Untouchable: 18. rész

- B terv -

Sehun POV

Luhannal kint serénykedtünk a konyhában; épp teát főzött kettőnknek, én meg ott lábatlankodtam körülötte. Tegnap este itt aludtam, mivel ma egyikünknek sincs órája, így akár együtt tölthetjük az egész napot is.

- Ma sem akarod felkeresni Chanyeolt? – jött a kérdés, ami sokszor elhangzik.

Drámaian felsóhajtottam, majd válaszra bírtam magam.

- Nem terveztem. Legutóbb is én kerestem fel... Nincs humorom megint végighallgatni, hogy milyen szar barát vagyok.

- Akkor ennyiben hagyod?

- Még nem döntöttem el...

- Megéri? – fordult felém a két bögrével a kezében.

- Micsoda? – nyúltam az egyikért.
- Ennyi éves barátságot csak úgy elfelejteni, mintha nem is lett volna, egy ilyen kis semmiség miatt. Azt hiszi, hogy ő sosem lesz szerelmes?!

- Ne kapd fel a vizet – nyugtattam mosolyogva, majd nyomtam homlokára egy puszit. – Akkor csak adok neki egy kis időt, mert szerintem még mindig haragszik rám.

- És nem is hiányzik?

- De, persze, hogy hiányzik.

- Akkor ezt már nem kellene olyan sokáig húzni, nem? A múltkor azt mondtad, hogy elvileg most van egy srác, akire nagyon hajt. – mondta, majd elsuhant mellettem és leült a nappaliba a kanapéra.

- Na, kíváncsi vagyok, hogy abból is mi lesz. Amíg még beszéltünk, addig folyamatosan tőlem kért tanácsokat, hogy mit tegyen, most nem tudom, hogy mire megy egyedül. – huppantam le mellé.

- Na, nehogy már ne tudjon egyedül boldogulni...!

- Hát, nem tudom. Látszik rajta, hogy nagyon akarja, de nem tudom mit erőlködik egy heterónál. – szürcsöltem a bögrébe, közben szemeimet forgattam.

- Tényleg, ezt már el is felejtettem! – kapott fejéhez.

- Ja... Mind egy, ne beszéljünk róla, épp eleget gondolkodom ezen a témán.

- Rendben, akkor inkább mondd, hogy mit szeretnél reggelire!

*

Baekhyun POV

 Amióta Chanyeollal elmentünk a vidámparkba, kezdek más szemmel nézni rá. Félreértés ne essék, nem olyan szemmel, csak éppen kezdek rájönni, hogy mi van, ha egész eddig félreismertem? Legelőször esélyt sem adtam neki, most meg ez miatt kezd lelkiismeret furdalásom lenni. Az utóbbi napokban egyre jobban érzem azt, hogy közelebb szeretnék hozzá kerülni, és egyre többször férkőzik be a gondolataimba – de persze nem olyan módon. Nem tudom, hogy ez külső szemmel milyennek tűnhet, valószínűleg nem vagyok magamnál. Mondjuk, azt nem fogom elismerni, hogy Yixingnek és Kyungsoonak igaza volt, mert akkor még jobban elkezdenek velem foglalkozni, azt pedig, hogy én legyek a fő téma, inkább el szeretném kerülni.

Jut eszembe, Kyungsoo... Mostanában olyan kevés időt töltöttünk együtt és beszélgettünk el, hogy már nem is emlékszem mikor volt utoljára. Folyton csak tanul, ha pedig éppen nem, akkor Jonginnal van elfoglalva. Igaz, az utóbbi fontosságát nem tudom érzékelni, hiszen jelenleg nincsen senkim, épp ezért nem is nagyon vagyok rajta kiakadva, főleg, ha belegondolok, hogy annyi hónapon keresztül nyüstölték egymást, míg végül ez a kettejük között lévő dolog kiforrta magát. Erre gondolok, és csak azt érzem, hogy milyen boldog vagyok. Örülök neki, őszintén.

Ő és Yixing most egy szobában vannak, mondjuk ritkán vannak egyszerre abban a helységben, mert a kínai legtöbbször a nappaliban tartózkodik, vagy éppen engem nyúz ezzel a Chanyeol témával, ami már a csapból is folyik. Tudom értékelni a segítségét és a támogatását, de ebből néha már túl sok... Sőt, még azt sem tudtam kiverni a fejemből, hogy egyáltalán bejövök neki. Állítása szerint nem vagyok az esete, viszont azért szívesen tenne velem egy-két dolgot. Kiráz tőle a hideg, ha csak belegondolok. Mondjuk kíváncsi lennék, hogy ez még mindig így van-e, de azért annyira nem érdekel, hogy meg is tudakoljam.

