(S)he

A nap rohadtul besütött az ablakomon, mivel tegnap este csak félig engedtem le, hogy jöjjön be egy kis friss levegő, viszont így most nem tudok aludni. Az éjjeliszekrény felé nyúltam telefonom után, hogy megnézzem, mégis mennyire keltem korán – 8:12-t mutatott. Zsír, az még elfogadható.

Jobb oldalamra fordítottam a fejem, akkor vettem észre, hogy a tegnapi csaj, akit felhoztam a klubból, még mindig itt fekszik mellettem. Hogy is hívják, Seo- vagy Min- mind egy is, nem is érdekel, de már nem kéne itt lennie. Utálom reggel azzal pazarolni az időmet, hogy szépen elküldjem őket haza, közben beadagoljam nekik azt, hogy velem ne számítsanak semmi komolyra, de úgy látszik most megint csak ez várt rám.

Felültem, majd megcirógattam fehér orcáját, hogy felébredjen. Egy pillanatra megrántotta szemöldökeit, majd lassan felnyitotta szemeit. Kifejezéstelen arccal vártam, hogy magához térjen, de mikor pislogott párat és visszatekintett rám, szemei elkerekedtek, közben pedig felsikoltott.

- Jézusom! – húzódtam hátrébb. – Mi a franc van veled?

De nem felelt, helyette úgy kiugrott az ágyamból, mintha legalább is szellemet látott volna. Időm sem volt reagálni; felkapta a ruháit és a cipőjét, majd bugyiban és melltartóban kiszaladt a szobámból és becsapta maga mögött az ajtót.

- Ebbe meg mi ütött?

Ez könnyebben ment, mint gondoltam… legalább nem kellett jártatnom a számat. De mitől ijedt meg ennyire? Csipás lennék? Vagy elfeküdtem a hajam? A hajamról jut eszembe, mi a-

- Mi a— gecim?!

Eközben a nappaliban és a konyhában Jongdae, Chanyeol és Kyungsoo lébecolt, viszont mikor meghallották a sikoltást, mindhárman abbahagyták, amibe éppen belekezdtek. Néhány pillanat múlva egy lány szaladt ki rémülten a szobából és minden szó nélkül távozott a lakásból – fehérneműben.

- Hát ez meg mi volt? – kérdezte Jongdae a kanapéról, aki a dohányzóasztalra feltett lábakkal nézte a tegnap este levetített Running Man ismétlését.

Szótlanul keresték egymás tekintetét, mert el nem tudták képzelni, hogy mi rémíthette meg ennyire szerencsétlen lányt.

- ...Fogalmam sincs. – válaszolt kicsit megrémülve Kyungsoo, miközben megállt gyümölcsös teája kevergetésében.

- És Baekhyun…?

- Lehet, hogy történt valami? – lépett át a nappaliba, a konyhapulton hagyva fehér bögréjét.

- Meg kellene néznünk. – sétált közelebb Chanyeol is.

Egyikük se mert megindulni a szoba ajtaja felé, csak néztek egymásra és a másikra vártak, mígnem Kyungsoo neki nem iramodott, utána pedig Jongdae is mindjárt felpattant a kényelmes bútorról.

- Baekhyun! – kopogott be Kyungsoo az ajtón.

- Baek! – szólította Jongdae is.

- Minden rendben? – kérdezte Chanyeol.

Vártak pár másodpercet, de a válasz nem jött. Megpróbáltak benyitni, de valószínűleg rázáródott.

Azt hittem, hogy csak álmodom, hogy igazából még mindig alszok és csak a szemem szórakozik velem, de amikor megmozdítottam a kezem és a hajam lesodródott a vállamról, rá kellett jönnöm, hogy igen is jól látok, és hogy valójában sosem volt baj a szememmel. Az ágyammal szemben volt a ruhásszekrényem, amin emberméretű tükrök voltak, így mikor megpillantottam magam, a tüdőmben rekedt az összes levegő – na nem attól, hogy ma reggel is milyen lélegzetelállítóan festek.

- Atya ég... – suttogtam magam elé, ahogy a tükörre meredtem.

Mivel felül félmeztelen voltam, így tökéletesen láttam a kidülledő melleimet, a hosszú hajamat – legalább vállig ért -, valamint az arcom valamivel kerekebb volt és még annál is lányosabb. Elsőként a melleim szúrtak leginkább szemet... Mikor megvizsgáltam a tükörben, lehajtottam a fejem, hogy közelebbről is szemügyre vegyem őket. Félve tettem rájuk remegő tenyereimet, majd megbizonyosodtam arról, hogy igen is igaziak.

- Ez most csak egy vicc, ugye? – kérdeztem magamtól.

Puhák voltak és kerekek, mint egy vízzel teli lufi. Mikor észbe kaptam, hogy mit is csinálok, gyorsan magam mellé csaptam a kezeimet. Ekkor eszembe jutott, hogy ha felül melleim nőttek, akkor alul...

