Péntek 13.

        Baekhyunnak általában nem szokott kelleni egy péntek 13-a ahhoz, hogy valami kellemetlen és cikis dolog történjen vele. Hazafelé tartva az iskolából zöld biciklijén épp az az napi kínos balesetéről gondolkodott el, ami az udvaron történt ebédszünetben – éppen leült volna a szökőkút szélére osztálytársai közelébe, mikor megbotlott saját lábában és a fél ebédje tálcástól a vízbe borult. Még az volt a szerencse, hogy a konyhásnéni valamiért nagyon szimpatizál vele már kilencedik óta, ezért ebédjegy nélkül kaphatott még egy adagot. Az azt követő cikizésekről már tudomást sem vett.

        Olyannyira elkalandozott, hogy az utca végén eszébe sem jutott, hogy esetleg körül kellene néznie a zebrán, ezért biciklijével csak úgy egyszerűen áthajtott, viszont nem úszta meg balesetmentesen.

        Egy fekete kocsi hajtott belé oldalról szerencsére nem nagy sebességgel, de éppen elegendővel ahhoz, hogy ellökje Baekhyunt, aki zöldellő biciklije mellett azonnal elterült a földön.

        A kocsi satufékkel megállt, majd kiugrott belőle egy magas, sötét hajú fiatal nyalókával a szájában. Rémülten a földön fekvő Baekhyunhoz szaladt.

- Uram Isten- - kapkodta a levegőt, ahogy az eszméletlennek tűnő fiút bámulta.

Kihúzta a nyalókát a szájából, hogy nyelhessen egy nagyot, majd a hajába túrt mindkét kezével, a sokk hatására pedig észre sem vette, hogy a rózsaszín epres nyalóka hullámos fürtjei közé ragadt.

        Baekhyun eközben kezdett már magához térni; úgy érezte, mintha egy elefánt ülne a fejét, pilláit pedig csak nehézkesen tudta akár egy kicsit is felemelni.

- Úr Isten- megöltem egy embert! – pánikolt a másik egyhelyben toporogva. – Most mihez kezdjek- Mit csináljak- Mit is tanítottak egészségügyön, hogyan kell újjáéleszteni?!

Baekhyun nagyokat pislogott, miközben több s kevesebb sikerrel próbálta mozgatni karjait és felemelni fejét.

- Mi… történt? – kérdezett halkan a levegőbe.

- Megvan! – kiáltott fel a másik. – Ne aggódj, ura vagyok a helyzetnek, tudom, hogy kell ezt csinálni!

Teljes magabiztossággal letérdelt Baekhyun mellé – természetesen az azóta ki nem vett nyalókával a hajában -, aki még mindig a földön feküdt, de már teljes tudatánál volt, éppen csak a fejét és a bokáját fájlalta.

- Ki va- Várj! Nem-

Baekhyun mellkasára helyezte mindkét tenyerét, majd ahogy tanulta, egy párszor elég erőteljes nyomást mért rá, mire az felköhögött a kellemetlen érzéstől.

- Lélegezz! Lélegezz! – hajtogatta.

Levette tenyereit Baekhyunról és már a következő tettét képzelte maga elé. Talán még mindig annyira meg volt ijedve, hogy nem vette észre, de Baekhyun már teljesen jól volt; egyenesen egymás szemeibe néztek, ám az esetlenje csak azon volt, hogy Baekhyun mindenképpen életben maradjon.

        Lenyomta a fejét a földre, egyik kezével befogta orrlyukát, másikkal lehúzta állát és ajkaikat egymáshoz nyomva elkezdte szájból-szájba lélegeztetni.

        Baekhyun azt hitte, hogy fél percen belül most fog másodszorra elájulni vagy a gyümölcsös nyalóka ízétől, vagy attól, hogy egy srác ok nélkül a száját az övére tapasztotta. Ismét elkezdett köhögni, mikor a felette lévő levegőt próbált fújni a szájába ezért rögtön ellökte őt magától.

- Mégis- - köhögött. – Mit csinálsz? – ismét köhögött. – Nem látod, hogy jól vagyok? Áú… - fejéhez kapott, mikor hirtelen felült, mert úgy érezte, hogy a világ vele együtt fordult.

- Hál’ Istennek, hogy nem haltál meg! – tette össze két kezét, miközben sarkaira ült.

- Mi az a hajadban?

- Nagyon sajnálom, az én hibám volt! Csak is én lehetek ilyen szerencsés… Most vezetek először, mióta megkaptam a jogsim… - mesélte szégyenlősen még mindig remegő kezekkel.

- Meg van bocsátva – bólintott -, én sem néztem körül…

- Fel tudsz állni?

- Persze!

Baekhyun megpróbálta, de amint rá akart nehezkedni jobb lábára, erős fájdalom szúrt a bokájába így erőtlenül visszahuppant a betonra.

- Segítek! – nyúlt rögtön utána a magas fiú, miután ügyetlenül lábra állt.

- Kösz.

- Amúgy Chanyeol vagyok, téged hogy hívnak?

- Baekhyun. – emelte fel arcát a magas srácra.

Megvizsgálta vonásait és elsőre egész kedvesnek, szimpatikusnak tűnt, főleg azzal a rejtélyes nyalókával a hajában. Cuki.

- Hát, ez se az én napom… - jegyezte meg Chanyeol, miközben felállította a biciklit.

- Tessék?

- Csak azt mondom, hogy péntek 13-a van, nem ironikus? – mosolygott visszafogottan, de igazából alig mert Baekhyun szemeibe nézni.

- De… - szelíden visszavigyorgott fogait picit megvillantva.

- Elvigyelek?

- Kösz nem kell, itt lakok két háztömbnyire.

- Akkor… legalább had kísérjelek el, megnézhetném a biciklid, hogy van-e valami baja…

- Hát… - gondolkodott el.

Végül is melyik sofőr lenne ilyen jó fej az után, hogy elgázolt egy biciklist? Ha már amúgy is ilyen szerencsétlen napja van, miért is ne fogadná el ezt a jó szívű felajánlást?

- …Oké. – bólintott rá végül.

- Remek! Leparkolok itt a kocsival, utána indulhatunk is. Addig is… állj félre a járdán, nehogy megint elgázoljon valaki. – nevetett, szerencséjére Baekhyun értette a viccet.

        Chanyeol lelkesen sétált Baekhyun mellett, ahogyan a zöld biciklit tolta, közben pedig azon voltak, hogy minél jobban megismerjék a másikat. Nem tették szóvá, de mindketten köszönetet mondtak az előbbi kis balesetért, különben lehet, hogy sosem találkoztak volna – és út közben még az epres nyalóka is kikerült Chanyeol hajából.

        Ez után már egyikük sem félte a péntek 13-át.