Untouchable: 25. rész

- Kegyes hazugság - 

Kyungsoo POV

Jongin anyukájának születésnapja a hétvégén lesz, április 30, vasárnap és engem is meghívtak. Csak a két szülő lesz, valamint én és Jongin. Emlékeztem, hogy még a megismerkedésünk legelején, mikor sokszor kérdezgettük egymást apró és jelentéktelennek tűnő dolgokról, említette, hogy ritkán szokott hazajárni a szüleihez, akik a külvárosban laknak. Ennek a legfőbb oka az, hogy nem igazán voltak képesek elfogadni azt, hogy a fiúk meleg, még pár évvel ezelőtt, mikor elmondta nekik. De engem folyamatosan azzal nyugtat, hogy ezúttal minden rendben lesz, és hogy már túltették magukat rajta, elfogadták, hogy a fiúk nem olyan, mint a többi.

Sokat gondolkodtam ezen a dolgon a héten - mióta kedden mondta, hogy illene megjelennünk a családi ebéden, és hogy engem is be szeretne mutatni -, eszembe jutottak a szüleim, és hogy ők hogyan reagáltak le ezt a dolgot: mikor elmondtam, azt sugallta az arcuk, mintha mindig is tudták volna.

Talán Jongin szülei eddig attól féltek, hogy mivel a fiúk a saját neméhez vonzódik, nem fog tudni beilleszkedni, és ami még fontosabb, hogy nem fog maga mellé senkit találni és talán egyedül marad – ami az én véleményem szerint ez a mai világban már lehetetlenség lenne. Ez a gondolat kicsit felvidított, és sikeresen enyhített az aggodalmamon.

Kiszálltunk Jongin kocsijából, amivel egyenesen a bejáróra parkolt le. Körül néztem, és teljesen magával ragadott ez a jellegzetes, kisvárosi látkép: széles utcák, pázsit, virágok, sok zöldellő fa, és ami a legfontosabb, a csend. Csak a madarak csicsergését és a közeli játszótéren szórakozó gyerekek kacajait lehetett hallani a levegőben. A nap tűzött, de nem égetett; kellemes meleg tavaszi idő volt. Azonnal beleszerettem.

A küszöbre sétáltunk, én fogtam azt a szép csokor virágot, amit út közben vettünk, és én is szerettem volna átadni, hátha keltek vele egy kellemes első benyomást.

Jongin megnyomta a csengőt, mire az anyukája nyitott nekünk ajtót. Azonnal mosolyra derült az arca, amint meglátott bennünket.

- Sziasztok, gyertek csak be!

- Szia, anya. Boldog születésnapot! – köszöntötte fel Jongin egy öleléssel, mikor beljebb sétáltunk a nappali szőnyegére.

- Isten éltesse! – nyújtottam át szerényen a csokrot egy kedves mosollyal.

- Köszönöm szépen! – egy meleg ölelésbe vont, kezeim szinte remegtek az izgalomtól.

- Do Kyungsoo vagyok. – mutatkoztam be, mikor már átadtam a csokrot.

- Örülök, hogy megismerhetlek, Kyungsoo, engem hívj csak Mrs. Kimnek. – mosolygott továbbra is.

Miután illedelmesen meghajoltam, Jongin édesapja mellénk sétált egy másik helyiségből, ami valószínűleg a konyha lehetett, mert finom illatok szállingóztak ki onnan.

- Szerbusz, fiam! – veregette meg Jongin vállát.

- Ő a barátom, apa, Kyungsoo. – simította tenyerét derekamra, én pedig ismét csak meghajoltam.

Hű, Jongin apukája magasabb volt, mint amire számítottam.

- Jó napot!

- Üdv a családban!

Chanyeol POV

- Szóval azt mondod, nem lenne hülyeség?

- Nem. Ők a barátai, biztos ismerik már annyira, hogy tudják, örülne-e neki, vagy sem.

- Oké, akkor… most elmegyek és megbeszélem velük.

- Nem tudod csak egyszerűen felhívni valamelyiket?

- Nincs meg egyikőjük száma sem…

- Hát, akkor tényleg kénytelen leszel, haver.

Miután Sehunnal bontottam a vonalat, elindultam, és úgy fél órával késóbb meg is érkeztem Baekhyunék lakása ajtaja elé. Talán ha kétszer járhattam itt ezelőtt, de lehet, hogy akkor még sokat is mondok.

- Chanyeol? – nyitott Yixing ajtót meglepődve.