Felemeltem a fejem és farkasszemet néztem a tükörképemmel, közben benyúltam a takaró alá és kitapintottam a boxerem, majd belenyúltam. Idegesen meredtem magamra, ahogy egyre lejjebb toltam az ujjaimat, mikor megéreztem a—

Felkiáltottam.

Hallva a második kiáltást is, kezdtek egyre jobban aggódni.

- Lehetséges, hogy több lány van nála? – találgatott Jongdae.

- De miért sikongatna bármelyikük is? – kérdezte Kyungsoo.

Jongdae megemelte egyik szemöldökét.

- Dae, ez most nem úgy hangzott, biztos valami baj van... Baekhyun! – kopogott még egyszer, de ezúttal sem szólt vissza senki.

- Én elmegyek az után a lány után, hátha megtudok tőle valamit. – javasolta Chanyeol.

- Jó ötlet! – bólintott Kyungsoo, mire a magasabbik az ajtó felé iramodott.

- Uram Isten... mit tegyek? Mit tegyek?!

Ledobtam magamról a takarót, és kipattantam az ágyból. Végig néztem magamon, és tagadhatatlanul lány voltam. A derekam karcsú volt, a lábam és minden másom szőrtelen, a fenekem kerekebb és valamennyivel nagyobb, a hangom pedig vékonyabb... A tükörhöz szaladtam és most már biztos voltam benne. Az arcomon még mindig látni lehetett, hogy én vagyok az, de máshol mindenütt megváltoztam...

Mi történhetett? Így nem léphetek utcára; vajon meddig leszek ilyen?

Ekkor kopogást hallottam kintről. Biztos a többiek... valószínűleg meghallották a nem túl férfias kiáltásomat. De így nem láthatnak meg!

Most mi a faszt csináljak?!

Mindenre gondoltam, de az nem jutott eszembe, hogy esetleg fel kellene öltöznöm. Az ablakhoz léptem és kinyitottam. Lenéztem a tizennegyedik emeletről és rájöttem, hogy nem lenne okos ötlet kimásznom innen. Miután ezt az ötletet elvetettem, visszacsuktam a nyílászáról és új megoldás után kezdtem el gondolkodni.

Még egyszer kopogtak, de nem tudtam mit válaszolni, viszont előbb vagy utóbb úgy is ki kell innen mennem, nem maradhatok itt bent örökre...

- Kyung, most mit kéne tennünk?

- Nem igazán tudunk mást csinálni, minthogy várunk, mivel nincs kulcsunk a szobájához… Hátha Chanyeol megtud valamit attól a lánytól.

Ekkor viszont az emlegetett már vissza is ért.

- Hát ez gyors volt! – csodálkozott Jongdae.

- Mikor kiértem a lépcsőházból, akkor szállt fel a buszra… - lihegte.

- Akkor már csak a kopogás maradt…

Chanyeolon kezdett még jobban eluralkodni az aggodalom, mivel Baekhyun nem szokott így viselkedni. Sikoltozás és néma csend? Mi van, ha kiesett az ablakon? Mindjárt a legrosszabbak jutottak az eszébe, hogy vajon mi történhetett barátjával.

- Vigyázzatok... – vágott magának utat a másik kettő között, majd elkezdett tenyerével dörömbölni az ajtón. -  Baekhyun! – szólt hangosabban, mint az előbb a másik kettő. – Jól vagy? Ha igen, gyere ki! Mi történt?!

Mindannyian elnémúltak, hogy minden neszt meghallhassanak, ami esetleg az ajtó mögül jöhet, de még mindig semmi.

- Én kezdek aggódni... – mondta halkan Kyungsoo.

Chanyeol megint az ajtónak feszült és ismét dörömbölni akart, mikor az lassan kinyílt.

Nem hagyták abba a kopogást, majd később meghallottam Chanyeol hangját is. Mostantól itt kell majd bújkálnom? Nem tehetem ezt meg velük, muszáj lesz kimennem, hogy túlessek rajta... Talán együtt majd kitalálunk valamit.

Az ajtóhoz sétáltam, majd megragadtam a kilincset és elkezdtem szépen lassan kinyitni. Ekkor még eszembe se jutott, hogy nem vettem fel semmit.

Végre tárva nyitva állt az ajtó, én pedig ott álltam előttük egy szál boxerben... lány ként. Mindannyian eltátották a szájukat, és próbálták eltakarni a arcukat vagy másfelé nézni, kivéve Jongdae, aki a szemeit legeltette rajtam – pontosabban a melleimen. Nem csalódtam.

- Ó— Őő— Ne haragudj, hogy... – kezdte a középen álló Chanyeol mérhetetlenül zavarba esve, még a fülei is bepirosodtak.

- ...Biztosan felvertünk – folytatta Kyungsoo -, sajnáljuk.

- Nem sajnáljuk! – tette hozzá Jongdae még mindig bambulva, majd Kyungsoo egy sötét pillantással bokán rúgta.

