémet. Ezt a mozdulatsort többször is megismételtük, közben tincseimbe fúrta az ujjait, hogy még jobban élvezzem. Nem voltam benne biztos, hogy kellene-e most valami furcsát éreznem a gyomromban, vagy éppenséggel odalent, mivel teljesen nyugodt voltam; teljesen ellazult a testem. Lehet, ez csak annak volt tudható, hogy nem éreztem semmit Yixing iránt. Hál’ Istennek, ezek szerint csak Chanyeol a szerencsés kiválasztott, ami azt jelenti, hogy nem lettem teljesen homokos. Csupán csak néhány másodpercig tartott, majd elvált az ajkaimtól, és visszaegyenesedett a helyére. Semmit nem tudtam leolvasni az arcáról, de mintha ott bujkált volna egy kis mosoly a szája jobb sarkában.

- Jót tett? – kérdezte végül.

- Azt hiszem… - pislogtam sűrűket, a megmaradt nyálat finoman ízlelgetve a nyelvemen.

- Másabb volt, mint egy lánnyal?

- Nem igazán…

- Akkor?

- Mit akkor? – pillantottam rá.

- Akkor nem miért kellett ennyire paráznod? – kuncogott.

- Hát, nem is tudom…

- Jó vagy ebben, nem is értem, hogy jövök a képbe én.

- Csak biztosra mentem.

- És most már meg vagy győzve?

- Meg. – bólogattam.

- De van még valami, igaz? – puhatolózott.

- Honnan tudtad? – sandítottam.

- Nagyon úgy tűnt, hogy van még valami mondani valód.

- Hát, igazából abban is elkellene egy kis segítség… - mondtam halkan, a pulcsim ujját gyűrögetve.

- Abban? Már mint úgy érted, hogy… a szexben?

Halványan bólogattam, majd szégyenlősen felemeltem a tekintetem.

- Én nagyon szívesen megtenném Baek, te is tudod, de… Nem hiszem, hogy nekem kellene lennem az elsőnk, aki-

- Nem, nem! – hadonásztam hirtelen a tenyereimmel, a mondata első felét pedig nem is akartam hallani. – Félreértesz, azt nem kell úgy bemutatni… Csak, tudod, életemben nem voltam még férfival, és arra gondoltam, hogy ha Chanyeollal arra kerül a sor, akkor biztos, hogy én kerülnék alulra, márpedig én teljesen tapasztalatlan vagyok, és az ügyetlenkedésemmel végképp nem akarok elrontani semmit!– hadartam el gyorsan, végig a szemébe nézve.

- Értem… Nos, hát, akkor mit szeretnél tudni?

- Bármit mondhatsz, amiről úgy gondolod, hogy mindenképp tudnom kell.

- Ez így elég nehéz, tudod? – vigyorgott, szinte majdnem nevetett. – Feladtad a leckét. Lássuk csak… - törte a fejét. – A legelső alkalom lesz a legrosszabb, ezt most mondom neked. – tartotta fel mutatóujját.

- A legrosszabb? – kérdeztem megijedve.

- Igen, ez nem olyan, mint a romantikus filmekben, ez a valóság. Fájni fog, és valószínűleg nem fogod élvezni, de nem szabad elrettenni tőle, csinálni kell!

- Fájni fog… Csinálni… - jegyeztem meg magamnak a kulcsszavakat.

- A lényeg, hogy lazulj el, ne legyél merev, és ne izgulj, mert annál rosszabb lesz.

- Ellazulni…

- De felesleges aggódnod, ha viszont szeret, akkor nem lesz semmi baj, vigyázni fog rád. – mosolygott kedvesen.

Egy képzeletbeli noteszba jegyeztem fel minden egyes szót, amit mondott, de egy valamin fennakadtam. Viszont szeret? A pillangók megint felszálltak a gyomromban. Azt sem tudom, hogy ő mit érez irántam. Legutoljára a vidámparkban volt erről szó, amikor legelőször mentünk, de mi van, ha ez azóta megváltozott? Így visszaemlékezve, mindig odafigyel és gondol rám, ezek milyen mértékben tudhatók szeretetnek? Nem akarom túlgondolni a dolgokat, lehet, hogy Yixinget megkérni erre még egy kicsit korai volt; még azt sem tudom, hogy egyáltalán lesz-e köztünk valami. Lehet, hogy az elején annyira elrémisztettem magamtól a folytonos visszautasításaimmal és veszekedéseimmel, hogy már nem akar tőlem semmit? Az lehetetlen, hisz akkor nem töltené velem az ideje nagy részét.

- Min gondolkodsz? – kérdezte, miután már egy kis ideje bambultam a semmibe.

