Untouchable: 14. rész

- Hogyan tovább? -

Chanyeol pov.

Jó volt látni, hogy Jongin és Kyungsoo végre hivatalosan is együtt vannak, bár nem nagyon ismerem a törpét, de Jongin a barátom, így csak örülni tudok neki. Szinte levakarhatatlan volt a mosoly a képemen, miközben őket néztem, ahogy visszasétáltak hozzánk. Egy pillanatra mintha megfordult volna a fejemben egy különös gondolat, miszerint én is szeretnék magam mellé valakit, akivel megoszthatom a mindennapjaimat, de nem úgy néz ki, hogy ez a közeljövőben be fog következni.

- Baekhyun... – szólítottam meg kicsit bizonytalanul, mikor kiértünk az épületből.
Kezdett sötétedni, és úgy tűnt, hogy ennek a kis találkozónk a végéhez közeledik. Bár Sehunnal mostanában még nem tudtam rendes beszélgetésbe bonyolódni, mivel mindig csak egy-két szóra jut idő telefonon keresztül, ezért próbáltam az ő fejével gondolkodni, hogy ő vajon milyen ötletet adna nekem, és eszembe is jutott valami, ami talán nem lehet olyan nagy hülyeség, de majd mindjárt meglátjuk.

- Hm? – fordult felém.
Mindketten zsebre tett kézzel sétáltunk csendben hátul, ezért egy kicsit kínos volt csak így a semmiből feltennem a kérdést, de ideje lenne egy kicsit határozottabbnak lennem. Bár még nem igazán tudom mik a terveim így kettőnkre nézve, valami mégis azt súgja, hogy van értelme ennek a sok fejfájásnak.
- Megadod a számod? – kérdeztem egyszerűen.
Ez az, csak így tovább.
- A számom? – kérdezett vissza enyhe lepődöttséggel hangjában.
- Aha, hát tudod... elmenni ide-oda, meg ilyenek... – fütyörésztem a levegőbe, közben nem is mertem rá nézni.
- J-Jó... – felelt pár másodperc múlva.
Előhúzta telefonját zsebéből, én is elővettem az enyémet és pillanatok alatt számot cseréltünk. Normális, hogy hirtelen ilyen izgatott lettem?
- Akkor most megyek, Kyungsoo vár. – köszönt egy mosollyal.
- Rendben. – intettem kedvesen, majd megfordult és a másikhoz sietett.

Baekhyun pov.

Vajon mire gondolt, mikor azt mondta, hogy elmenni ide-oda? Olyanra gondolt, mint például ez a mai vagy a múltkori mozizás? Randizni akar velem? Ne, ezt most megint jól elszúrtam. Mondjuk ma egész jól kijöttünk; már nem is zavar annyira a jelenléte. Vagy lehet, hogy csak kezdem megszokni, hogy mindig összehoz minket a sors.

Erre a pár órára egy kicsit sikerült kivernem a fejemből ezt a kisebb kudarcot, amit a délelőtt folyamán szenvedtem el, de hogy őszinte legyek, egy kicsit még mindig csalódott vagyok – jó, persze, hogy nem kicsit. Kyungsoo most olyan boldog, ma még nem mondhatom el neki. Olyan jó ilyennek látni; az utóbbi egy-két hétben látszott rajta, hogy valami nem stimmel, de örülök, hogy végül ez is megoldódott, és úgy jött össze, ahogy terveztük. Igaz, nem mintha leszidna azért, amiért nem sikerült bekerülnöm az újsághoz, mivel ez az én bajom, csak nekem az egész életem egy nagy zsákutca, és Kyungsoo biztos örült volna neki, ha ez által a poszt által szerzek egy kis önbizalmat és hogy talán ez adott volna egy kis löketet is. Jongdae-vel sem beszéltem azóta, hogy visszautazott Japánba, bár megígértük, hogy ezentúl sűrűbben fogunk beszélgetni. Olyan jó volt őt viszont látni, de most, hogy megint elment, ismét furcsa érzésem van vele kapcsolatban. Olyan távolinak tűnik és elérhetetlennek, pedig annyira jó lenne vele megint csak úgy néha-néha összefutni és kibeszélni a dolgainkat.
- Na, milyen volt a randi? – kérdezte Yixing mikor beértünk a nappaliba.
Ledobtam a cipőimet, és figyeltem, hogy a kínai milyen izgatottan lépdelt felénk.
- Soo végre bevallotta Jonginnak, hogy szereti. – mondtam, majd beljebb sétáltam.
- Végre! – sikkantott fel boldogan. – És akkor most mi van, együtt vagytok?
- Igen... – felelt szégyenlősen, majd mosolyogva a konyhába sétált, hogy igyon egy pohár vizet.
- Alig hiszem el! Most már csak Baekhyun van hátra! – fordult felém vigyorogva.
- Hogy mi? – pillantottam vissza vállam felett, mikor már majdnem léptem volna be szobámba.
- Mi a helyzet Chanyeollal? Ő is ott volt, nem? – kérdezte.
- I-Igen... – ráncoltam homlokom.
- Na, és? – húzogatta szemöldökeit, majd vissza leült a kanapéra.
- Mi az, hogy na és? – tettem szét karjaimat, közben még mindig a küszöbön ácsorogtam.
- Nem történt semmi?
- Kellett volna?! – néztem értetlenül.
Volt egy sejtésem, hogy mit akar ebből kihozni, de egyszerűen csak nem akartam róla tudomást venni.
- Mintha azt mondtad volna, hogy tetszel neki...
- Elkérte a számomat. – mondtam egyszerűen.
- Komolyan?! És nem mondta esetleg, hogy mikor találkoztok legközelebb?
- Nem. – vágtam rá, közben sóhajtottam egyet. Már megint ennél a témánál tartunk.
- Baekhyun nem fogja beismerni, ha jól érzi magát Chanyeollal, úgyhogy ne is próbáld meg kiszedni belőle. – huppant le Kyungsoo is Yixing mellé, majd elkezdte kapcsolgatni a tévét.
- Ó, nem kell beismernie, az arcára van írva...
- Tessék?! – hüledeztem.
- Akkor nem csak én vettem észre.
- Hé, ne beszélgessetek úgy, mintha itt se lennék! – morogtam, majd megfordultam és magamra csuktam az ajtót.