- Srácok... én— én vagyok az... – mondtam halkan gombóccal a torkomban.

- Esetleg találkoztunk már? – kérdezte Chanyeol.

- Én vagyok az... Baekyun! – mutattam magamra kétségbeesetten.

Biztosan teljesen összezavarodtak, mert egymásra kezdtek el sandítani, közben úgy tűntek, mint akik nagyon nem hisznek nekem. Eddig eléggé rosszul állt a szénám.

- Tényleg, Baek hol van? – nézett a hátam mögé Jongdae.

- Itt vagyok! Én vagyok az! – mondtam, valamivel határozottabban.

Na jó, most már biztosan hülyének is néznek.

- Mi van? – grimaszolt Kyungsoo.

- Én vagyok az, Baek! Az előbb... így keltem, már így keltem! Belenéztem a tükörbe és így néztem ki! Eskü!

Dae próbált visszafolytani egy nevetést.

- Most komolyan! – sóhajtottam. – Itt állok egy szál... – lenéztem magamra – csöcsben és az én boxeremben, higgyetek nekem!

- Miért hinnénk el neked ezt a baromságot? Sosem találkoztunk még ezelőtt. – tette keresztbe karjait Chanyeol.

- Chanyeol! – fordultam hozzá, mert eszembe jutott valami. – Én vagyok a legjobb barátod! Tudom az összes titkodat! Például... például, hogy egy kék plüssmacival alszol, de reggel elteszed az éjjeliszekrényedbe, hogy senki ne lássa meg... – hadartam.

Dae még mindig nem akart volna hangosan nevetni, de már alig bírta visszatartani.

- Ember, ez komoly?! – veregette meg Chanyeol vállát vigyorogva.

- Ezt Baek mondta neked? – kérdezte, miközben leengedte karjait.

- Én vagyok Baek, az istenit!

- Várjatok – szólalt meg végre Kyungsoo is -, mi van, ha tényleg ő az?

- Hogy?! – fordult felé hitetlenkedve a másik kettő.

- Úgy értem... miért mondana el Baekhyun egy ilyen jelentéktelen információt egy lánynak, akit csak egy éjszakára hozott fel? És, ha nem ő Baekhyun... akkor ő hol van?

- Ez igaz... sose kel korán, és én ma még nem láttam... – gondolkodott el Jongdae.

- Akkor kérdezgessük... csak olyan dolgokat, amikre Baek tudná a választ. – javasolta Chanyeol.

- Ez jónak tűnik... – helyeselt Kyungsoo.

- Tegyetek fel bármit! – lelkesedtem. – Mindenre tudom a választ!

- Oké, akkor... milyen hangszeren tanultam ált suliban? – kérdezte Chanyeol.

- Zongora. – vágtam rá azonnal.

- Helyes.

- Hol találkoztunk először? – most Kyungsoo következett.

-  A gólyatáborban! A mi szobánkban csak mi ketten voltunk... és még... még arra is emlékszem, hogy akkoriban szeretted a country zenét! Még a zsebben hordozható kis rádiódat is magaddal hoztad!

- Ez tényleg igaz... – képedt el.

- Te hallgattál country zenét? – fordult felé Jongdae furcsán nézve.

- Melyik a kedvenc filmem? – ismét Chanyeol kérdezett.

- A vígjátékok közül A magányos lovas, a horror filmeket utálod, viszont a Síri Találkozásokra azt mondtad, hogy nem volt rossz – soroltam egy levegővel -, és múltkor azt mondtad, hogy jelenleg az Érkezés a kedvenced, mert nagyon tetszett a felépítése, és a csattanó a végén.

- Hű... hát ez is elég pontos volt... – mosolygott majdnem.

- Állj, állj! – szólalt fel Jongdae. – Várjatok! – tartotta a levegőbe mutatóujját. – Nekem van egy kérdésem, ami mindent eldönthet! – hangsúlyozta drámaian. – Most megtudjhatjuk, hogy ő valójában Baekhyun-e, avagy sem...

- Bökd már ki! – utasította Kyungsoo, mikor már néhány másodperce nem folytatta.

- Legyen... – közelebb lépett hozzám, majd mindkét tenyerét határozottan a vállaimra csapta és rájuk markolt. – Baekhyun... – még mindig olyan drámai volt.

- Huh?

Mindannyian feszülten vártuk, hogy vajon mi lehet az a kérdés, ami alapján eldőlhet, hogy fognak-e hinni nekem, vagy sem. Összenéztem Chanyeollal és Kyungsoo-val, akik ugyan olyan kíváncsiak voltak, mint én. Jól kell megválaszolnom, mert nem akarom az utcán végezni... Ha nem hisznek nekem, akkor biztos szélnek eresztenek azt pedig—

- Mi a Pornhub felhasználónevem és jelszavam?

- Hogy... mi? – kérdezett vissza Chanyeol homlokráncolva.

