Untouchable: 17. rész

 - Újrakezdés -

Chanyeol pov.

- Öhm, most hova menjünk? – kérdezte zavartan, miután kikapta kezét az enyémből, és nadrágzsebébe dugta.

Mit ne mondjak, hihetetlen édes volt. Persze, hogy észrevettem, hogy a kezemet szorongatja már mióta, de hülye leszek szólni érte. Egyébként nem kicsit van bűntudatom, hogy be kellett velem jönni ebbe a kísértet kastélyba, de honnan tudhattam volna, hogy neki nem tetszenek az ilyen dolgok? Amúgy meg így utólag visszagondolva nagyon vicces volt, ahogy felsikoltott mikor állítólagosan valami megfogta a bokáját, de akkor valahogy nem volt kedvem nevetni. Lehet, hogy ezzel most megint szereztem nála egy fekete pontot, de ő nálam ezzel a kézfogással most kap egy pirosat.

- Most te választasz – válaszoltam. – És sajnálom, hogy ez így sült el...
- Nem tudhattad, ne aggódj. Ne is beszéljünk róla, jó? – nevetett. – Elég kínos volt... – tette hozzá halkan. – Remélem nem mondod el senkinek.
- Nem. – vigyorodtam el én is.
- Hát, akkor... Inkább most nézelődjünk egy kicsit.
- Rendben.
Megindultunk szépen lassan egymás mellett, és elnézelődtünk a különböző játékok és finomságok között.
- Baekhyun...
- Igen?
- Igazából nem tudunk sokat egymásról, nem?
- Nem... De miért kérdezed?
- Csak úgy... Furcsa belegondolni.
- Erről szeretnél most beszélni?
- Szívesen tenném.
- Meg akarsz ismerni?

- Ezt eddig is tudtad.
- Igaz...
- Te hogy vagy ezzel?

- Nem igazán tudom eldönteni – merengett el. – Nem igazán tudom, hogy mit érezzek veled kapcsolatban.
- De azt tudod, hogy én mit érzek...
- Azt sem mondhatni. De jobb így.
- Hogy?

- Nem akarok többé arra gondolni, hogy hogy ismerkedtünk meg.
- Annyira rossz volt? – kuncogtam.
- Nem keltettél jó benyomást, és utána sem igazán – nevetett halkan. – De mostanra már egészen más embernek tűnsz. Remélem ez nem csak valami álca...
- Nem, esküszöm! – nevettem én is. – Igazából, mostanában mintha egy kicsit megváltoztam volna... Érzem magamon.
- Jó irányba?
- Asszem.
- Mitől?
- Nem tudom. Talán az akarat?
- Milyen akarat?
- Hogy meg akarlak ismerni? – pillantottam le rá.
Hallgatott.
- Mit látsz bennem, amit én nem?
- Jó kérdés – sóhajtottam. – Valamit, ami kell nekem.
Csak sétált mellettem, és nem szólt semmit. Egy kicsit más irányba ment el ez a párbeszéd, így biztosan kezdte magát kínosan érezni. Ezt el akarom kerülni, úgyhogy sürgősen ki kellene találnom valamit.
- Nézd, ott az óriáskerék – kezdtem -, nem azt mondtad, hogy fel szeretnél rá ülni?
- De te tériszonyos vagy... Ezt akkor még nem tudtam.
- Nem fogok belehalni, legfeljebb nem nézek majd ki, de nagyon ki szeretném próbálni, úgyhogy felőlem mehetünk. – mosolyogtam.
- Akkor... menjünk. – vigyorgott. Zavarban létnek hűlt helye.
Átsiettünk a tömegen, egészen a sor végére.

Mikor már végre rajtunk volt a sor, beszálltunk a citromsárga kabinba. Éreztem, hogy nem kicsit remegtek a lábaim, amint beültem és belegondoltam, hogy milyen magasan leszek pár perc múlva, de semmiképpen nem hagynám ki, így inkább elviselem.

Ránk csukták az ajtót, és olyan volt, mintha megszűnt volna a külvilág. Csend lett, és csak ketten voltunk. Amennyire emlékszek, egyszer se voltunk még ilyen közel egymáshoz, jobban mondva, sosem voltunk még ennyire kettesben. Nem mondom, hogy zavarba jöttem, de folyamatosan nagyokat nyeltem, mikor belegondoltam, hogy milyen közel ül most hozzám. Szinte éreztem az illatát. Vajon ennyire vonzódom hozzá? De mitől? Egyáltalán ez még egészséges? Igazából semmit sem tudok róla, de még is úgy érzem, hogy mindent.

- Jól leszel? – kérdezte, mikor elindultunk.
- Azt hiszem...
- Biztos jó ötlet volt?
- Ha a hullámvasúton nem volt semmi bajom, akkor itt sem lesz, nyugi. Beszéljünk másról. – mosolyodtam el.
- Rendben... Öhm... Szívesen folytatnám az előző beszélgetést.
- Hol is hagytuk abba?