*

Chanyeol POV

Egész héten a lakásomon gubbadtam és a suliba járáson kívül nem csináltam semmit. Amióta nincsen Sehun, olyan egyedül érzem magam; nincs senki, akit olykor elhívhatnék egy doboz sörre, akivel elmehetnék szórakozni… Ezek a dolgok mostanában teljesen kimaradtak az életemből, aminek hatására olyan begyepesedettnek érzem magam. Sosem voltam ilyen bezárkózós típus, akkor most mi a fene történt? Magamra sem ismerek. Ez mind az miatt lenne, mert nem beszélek már Sehunnal? Olyan egyszerűen mondom ezt ki, pedig közel sem az. Szinte csak ő volt nekem itt a közelben, a családom a város másik végében lakik, oda sem fél óra az út, most pedig már ő sincs. Ha most nagy erőt vennék magamon és nem lennék annyira büszke, akkor elmennék hozzá és beszélnék vele, de a múltkor csúnyán elküldtem, ezért nincs pofám csak úgy elé állni. Talán el kellene már felejtenem.

Mikor már meguntam a bezárkózást, az ágyban fekvést és a tévés sorozatokat, eszembe jutott, hogy nem csak Sehun létezik a világon. Felhívtam Jongint, hogy nincs-e kedve beülni valahová néhány italra, és szerencsém volt, mivel ma este nem dolgozott, azért könnyen beleegyezett.

Egy, a lakásomhoz közeli bárba ültünk be, mikor már kezdett sötétedni. Leültünk az egyik asztalhoz és miután már nem bírta hallgatni a nagy sóhajtozásaimat, végre megszólalt.

- Nem nézel ki valami jól… Történt valami?

- Igazából elég sok minden történt már azóta, amióta utoljára beszéltünk… - bámultam magam elé.

- Ez most jót jelent vagy rosszat?

- Is-Is.

- Na, ki vele!

- Nem beszélek Sehunnal… Baekhyunnal pedig nem tudom, hogy akkor most mi is van.

- Várj, egyszerre csak egyet… Mi van Sehunnal? Hogy-hogy nem beszélsz vele? De én úgy tudtam, hogy a legjobb barátod, akkor most mi történt? – zúdította rám kérdéseit egyszerre.

- Hát, bevallom, egy kicsit talán rosszul esett, hogy most csak az új pasijával foglalkozik, én meg le vagyok szarva.

- De hát Chanyeol! – nevetett halkan. – Igazán megérthetnéd… Szerelmes. Ezzel nincs semmi baj… Ez még nem azt jelenti, hogy te nem vagy neki fontos.

- Én folyamatosan mindenkit csak megértek! Baekhyunt is próbálom már régóta megfejteni, de még semmire se jutottam… - kortyoltam italomba.

- Tényleg, és vele mi a helyzet?

- Múltkor már egy kicsit többre sikerült vele jutnom, úgy tűnik, hogy kedvel, de nem úgy, ahogy én szeretném…

- Ú, hát ez elég gáz…

- Nekem mondod? Istenem, kell ez nekem? Én csak egy éjszakát akartam, most meg nézd meg már meddig fajult..

- Ezt most úgy mondod, mintha már megbántad volna… - közölte óvatosan.

- Nem tudom eldönteni.

- A jó dolgokhoz idő kell.

- …Csak türelmem nincs.

- Mit érzel vele kapcsolatban?

- Hogy? – pillantottam fel rá.

- Mit érzel, amikor vele vagy, és amikor nem?

- Hát… öhm… - törtem erősen a fejem. – Lássuk csak… - ráncoltam homlokom. – Mikor vele vagyok… Akkor örülök, hogy ott van és hogy látom… Amikor meg nem… Akkor, hát… Szoktam néha rá gondolni.

- Te aztán nem vagy valami könnyű eset. – nevetett, majd kortyolt egyet.

- Ezt most miért mondod? Én, komolyan… Miután megtudtam, hogy heteró… Hogy is gondolhattam, hogy ennek ellenére is egyszerű lesz…? – túrtam frusztráltan hajamba.

- Nem kell ahhoz feltétlen melegnek lenned, hogy szeress egy veled azonos neműt – jelentette ki határozottan. – Az emberbe szeretsz bele, nem az identitásába.

- Ez… igaz. – csillantak fel szemeim.

- Na, látod. Ezen gondolkozz el. És mi van azzal, hogy csak egy éjszakára kell?

- Hogy érted?

Kuncogott.

- Ha csak egy éjszakára kellene, akkor is így futnál utána?

- Én nem futok senki után…!

- A kérdésemre válaszolj…

- Gondolom…

- Hát, téged ismerve aligha. Ha ott helyben nem kapsz meg valakit, akkor mindjárt fordulsz a másik irányba és keresel mást… De Baekhyun esetében ez nem így történt. Mi fogott meg benne annyira?