- A felhasználóneved PinaHuszár69... a jelszavad pedig – már ekkor elkerekedtek a szemei – nvalf19.

Néma csend lett, senki sem tudta, mit mondjon, főleg én nem. Tudtam, hogy a válaszom helyes, de fogalmam sem volt, hogy Jongdae most miért nem szólt semmit.

- Tesó... – suttogta ismét tátott szájjal és kidüllesztett szemekkel. – Tényleg te vagy az... – rázta meg a vállaimat. – Tényleg ő az! – fordult a másik kettő felé.

- Mi az az nvalf? – kérdezte Chanyeol.

Jongdae megint felém fordult, mintha tőlem várná a választ és úgy is volt.

- „Nekem van a legnagyobb farkam...” nvalf... – nyögtem ki.

- Jézusom... – szörnyülködött Kyungsoo. – Akkor gondolom mi az a tizenkilences...

- Igen ám! – mondta dalolva és fülig érő szájjal, miután elengedte a vállaimat.

- Akkor ő most tényleg Baekhyun? – kérdezte Chanyeol.

- Én vagyok az! Meddig magyarázkodjak még?

- Mi történt?

- Nem tudom, az előbb így keltem és— - hirtelen abbahagytam a megkezdett mondatot, mert eszembe jutott valami.

- És? Mi a baj? Baekhyun?

- Tuti az a goth csaj volt a művtöris óráról! – szólaltam fel hirtelen; még a kezeim is ökölbe szorultak magam mellett.

- Tessék? Miről beszélsz? – kuncogott majdnem.

- Kinevethetsz, de nekem gyanús a csaj! Állandóan engem bámul, biztos, hogy elvarázsolt, vagy még rosszabb... elátkozott! Boszorkány!

- Jó, elég lesz! – nevetett, majd megfogta a karomat. – Fel kéne venned valamit, nem?

Ekkor megint eszembe jutott, hogy igazából csak egy boxer van rajtam. Bekísért a szobába, hogy keressünk nekem egy pólót és egy nadrágot, ami talán még jó is lehet rám.

- Ne bámulj már! – szóltam rá enyhe határozottsággal, miután észrevettem, hogy a tükörből néha különböző részeimre pillant.

Amíg fiú voltam, addig ilyenre nem volt gondom, de jesszusom, ezt a lányoknak komolyan el kell viselniük?

- Tessék, ezek szerintem jók lesznek rád. Ha lehetne, kérnék a nővéremtől ruhákat, de nyaralni vannak, úgyhogy esélytelen...

- Nem baj, jók lesznek ezek. – vettem el a pólót és a térdnadrágot a kezéből.

Nem zavartattam magam előtte, hiszen már rengetegszer láttuk egymást pucéran, ő mégis zavarba jött, mikor levettem a boxerem.

- Chanyeol... – szólítottam meg, mikor láttam, hogy megint vörösödik és nem mer rám nézni. – Még mindig én vagyok az, ugye tudod? Lehet, hogy ez csak átmeneti, fogalmam sincs, de... nem akarom, hogy úgy tekints rám, mint egy... lányra.

- Én tudom és értem, de nem tehetek róla... most úgy nézel ki, mint egy lány, így most csak így tudok rád gondolni... – végre rám nézett, mire kedvesen elmosolyodtam. - Mi az? – pislogott ismét.

- Múltkor, mikor—

- Ne beszéljünk róla, kérlek... – szakított félbe, és még a fejét is elfordította, nehogy véletlenül is találkozzon a tekintetünk.

- Miért ne? – léptem eggyel közelebb.

- Mert nekünk... nem szabadna ezt művelnünk, és ezt te is tudod...

- Ki tiltja meg?

Megint rám nézett, de nem felelt.

- Öltözz fel, aztán gyere reggelizni. – mondta ismét mély hangján, majd elhagyta a szobát.

Reggelinél egy kicsit kínos volt a csend.

- Légyszi, ne bámuljatok már... – jegyeztem meg, miután már alig tudtam enni is, annyira zavart a tekintetük.

- Bocs, de ez így most elég fura... – mondta teli szájjal Jongdae.

- Mi tegyünk? – kérdezte Kyungsoo. – Most már örökké lány lesz?

Erre senki sem tudta a választ.

- Ha így lesz, akkor ki kell innen költöznöm, igaz? – kérdeztem félve.

- Dehogy! – vágta rá Kyungsoo. – Majd megtanulunk vele együtt élni... – pillantott a többiekre megerősítést várva, ami nem igazán jött.

- Nem lesz könnyű, de tehetünk egy próbát.

- Az már biztos, hogy jelenleg semmit sem tudunk csinálni... – mondta Chanyeol a tányérjára meredve. – Most csak annyit tehetünk, hogy várunk…

Talán nem kellett volna beszélnem a múltkori dologról még az előbb a szobában. Úgy tűnik, hogy megint feldühítettem, pedig nem állt szándékomban. Vagy már eleve bántotta valami, én meg csak rátettem egy lapáttal?