Chanyeol pov.

Épp, hogy hazaértem és felvettem valami kényelmes itthoni öltözéket, megszólalt a csengő. Nem mondhatni, hogy siettem, de kíváncsi voltam, hogy ki lehet az ilyenkor, így szedtem a lábaimat, és igyekeztem ajtót nyitni. Sehun állt előttem teljes pompájában, akit jól végig mértem, mert olyan rég láttam már, hogy attól féltem talán már fel sem ismerem.
- Cső. – köszönt.
- Szia... – motyogtam.
Még mindig nem hittem el, hogy itt áll a lábtörlőmön; nem azért mert annyira hiányzott vagy ilyesmi, csak nem szokott így szó nélkül ideállítani.
- Hát te? – kérdeztem.
- Hát én?! – szöktek fel szemöldökei. – Már fel sem jöhetek?
- Nem mondtam, csak... csak mostanában úgy tűnt, hogy találtál magadnak valami más elfoglaltságot. – mondtam egyszerűen.
- Bemehetek?
- Mit szeretnél?
- Nem mehetek be?
- Nem igazán érek rá. – füllentettem gyorsan.
- Chanyeol, túl jól ismerlek már, nekem nem tudsz hazudni. – nevetett halványan.
- Akkor most mégis mit mondjak? Nem, nem jöhetsz be, mert eddig szartál a fejemre most meg csak úgy hirtelen ideállítasz?! – hadartam.
Sehun egy pillanatra megdöbbent, majd mikor jobban elgondolkodott azon, amit mondtam, mintha egy kicsit összezavarodott volna.
- Mi az, hogy szarok a fejedre?! Egy kicsit igazán lehetnél megértőbb is...
- Én próbállak megérteni, de akárhányszor kereslek, te valaki miatt sosem érsz rá, és ebből most már egy kicsit kezd elegem lenni...
- Attól mert neked jelenleg nincs senkid, attól nekem se kellene, hogy legyen?! Szerinted nekem nincs életem?! – tette szét karjait.
- Én nem ezt mondtam! De jó lenne, ha egy kicsit összeszednéd magad és tudnád, hogy ki volt ott neked, amikor senki más nem!
- Na jó, ezt nem folytatom. Majd szólj ha lenyugodtál.
Ezzel fejcsóválva megfordult és elsétált, maga mögött hagyva a csendet és vele együtt engem is. Jó ötlet volt ezt így rázúdítanom? Nem akartam vele veszekedni, de már kissé tényleg elegem van. Csak így egyik napról a másikra mintha kicserélték volna, és mintha teljesen megfeledkezett volna arról, hogy én a világon vagyok és nem, nem reagálom túl. Mondjuk még sosem történt velem ilyesmi, úgyhogy nem tudom hogyan is kellene most a hozzá állnom, de úgy érzem, hogy teljesen jogosan vagyok felháborodva. Igaz, lehet, hogy most egy jó darabig megint nem fogja keresni a társaságom, de legalább most már tudja, hogy mi piszkálja a csőröm.