Szerintem bárkire számított, csak éppen rám nem.

- Szia…

- Baekhyun nincs itt, ha őt keresed…

- Nem hozzá jöttem… - elpillantottam a válla felett. – Egyedül vagy?

- Igen. – bólintott bizonytalanul. – Mit szeretnél? Ugye nem a múltkori miatt? Én tényleg nagyon sajnálom, nem lett volna sza-

- Nem, nem, dehogy is! – szakítottam félbe. – Bemehetnék?

- Persze, gyere nyugodtan. – állt félre.

- Kellene egy kis segítség… - Istenem, ez de gáz! Ezelőtt még egy rendes mondatot nem beszéltem ezzel a sráccal…

- Ülj le – mutatott a kanapéra, majd mindketten helyet foglaltunk. – Kérsz valamit inni?

- Nem, gyors leszek, csak… Baekhyun… szülinapi ajándékáról lenne szó…

Látszott rajta, hogy meglepte a kijelentésem, lehet, hogy azt hitte, hogy valami komoly dologról akarok vele cseverészni.

- Már tudod is, hogy mit veszel neki? És… mi lenne az?

- Szeretném tudni, hogy mit gondolsz… vajon jó ajándék lenne-e neki az, amit kigondoltam, mivel… te az egyik legjobb barátja vagy, együtt élsz vele és… igaz, hogy én meg a barátja, de csak nem rég óta… - hadováltam minden féle értelmesnek tűnő dolgot, és még a tenyerem is izzadt.

- Ez nagyon aranyos! – vigyorodott el. – Mit gondoltál ki neki?

Kyungsoo POV

Jongin szülei a mindennapjairól, valamint a munkahelyéről kérdezgették őt. Ők úgy tudják, hogy egy könyvesboltban dolgozik.

De most komolyan, ők ezt tényleg képesek bevenni?

Nem igazán tudtam mit mondani, csak szépen falatozgattam a csirkehúst, a kimchit és a párolt zöldségeket, meg a többit, amik mellesleg nagyon finomak voltak. Nem voltam biztos abban, hogy szimpatikus vagyok nekik, mert bár kedvesek velem, de mi van, ha ez most csak egy álca, egy próbatétel? Vagy kivételes alkalom, mivel most látnak először? Nekem minden esetre rendes embereknek látszanak, remélem én is hasonlónak tűnők az ő szemükben.

- És te, Kyungsoo… még iskolába jársz, igaz?

- Igen, de a nyáron szeretnék majd elmenni diákmunkára, talán abba a könyvesboltba, ahol Jongin dolgozik…

Ekkor az említett felköhögött, miközben a gyümölcsléjét kortyolgatta.

- Minden rendben, fiam? – kérdezte az anyja.

- Igen, csak félrenyeltem. – még egyszer utoljára megköszörülte a torkát.

- Téged is érdekelnek a könyvek? – fordult felém ismét a nő.

- Igen, nagyon szeretek olvasni, egyik könyvet veszem fel a másik után… - mosolyogtam, mert megörültem, hogy végre van egy téma, amiben otthonosan mozgok.

- A feleségem is nagyon szeret olvasni – szólt közbe a férfi. – Régen még egy nap alatt is képes volt elolvasni egy regényt!

- Ó, az már nagyon régen volt! Még akkor, amikor terhes voltam, és napokat kellett a korházban töltenem. És mondd, van kedvenc íród vagy költőd?

- Nem igazán, mert mindegyiket másért szeretem, mindegyikükben más fogott meg, így nehéz lenne megmondani, hogy ki a kedvencem.

- Okos válasz! Én is hasonlóan gondolkodok. – mosolygott szélesen.

Végre kezdtem egy kicsit jobban érezni magam; már nem izgultam annyira. Bármilyen témát is hoznak fel, muszáj belefolynom a beszélgetésbe, és az a legfontosabb, hogy csak is önmagamat adjam.

A mellettem ülő Jonginra pillantottam, aki visszatekintett rám és cseréltünk egy alig észrevehető aranyos mosolyt, amíg a két szülő egy régebbi nyaralást kezdett el mesélni, amit elmondásuk szerint mindig felemlegetnek, olyan emlékezetes volt.

Chanyeol POV

- Tényleg?!

- Igen, miért… szerinted nem jó ötlet? – kérdeztem bizonytalanul, miután így visszakérdezett.