Reggeli után úgy éreztem, hogy muszáj lesz elmennem és letusolnom, talán az majd egy kicsit megnyugtat. Nem tudom, hogy mit kellene tennem most, hogy ilyen a külsőm; ki tudja, hogy egyáltalán meddig lesz ilyen? Talán csak el kellene fogadnom magam így is...  A szekrényemhez sétáltam, hogy ismét szemügyre vegyem magam. Olyan... átlagosnak tűntem... karcsú, kislányos arcú és... egyszerű. Vajon mit gondolnak rólam a többiek? Szép lennék? Én magam sem tudom eldönteni, de általában az ilyen lányok jönnek be, és őket próbálom meg felszedni. Most, hogy én is egy lettem közölük, vajon engem is megpróbálnak majd felszedni a pasik, ha szép ruhában sétálgatok az utcán, vagy elmegyek boltba, esetleg szórakozni? És mi lesz a sulival? Nem mutatkozhatok be Byun Baekhyunként! Talán addig hanyagolnom kellene az óráimat, amíg vissza nem változok... És ez meddig fog tartani? Jajj, Istenem, ez a tudatlanság!

Inkább fogtam egy tiszta boxert és már mentem is a fürdőszoba felé. Mikor végeztem, csak azt húztam magamra, és ismét úgy festettem, mint reggel. Csak kívülről tűnök lánynak, belülről még mindig fiú vagyok, szóval nem lehet a félmeztelenkedéssel semmi baj. Átsétáltam a konyhába, hogy keressek magamnak valami édességet, mivel valamiért nagyon megkívántam, mikor Kyungsoo ragadta meg a karomat hátulról.

- Baek, már megint mit csinálsz?

- Mire gondolsz? – kérdeztem, mikor megfordultam.

Óvatosan a melleimre pillantott, majd megint a szemembe.

- Ja, az?! Hát... mivel még mindig Baekhyun vagyok... gondoltam, hogy—

- Nem mászkálhatsz így a lakásban... Tudod... mi még mindig fiúk vagyunk, és ez egy kicsit kellemetlen...

- Mi kellemetlen? – kérdezte Jongdae, ahogy elhaladt a küszöb előtt, de megállt és belépett, mikor meglátott engem. – Ó, szóval ez...

- Ne csináljátok már! – nyöszörögtem a vékony hangomon, közben egy M&M’s zacskót szorongattam a bal kezemben.

- Kérlek! – markolt megint karjaimra Soo.

- De én nem akarok más lenni! Önmagam akarok lenni! – már majdnem kicsordult az első könnycsepp. A lányok tényleg ilyen érzékenyek?

Mikor meglátták, hogy a sírás küszöbén állok, kétségbeesetten összenéztek, majd újra rám. Akkor már könnyek potyogtak le a szemeim sarkából.

- M-Most meg miért sírsz?

- Nem tudom! – bőgtem.

- Figyelj, lehetsz önmagad – folytatta -, csak öltözz fel rendesen, oké? – simított végig a vállamon remegő kézzel.

Itt mindenki fél tőlem, vagy mi történt, hogy alig mernek hozzám érni?

- Majd Jongdae szerez neked egy-két lányos ruhát, oké?

- Hogy mit csinálok?

- Igen... – kapta felé a tekintetét. – Ugorj el valamelyik boltba és hozz neki egy pár ruhát!

- Sokba fog ez nektek kerülni! – lóbálta mutatóujját a levegőben, majd megfordult és elhagyta a helységet.

- Köszönöm. – szipogtam.

- Edd meg azt a csokit, lehet, hogy az segít... – viccelődött Kyungsoo, de én komolyan gondoltam. A lányok is mindig csokit esznek, ha bánatosak, reméltem, hogy azért, mert van valami varázsereje.

Adott nekem pár zsebkendőt, amibe megtöröltem az orrom és a szemeimet, majd bekísért a szobámba, ahol felvettem egy pólót. Befeküdtem az ágyamba, hogy folytassam a csoki evészetet, Kyungsoo pedig magamra hagyott.

Nagyjából fél óra múlva Jongdae kopogtatott az ajtómon, majd benyitott. Még mindig az ágyban feküdtem és a telefonomat nyomkodtam, de mikor megláttam a nagy papírtáskát a kezében, azonnal felpattantam. Miért is lettem hirtelen ilyen izgatott?

- Hoztam neked ruhákat, remélem jók lesznek. – nyújtotta át, én pedig letettem az ágyra.

- Köszi szépen!

Elkezdtem turkálni a színes anyagok között – volt benne farmer rövidnadrág, pár divatos tenisz szoknya, pólók és nyári egybe ruhák.

- Dae, nem túl rövidek ezek egy kicsit? – nézegettem az egyik baba kék szoknyát, közben fél szemmel barátomra sandítottam.