- Megfogott… - motyogtam magam elé, miközben kóstolgattam a szó jelentését.

- Valami biztos megtetszett benne...

Nem igazán szoktam gondolkodni a múltbeli eseményeken, de most meg kellett erőltetnem magam. Visszaemlékeztem az estére, amikor megismertem. Láttam benne valamit, amit még mindig nem tudok körül írni. Egyszerűen csak elkapta a tekintetem, és minden egyes másodpercben arra gondoltam, hogy ő kell nekem. Minden olyan gyorsan történt, hogy nem is emlékszem néhány dologra. Egyre viszont biztosan, mégpedig arra, hogy akkor mekkora sebet ejtett az egomon. Sosem fogom elfelejteni. Akkor este akkorát koppantam, hogy még a mosdó is visszhangzott. Jonginnak igaza van, tényleg olyan vagyok, hogyha valaki nem megy bele abba, hogy velem töltse az estét, akkor nem veszem a szívemre, hanem megfordulok, és már megyek is következő emberhez, aki boldogan omlik a karjaimba – na, nem mintha sűrűn utasítottak volna eddig vissza. De akkor este valahogy elment a kedvem mindentől. Viszont azt a csókot még azóta sem tudtam elfelejteni; szinte még érzem az ízét a számban… Az a pár másodperc annyira meghatározó volt, hogy mikor vele vagyok, szinte minden ötödik percben eszembe jut.

- Hm? – kereste tekintetem.

- Hát… Talán az, hogy visszautasított és ez akkor valamiért nagyon meglepő volt… Egyre jobban éreztem azt, hogy meg akarom szerezni, de akár hányszor csak találkoztunk, ő mindig olyan elutasító volt és tartózkodó… Talán ez tetszett… Hogy nem adja magát könnyen…

- Akkor tessék, már meg is van a válasz. – dőlt hátra székében.

- A válasz mire? – néztem nagyot.

- Hogy miért vagy ilyen kitartó. Ismerlek már, te meg főleg tudhatnád magadról, hogy mennyire egy büszke ember vagy. Azért akarod ennyire Baekhyunt mert ő végre nem egy olyan kis könnyűvérű, akiket eddig megszoktál.

- Lehet, igazad van…

- Akkor most, hogy ezt már tudod, ne legyél olyan elveszett! Szedd össze magad és végre mutass fel neki valamit! – beszélt határozottan.

- Pontosan micsodát?

- Mutasd neki azt, amit ő szeretne látni. Ő bizonyára most csak barátkozni szeretne veled, nem igaz?

- Azt hiszem… - válaszoltam bizonytalanul.

- Csak képzeld magad a helyébe! Gondolkozz az ő fejével! Te mit tennél?

- Valószínűleg ugyan ezt.

- Na, ugye? Szóval, mint mondtam… - hajolt közelebb és az asztalra támaszkodott. - Csak várj. Folytasd, amit elkezdtél. Legyél vele kedves, járj a kedvében, de csak mértékkel! Azt hiszem, ez csak nem eshet nehezedre, ha már eddig is így viselkedtél vele.

- Igen… - bólogattam. - Tovább? – szinte ittam a szavait.

- Várd meg, amíg ő kezdeményez! – jelentette ki drámaian, közben büszkén elvigyorodott, képzeletben pedig valószínűleg vállon veregette magát ezért a csodás ötletért.

- Hogy a picsába?! – kérdeztem hangosabban. – És hány éves leszek, mire végre szerelmet vall, ötven?!

- Ne akadj már ki annyira! Hidd el, ez be fog jönni! – még mindig olyan magabiztos volt.

- Honnan veszed?!

- Onnan, hogy ha nem jönne be, akkor Kyungsoo-val most nem lennék együtt…

- Hogy mi van?! – vigyorodtam el szélesen. – Te is ezt csináltad?

- Csak egy kicsit… De persze én nem vagyok olyan állat, mint te, és a mi helyzetünk teljesen más volt. Te szimplán csak szerencsétlen vagy, és nyilván már csak ez az egyetlen megoldás maradt…

- Akkor azt mondod, hogy ez sikerülni fog?!

- Ha adsz neki időt, akkor hidd el, hogy előbb utóbb szerelmes lesz beléd és ő fog kezdeményezni.
- Szóval akkor álljak rá arra, hogy barátkozzak vele?

- Igen. Ez már csak menni fog, nem?

- Mint a fene!

- Akkor most már hajrá, rossz rád nézni, komolyan… Ennyi ősz hajszálat a semmiért, ember. – hörpintette le az utolsó kortyokat.

- Várj… Még valami…

- Mi az?

- Akkor most hogy is kellene ezt csinálnom?