- Ott, hogy nem ismerjük még egymást...
- Ó, tényleg. Hát akkor, itt lenne az ideje.
- Van hobbid?
- Hobbi?

- Ühüm. Nekem például mindig változik... Amihez éppen kedvem van.
- Hát, ez nálam is így van, de mostanában igazából nincs is. Régen nagyon szerettem gitározni, a zsebpénzemet mindig a gitár órákra költöttem.
- Tudsz gitározni?
- Az enyhe túlzás. Pár éve nagyon jól tudtam, de már régen játszottam rajta, így sokat felejtettem.
- El se tudtam volna rólad képzelni. – nevetett, majd kipillantott az ablakon.
Fel sem tűnt, hogy már milyen magasan vagyunk, és minden erőmmel azon voltam, hogy ne nagyon merengjek el a város gyönyörű látványán, nehogy a végén még rosszul legyek.
- Te mivel töltöd az idődet mostanában? – kérdeztem.
- Hát, igazából van egy hobbinak nevezhető dolog, amivel már középsuli óta foglalkozom.
- Ez érdekesen hangzik. Mi lenne az?
- Az írás. Nagyon szeretek írni. Igazából régen újságíró szerettem volna lenni, de ez azóta megváltozott.
- Na én meg ezt nem néztem volna ki belőled – kuncogtam. – És miket írsz?
- Mostanában semmit. De ez változó.
- Hogy-hogy semmit?

- Volt egy kis csalódásom és most valahogy nincs kedvem. – bambult le maga elé.
- Mi történt?
- Beadtam egy cikkemet a suliójsághoz, de mást vettek fel helyettem.
- Ó...
- De már túl vagyok rajta – vigyorgott. – Igazából nem nagy valami, és lehet, hogy egy kicsit el is bíztam magam. Na meg persze túlreagálom... – nevetett kínosan.
- Én szívesen olvasnám az írásaid, bár nem vagyok valami nagy könyvmoly.
- Komolyan?
- Ühüm. Kíváncsivá tettél. – bólogattam.
- Hát... jó – szégyenlősen elmosolyodott, és mintha egy kis pír is megjelent volna az arcán. – Chanyeol...
- Igen?
- Miért így kellett találkoznunk?
- Hm? – ráncoltam szemöldököm.
- Nem lett volna sokkal jobb, ha nem úgy ismerjük meg egymást?
- Igazad lehet.
- Szerintem mindketten félreismertük egymást. – kuncogott.

- De van elég időnk, nem? – nevettem.
- Ühüm. – vigyorgott.
Tényleg igaza volt, de remélem, hogy nemsokára gátlások nélkül tudunk egymás mellett időt eltölteni, mert Baekhyun tényleg nem olyan házsártosnak és hisztisnek tűnik, mint amilyennek mutatta magát. Sőt, éppen az ellenkezőjének; egy szerény és a maga módján kedves fiúnak, csak még nem telt el annyi időt, hogy ez meg tudjon mutatkozni.
- Nemsokára leérünk. – jegyeztem meg néhány másodperc múlva.
- Legközelebb is eljövünk? – kérdezte óvatosan.
- Szeretnél?

- Persze csak ha jól érezted magad.
- Hogy ne éreztem volna magam jól? – kuncogtam. – Legközelebb eszünk vattacukrot is. – kacsintottam, mire halványan felnevetett.

*

Baekhyun pov.

Már kezdett sötétedni, mikor leszálltam a buszról és sétáltam át a túloldalra. Meglepő módon jól éreztem magam Chanyeollal, lehet, hogy ezért jövök eggyel Yixingnek. Komolyan beszélek, egész kellemes volt a társaságában tölteni ezt a pár órát; nem is gondoltam volna, hogy ilyen jól el lehet vele beszélgetni. Általában nem vagyok valami nagy szószátyár, de vele olyan könnyű volt beszélgetést kezdeményezni, hogy észre se vettem milyen gyorsan elszaladt az idő az óriáskeréken. Lehet, hogy ez a délután után már gondolhatok rá úgy, mint egy újdonsült barátomra, hiszen végülis már pár hete elástuk a csatabárdot és úgymond tiszta lappal kezdtünk.

Beléptem a lakás ajtaján, Kyungsoo pedig épp akkor jött ki a konyhából, így majdnem egymásba botlottunk.
- Ó, nézd csak ki van itt! – húzódtak vigyorra ajkai.
- Hű, mitől tűnsz ilyen vidámnak?

- Yixing mondta, hogy végül hova hívtad el Chanyeolt. Te ugye tudod, hogy a vidámpark nem éppen azoknak való, akik úgymond barátkozni akarnak?