- Nekem jónak tűnnek…

Felsóhajtottam.

- Szerinted sem vagyok már Baekhyun, igaz? – fordultam felé.

- Nézd, Baek… igen, egy kicsit furcsa ez most, vagyis éppenséggel nagyon is furcsa, de majd idővel mindannyian megszokjuk… - sétált közelebb.

- Hát remélem, hogy nem kell sokáig így maradnom, még azt sem tudjuk miért van ez pontosan.

- Tényleg számít ez? A lényeg, hogy most ez van, úgyhogy meg kéne próbálni alkalmazkodni.

- Tehát… akkor csak úgy szimplán… ne foglalkozzak vele? – vetettem rá egy kérdő pillantást, hiszen eléggé abszurdnak tűnt ez az ötlet.

- Én azt mondom próbáld meg. Ne mondd, hogy soha nem akartad megtudni, milyen lehet lányként! – emelte meg egyik szemöldökét, hozzá kacérul elmosolyodott.

- Végül is… egyszer élünk…

- A Pornhub jelszavam pedig megváltoztatom, hogy Kyungsoo és Chanyeol ne kommentálgasson, bár nagyon szerettem a mostanit… Van valami ötleted?

- Akkor jvalf19? Jongdae-nek van a legnagyobb farka?

- Szuper! És nem is tér el sokban. Kösz, haver!

        Kyungsoo fáradtan érkezett meg lakásuk ajtaja elé, teljesen lefárasztották a ma délutáni órái. A kulcsait keresgélte, közben azt tervezgette, hogy amint leteszi holmijait, elmegy és vesz egy langyos zuhanyt. Viszont amint átlépte a küszöböt és látta, hogy mi megy a nappaliban, nem tudott szó nélkül maradni.

- Ti meg mit műveltek? – lépett sietősen a nappali szőnyegére.

Baekhyun a tévé előtt illegette magát, míg Jongdae a kanapén terpeszkedett, de mikor meglátták Kyungsoo sötét tekintetét, azonnal egyenesbe vágták magukat. Ez alatt a pár év alatt már sokszor tapasztalhatták, hogy mikor Kyungsoo mérges, akkor igen is nagyon ijesztő – most sem volt ez másképp. Sötét szemöldökeit összehúzta, fekete szemeit pedig kimeresztette – hátborzongató volt.

- Kyung… - motyogta Baekhyun.

Végignézett mindkettőjükön, majd Jongdae-re meredt.

- Beszélhetnénk egy percre? – és már sétált is határozottan szobája felé.

Félve összenéztek, majd Jongdae megindult Kyungsoo után.

- Megkérdezhetem, hogy mégis mi volt ez odakint…? – csípőre tett kezekkel várta Jongdae válaszát, mikor az becsukta maga után a szobaajtót.

- Hát… én csak segíteni akartam neki… - toporgott egy helyben.

- Ezért rázza most magát úgy, mint egy örömlány? Mégis miféle segítség ez, Jongdae?

- Hát…

- Tudod mi lesz, ha ezt Chanyeol megtudja?!

        Jongdae elsietett Kyungsoo után, én pedig itt maradtam egyedül a nappaliban. Soo irtó mérgesnek tűnt, de nem értem mi rosszat tettünk… Én tényleg nem tudom mi tévő lehetnék ebben a helyzetben, ezért próbáltam meg egy kicsit másként gondolkodni, de úgy látszik nem jött be. Pedig amikor a lányok mutogatják magukat, azt nem szólják meg ilyen fennhangon, bezzeg mikor én most először az életben kipróbálom, akkor elindítom a harmadik világháborút. Remek. Pedig nem is volt olyan rossz.

- Baek… hát te meg-? – nyitott be Chanyeol a bejárati ajtón.

Ott álltam a nappali közepén egy elég rövidke tenisz-szoknyában és egy fehér melltartóban, aminek mellesleg le volt csúszva az egyik pántja. Korábban már mindannyian láttak félmeztelenül, most mégis szégyenlős lettem, amint Chanyeol végignézett rajtam.

- Ó, haha! – színleltem elég bénán nevetést vékony hangomon, közben feljebb kaptam a melltartópántot. Nem mondom, ez az izé elég kényelmetlen, hogy nem fulladt még meg benne egyetlen nő nemű sem? – Én- Éppen próbálom a ruhákat, amiket Jongdae vett nekem…

- Jongdae vett neked ruhákat?

- Csak egy két-három darabot, amíg újra önmagam nem leszek… tudod… - magyarázkodtam, közben a szoknyámat markolgattam.

- Értem…

Megint kerülte a pillantásomat, orcái pedig kipirosodtak. Csak ott toporgott egy helyben a nappali és az előszoba között. Mit kéne most tennem? Talán ha ismét élnék Jongdae ötletével, akkor… Nem. Nem szabad! Kizárt! Nem ronthatok még jobban a már amúgy is rossz helyzetemen.