- De, de, nagyon is! Hű… - elgondolkodott. – Ez… elég nagy előre lépés lehet…

- Hát igen… Ezért nem vagyok biztos abban, hogy jó ötlet.

- Ne legyél bizonytalan! Ez egy nagyon szép gesztus, jelentőségteljes, és így a tudtára adhatod majd, hogy te komolyabban gondolod. Hidd el nekem, örülni fog neki, és biztos vagyok benne, hogy el fogja fogadni.

- Most egy kicsit megnyugtattál. – fújtam ki egy nagy levegőt.

- És hogy jutottál ilyen döntésre?

- Nem volt nehéz… - nevettem. – Legszívesebben már az első héten ezt tettem volna, de az még tényleg túl korai lett volna. Úgy érzem… hogy nekem talán ő az igazi. – libabőrös lettem, ahogy kiejtettem a számon ezeket a szavakat.

- Már ennyire előre szaladunk? – nevetett ő is.

- Nem akarok… de ezt érzem.

- Hát… talán majd egyszer én is megtudom milyen… – dőlt hátra a kanapén.

Fura, hogy pont vele beszélek erről. Talán azért megy ilyen könnyen, mert lényegében mindketten idegenek vagyunk egymásnak.

- És tudd, hogy én nagyon örülök nektek, tényleg. – hajolt megint előre, és komolyan kihangsúlyozott minden egyes szót.

- Örülök, kösz. Sokat jelent. – bólogattam.

Nem sokkal később már minden kétségemtől megszabadulva léptem át a küszöböt. Sokat segített nekem most ez a beszélgetés, talán többször kellene lógnom ezzel a Yixing sráccal.

Kyungsoo POV

Fél három körül ültünk be az utóba, hogy hazainduljunk. Jongin anyja és apja az ajtóban állva integetett utánunk.

- Szóval egy könyvesboltban dolgozol? – nevettem halkan, miközben bámultam ki az ablakon.

Röhejesnek találtam. Ha a szüleik tényleg ismernék, akkor már az első pillanattól tudnák, hogy kamu.

- Majdnem lebuktam - Vigyorgott ő is, de azért valamennyire biztosan röstellte, hogy hazudott a szüleinek. Valószínűleg biztos jobb így, hogy nem tudják, hogy egy melegbárban dolgozik.

- Mikor akarod nekik elmondani? – kérdeztem a csendet követően.

- Nem tervezem. – válaszolt később.

Gondolom ez az ő dolga, és nem is nagyon szeretnék beleszólni, de nem érzem helyesnek, hogy egy olyan valakinek akarja láttatni magát, aki valójában nem is, ráadásul a saját szülei előtt. Ezt neki is elmondtam, csak kicsit finomabban közelítettem meg a témát.

- Nem gondolod, hogy ez nem megoldás?

- Mire célzol?

- Arra, hogy egyszer úgy is rá fognak jönni, akkor pedig szarul fogod érezni magad. Szarabbul, mintha az első alkalommal elmondtad volna, mikor kérdezték…

Nem válaszolt, csak továbbra is az utat figyelte.

- Ők nem ezt szánták nekem – szólalt meg végre. – Csalódottak lennének. Csak egy kegyes hazugság volt.

- És ha megtudják?

- Akkor majd megmondom, hogy a könyvesboltból átmentem a melegbárba… Bármilyen hihetetlennek is fog hangzani, majd megemésztik.

Ismét csend lett.

- Figyelj… - folytatta, mire felé emeltem tekintetem. – Nem igazán meséltem még róluk… mindig is szigorúak voltak velem, és nem akarom, hogy továbbra is beleszóljanak az életembe, ezért is költöztem a városba, amint felvettek a fősulira.

- Ó…

- Nem kell aggódnod, tényleg – egy pillanatra rám tekintett, de aztán szemeit visszakapta az útra. – Megvagyunk így. Minden rendben. Azt is sikerült beadagolnom nekik, hogy meleg vagyok, akkor ezzel sem lesz gond.

- Ha te mondod… - combjára simítottam bal tenyerem. – Csak nem szeretném, hogy bajod legyen ebből.

- Nem lesz. – mosolygott.

Végül is úgy intézi a dolgait, ahogy szeretné, hiszen felnőtt ember, és a családját sem ismerem még annyira, hogy tanácsokat osztogassak arról, hogyan kellene bánnia velük.

       Az út hátralévő részében a rádiót hallgattuk, és a lehúzott ablakok mellett élveztük a kocsi belterét átjáró kellemesen langyos tavaszi szelet.