- Most mi van, a vidámparkot mindenki szereti!
- Azt nem mondtam, hogy nem – nevetett. – De mesélj, mi volt?
- Hát, felültünk a hullámvasútra, voltunk kísértet kastélyban, az óriáskeréken... – soroltam.
- Várj, te a kísértet kastélyban? – nézett nagyot.
- Elég gáz volt, de túl éltem... – vallottam be. – Mind egy, a lényeg az, hogy jobb volt, mint amire számítottam.

- Na, miket hallok tőled... Akkor remélem nem bántad meg, hogy elhívtad...
- Nem...
- Örülök. – mosolygott kedvesen.
- Yixing merre van? – néztem körül válla felett.

- Fürdik, mindjárt jön. – mondta, majd helyet foglalt a nappaliban én pedig követtem és leültem mellé a kanapéra.

- És mi van veled meg Jonginnal?
- Hát, minden rendben...
- Hű, ez nem volt valami biztató...
- Igazából, a múltkor bepróbálkozott, de én még nem engedtem neki...
- Nagyon helyes! Nem kell mindjárt az első adandó alkalommal megengednek neki, hogy a gatyádba másszon.
- Nem fogom. – nevetett.
- De akkor tényleg úgy legyen!

- Baek, úgy csinálsz, mintha még nem ismernél...
- De ismerlek, épp azért mondom...
- Jó, mostantól felkötöm a gatyaszárat! – jelentette ki határozottan.
- Helyes, de azért ne durvulj, még mindig te vagy alul...
- Dehát-
- Baek, hát megjöttél! – Szakította félbe Yixing örömteli hangjával, közben felénk tartott egy szál alsóban és törölközővel a nyakában. Ideje lenne megszoknom. – Na, milyen volt a vidámpark? – húzogatta szemöldökeit, majd leült mellém így beszorultam közéjük.

- Jó volt. – válaszoltam röviden.

Nem nagyon akartam részletezni, mert tudtam, hogy Yixingnek bármit mondok, ő úgy is tudja minden gondolatom, hisz állítása szerint mindig minden az arcomra van írva.
- És mondott valamit? Miről beszélgettetek? Megfogta a kezed?

A kézfogás. Istenem, az még egy nagyon gáz dolog volt, amit elkövettem a délután folyamán. Már meg is feledkeztem róla, hogy milyen reményvesztettem szorítottam szegénynek a kezét még az után is, hogy kijöttünk a kísértet kastélyból.

- Erről meg arról... – rántottam meg a vállam.
- Szóval akkor mi történt? – kérdezte még egyszer, mert nem akarta ennyiben hagyni.

- Hát, elmondtunk magunkról egy pár dolgot egymásnak, hogy valahol elkezdjük az ismerkedést...
- Hűha, akkor komolyra fordultak a dolgok? – kérdezte Kyungsoo és közelebb férkőzött.
- Nem! Ebben nincs semmi komoly, csak megismerjük egymást aztán barátok leszünk... gondolom... aztán... aztán... – esetlenkedtem.
- És szerinted Chanyeol csak a barátod akar lenni? – kérdezte ismét Yixing.

Ezen még nem is gondolkodtam.

- Kénytelen lesz csak az lenni.

- Baek, ez nem olyan egyszerű... Én tudom, és valószínüleg Kyungsoo is tudja, hiszen mi is melegek vagyunk...
- Sajnálom, ezt nem tudom átérezni... – keltem fel.

- Most hová mész? – kérdezték.
- Elmenekülök még mielőtt bármelyikőtök is vitába kezdene. – mondtam, majd a szobám felé indultam.
- Majd akkor is ilyen könnyedén elsétálsz, amikor Chanyeol szerelmet vall neked? – szólt utánam hangosabban a kínai.
- De nem fog. – válaszoltam nemes egyszerűséggel és magabiztossággal, majd becsuktam magam mögött az ajtót.
Tényleg nem volt kedvem vitába bonyolódni, mert meg vagyok győződve arról, hogy márpedig ebből csak ez sült volna ki. Nem tudom mit kell ezt így túlreagálni; általános iskolában sokat jártunk a vidámparba egy lány barátaimmal és nem kellett feltétlen szerelmesnek lennem belé. És ha mégis bekövetkezne az, hogy Chanyeol a kelleténél jobban megkedvel, akkor az majd akkor elég fejfájást fog okozni, de egyenlőre nem akarok ezzel foglalkozni. Tudja, hogy én barátságnál többet nem akarok kettőnk között, akkor gondolom ehhez fogja tartani magát... Remélhetőleg. Hogy van az, hogy nagyjából két hónapja még olyan üres és unalmas volt az életem, akár egy sivatag, mostanra pedig már egy meleg srác okoz nekem minden nap fejtörést? Kyungsoo, ezért még mindig te vagy a hibás.