- Csak… - úgy éreztem, hogy nyugodtan elmondhatom neki, mi zajlik most éppen a fejemben. – Mi van, ha már nem érdeklem? Tudod, az elején folyton megmakacsoltam magam, meg ilyenek… Történt egy pár dolog, és mi van, ha már nem akar tőlem semmit, csak barátként tekint rám?

Sóhajtott, és elkezdett gondolkodni.

- Figyelj… - kezdte. - Elviselte a hisztijeidet, a makacsságodat, a dolgokat, amiket a fejéhez vágtál akkor, amikor még ki nem állhattad. Szerinted még mindig itt lenne, ha nem szeretne még azóta is? De most tényleg, komolyan kérdezem, ember. – könyökével térdére támaszkodott, és úgy látszott, tényleg komolyan beszél.

- Hát… - gondolkodtam el. – Valószínűleg nem.

- Akkor meg miért kételkedsz? Szinte arany tálcán kínálja fel magát neked, te pedig még így is azt hiszed, hogy nem akar tőled semmit?

Mondjuk ez igaz volt. Egy pont oda.

- Jó, abbahagyom. – jelentettem ki határozottan.

- Micsodát is pontosan?

- A kételkedést.

- És most mit akarsz tenni?

- Hát-

- Várj! – vágott közbe.

- Igen?

- Akarsz játszani kérdezz-feleleket, mint a múltkor? – hajolt közelebb vigyorogva, mintha éppen egy kisgyerekhez készülne gügyögni.

- Hát az már elég régen volt! – nevettem fel.

- Így van, szóval pont itt lenne az ideje. De most változtassunk egy kicsit a szabályokon… Csak én kérdezhetlek téged.

- Tessék? – lepődtem meg. – Figyelj, ha bármit tudni akarsz, akkor csak kérdezd meg, nem kell hozzá ez a játék…

- De így izgalmasabb, így nem fog úgy tűnni, hogy faggatlak…

- Legyen… Mit szeretnél tudni?

- Az előző kérdésemre a választ, hogy mégis mit akarsz most tenni?

Erősen törtem a fejem.

- Csak őszintén! – tette hozzá. – Semmi mellébeszélés!

- Jó… Öhm, talán ki kellene várnom a végét? – kérdeztem bizonytalanul.

- Mégis micsodának, a Hamupipőkének? – kérdezte hitetlenül. - Ha változtak az érzéseid, akkor mindenképpen tudatnod kell vele!

- Ez biztos?

- Minden képpen! És mikor jöttél rá, hogy szereted?

De hát még nem is mondtam, hogy szeretem. Ezt ugyan nem akartam említeni, mert akkor úgy is jönne a szöveg, hogy de hát ez egyértelmű, amikor rohadtul nem, mert még én magam sem vagyok tisztában az érzéseimmel. Lehet, hogy többet érzek iránta, mint az egészséges lenne, de a szerelem szerintem még erős kifejezés. Valahogy le kell csillapítanom Yixinget, kicsit túl van pörögve ezzel a témával kapcsolatban.

- Ne haladjunk ennyire előre, egyelőre még azt sem tudom, hogy pontosan mi ez az érzés.

- Akkor kérdezek mást, térjünk vissza az előbbire… Mikor tervezed neki bevallani, hogy többet érzel iránta?

- Ezen még nem gondolkodtam… - és tényleg nem. – Eddig úgy voltam vele, hogy majd adja magát, vagy, hogy majd ő fog, mivel eleinte is mindig ő hívogatott, meg ilyenek…

- De nem várhatod, hogy a sült kacsa a szádba pottyanjon, Baek! Szerinted hányszor kellene még annak a szegény gyereknek rád hajtania, hogy végre észrevedd? Most már illene neked is tenned valami. A részéről szerintem egyértelmű, hogy mennyire oda van érted, de a tiédről… hát nem tudom. – rázta meg a fejét.

Mekkora egy idióta vagyok. Hiszen már az elejétől kezdve tudom, hogy tetszem neki, és hogy valószínűleg szeret is, így most biztos arra vár, hogy tegyek valamit. Rám vár. Olyan fénysebességgel jutott el a tudatomig a felismerés, miszerint igazából már csak rajtam múlik a kettőnk kapcsolata, hogy esküszöm, szinte már csak a felvillanó villanykörte hiányzott a fejem felől. Yixingre pillantottam, aki csak arra várt, hogy megszólaljak, miután tág pillákkal, és szinte már tátott szájjal meredtem rá.

- Minden rendben? Valami baj van? – kérdezgette. – Szólalj már meg!

- Semmi, csak… csak eszembe jutott, hogy igazad van…

- Akkor, végül is most mire jutottál?

- El kellene mondanom neki…

- Így van. De ne rohand le, várd ki a megfelelő pillanatot, és előtte teljesen győződj meg az ő érzéseiről is!

- Értettem. – bólintottam egy határozottat.

Vigyázz Park Chanyeol, jövök!