        - De nem fogja, igaz? – kérdezett vissza óvatosan.

- Jongdae, csak kérlek… gondolkozz mielőtt beszélsz, jó? – próbált higgadt maradni, pedig valójában elég ideges volt.

- Mert ezzel most például mi volt a problémád? Csak szórakoztunk!

- De te is tudod, hogy milyen naiv tud lenni néha! Nem használhatod csak így ki! Ez egy átmeneti dolog, mi van, ha holnaptól ismét normális lesz, akkor hogy fogsz a szemébe nézni?!

- Várjuk, állj, állj! – kapta maga elé tenyereit. – Már mi a jó fenéért használnám ki?! Ha nem vetted volna észre, épp próbálom elvonni a figyelmét arról, ami jelenleg vele történik… Próbálok jó fej lenni és nem túlspilázni ezt az egészet, míg ti azt mondogatjátok neki, hogy minden rendben lesz… dehogy lesz! Ez nem ilyen egyszerű!

- Mégis mi a lószart vársz tőlünk, Jongdae? Egek… mindent félvállról veszel, hogy is gondoltam, hogy ezt majd komolyan fogod… - megrázta fejét, majd az ajtó felé indult.

- Kyung… Kyungsoo- - szólongatta. – Haver!

- Nem vagyok a haverod. – mondta szúrósan, majd kisétált szobájából.

        - És… hol voltál?

- Dolgozni. – mondta, majd ledobta cipőit és átsétált a konyhába.

Hát persze… hol máshol is lehetett volna… Benézett a hűtőbe valami tartalmasabb étel után keresve, majd mikor felegyenesedett furcsán rám pillantott, közben zavarában nyelt egyet, mivel én még mindig ugyan ott álldogáltam és le se vettem róla a szemem.

- Baek…

- Igen?

- Nem kéne felvenned valamit…?

- H-hogy? – pislogtam egy párat, hogy kizökkentsem magam bambulásomból. – Ja… De, azt hiszem… - feleltem sután, majd berohantam a szobámba.

        Az esti órákban úgy történt, hogy mindannyian egy légtérben tevékenykedtünk. Jongdae el sem mozdult a videó játék elöl, Chanyeol zacskós rament főzött, Kyungsoo az ebédlőasztalnál pötyögte az egyik beadandóját én pedig mogyoróvajkrémes szendvicseket gyártottam magamnak, mert Isten tudja az okát, de valamiért nagyon kívántam az édességet. Mikor kész lettem három szelet kenyérrel, egy tányéron az asztalhoz ültem velük és az egyik lábamat magam alá húzva elkezdtem kényelmesen eszegetni.

- Van egy kevés a szád sarkán… - mondta Chanyeol, miközben a levest kavargatta. - …Meg úgy egy kicsit mindenhol.

- Kyungsoo azt mondta lehetek önmagam. – mondtam határozottan teli szájjal.

Jongdae horkantott egyet a tévé előtt, mire Soo lesújtóan felé pillantott szemüvege mögül, majd vissza a képernyőre. Van egy sejtésem, hogy miről beszélgethettek délután a szobában és biztos nem lehetett túl kellemes, mert azóta egymáshoz sem szólnak sőt, szinte tapintható közöttük a feszültség.

- Túlzásba viszed. – jegyezte meg mély hangján.

- Most mi van, mióta vagytok ti ilyen kritikusak?

- Ma reggel óta.

- Érdekes, eddig egyikőtöket sem érdekelte, hogy hogy eszem a mogyorókrémes szendvicset, de most hogy lány lettem, hirtelen mindenben találtok kifogást!

- Ne szívd mellre. – tanácsolta Jongdae.

- Bocs, nem akartam beleszólni. – mondta Chanyeol.

Hogy is tudnék rád haragudni?

- Tudjátok mit… hagyjuk. – felkeltem, majd megfogtam a tányérom. – Szóljatok, ha eldöntöttétek, hogy akkor most ki is a nem normális, mert úgy látszik itt nem csak velem van a baj. Ezt pedig megeszem a szobámban, úgy sem vagytok rám kíváncsiak. – mondtam, majd eltűntem az ajtóm mögött csöndet hagyva magam után.

- Fiúk… - szólalt meg halkan Jongdae. – Nem lehet, hogy azért ennyire hisztis mert… tudjátok… az az izé…?

- A menstruációra gondolsz? – kérdezte Chanyeol, miután kiöntötte magának a levest egy tányérba.

Kyungsoo gondterhelten kiengedte magából a megfáradt gőzt, majd felnézett a laptop mögül.

- Baekhyun számít ránk, támogatnunk kellene, nem pedig még jobban elszomorítanunk…

- Hát, ezen még dolgoznunk kell. – bólogatott Chanyeol, mikor leült az asztalhoz.

        Másnap reggel ugyan szólt az ébresztőm, de nem voltam benne biztos, hogy fel kéne kelnem. Nagyon be kellene járnom az óráimra, vagy nem fog sikerülni a szélsebesen közeledő év végi vizsgám, de mégis hogy jelenhetnék meg ilyen külsővel? Csak feküdtem az ágyamon és a fehér plafont bámultam, közben azon filóztam, hogy akkor most mit is kéne csinálnom. Még csak egy napja, hogy nemet váltottam, de már úgy éreztem, hogy minden romokban hever. Mi lesz így azzal a sok bulival, azzal, hogy lejárok a bárba és ide hozom fel a csajokat? Az iskolával, a szüleimmel… te jó ég, mi lesz, ha így meglátnak a nyáron? Újra kell csináltatnom majd az összes iratomat, nevet kell változtatnom?! És mi lesz a… szexuális életemmel? Pedig most vagyok a toppon! Az Istenit, legalább ha valaki megválaszolná ezeket a kérdéseket…

- Baek – nyitott be Chanyeol kopogás nélkül -, hallottam az ébresztődet, nem mész be a suliba? – kérdezte, miközben a küszöbön ácsorogva beleszürcsölt kávéjába.

Felsóhajtottam, majd megdörzsöltem az arcomat és felültem.

- Te mit csinálnál a helyemben?

- Először is felöltöznék – mondta, mikor látta, hogy megint nincs rajtam póló, majd becsukta az ajtót és leült velem szembe a takaróra. – Aztán bemennék az óráimra.

- De hogy tudjátok ti ilyen könnyen kezelni ezt a helyzetet? Én jelenleg azt sem tudom, hogy ki vagyok…

- Figyelj, az én szememben még mindig ugyan az a Baekhyun vagy, akit kilencedikben megismertem. Te még mindig te vagy, csak éppen… most egy kicsit másként nézel ki és nincs ezzel semmi gond. Ha így maradnál, engem még az sem zavarna. Akkor is a legjobb barátom lennél.

Chanyeol teljesen összezavar. A múltkori dolog óta azt sem tudom, hogy ki is ő nekem pontosan… A legjobb barátom… Igen, mindig is az volt, és most is az, ez kétségtelen, de mégis, mintha egy fal lenne közöttünk, amit én minden erőmmel próbálok megmászni, viszont ő egyre csak magasabbra építi.

- Chanyeol, nagyon szeretnék hinni neked, de van valami, amit egyszerűen nem értek.

Arca elkomolyodott, majd lassan letette a csészét az éjjeliszekrényre.

- Ha legjobb barátok vagyunk, akkor miért feküdtünk le három hete?

Látszott rajta, hogy nem érte váratlanul a kérdésem; tudta, hogyha egyszer kettesben leszünk, akkor úgy is meg fogom tőle ezt kérdezni, hiszen már az óta a nap óta foglalkoztatott.

        Egy szombati nap volt, aznap estefelé csak ketten voltunk a lakásban és éppen az átmeneti áramszünetet próbáltuk meg átvészelni gyertyákkal és zseblámpákkal. Én azon mérgelődtem, hogy pont készültem volna le az egyik clubba egy kicsit jól érezni magam, Chanyeol pedig egy újonnan kijött vígjátékot szeretett volna végre megnézni akkor már egy hete. Mikor feladtuk és elfogadtuk, hogy bizony mindkettőnk jól eltervezett szombat estéje füstbe ment, csak a kanapén ültünk és beszélgettünk. Nem volt tőlünk szokatlan, hogy a semmiről is órákat tudtunk beszélgetni, viszont most, hogy ő az egyetem mellett elkezdett gyakorlatra is járni, engem pedig lekötöttek a vizsgáim, ritkábban volt alkalmunk bármiről is eltársalogni, vagy csak meginni esténként egy doboz sört, így ez egy kivételes alkalomnak volt mondható.

        Igazából már nem is emlékszem, hogy miről beszélgethettünk, mert a dolog, ami utána jött, egészen a semmiből történt meg. Nem emlékszem, hogy kezdődött, sem arra, hogy hogy végződött; hogy vissza jött-e az áram, vagy sem, hogy jelentett-e valamit, vagy sem.

        Azután nem igazán beszéltünk különböző okok miatt, de főként azért, mert lefeküdtünk. Mikor már feltűnt és igenis zavart, hogy Chanyeol direkt nem akar velem kettesben maradni, akkor megpróbáltam különféle pitiáner indokokkal félrehívni és megbeszélni vele a történteket, csupán csak egy pár kérdést szerettem volna feltenni és elmondani az én véleményem, de mindig magamra haragítottam és inkább hagytam, hogy elsétáljon.

        Elég gyorsan eltávolodtunk egymástól, már nem volt meg az a varázs, mint régen. Kerültük egymás tekintetét, nem szerettünk egy szobában lenni, és ami a legfájóbb, hogy egymással beszélgetni. Elkezdett hiányozni, pedig csak egy karnyújtásra volt tőlem. Mindig figyeltem, hogy mit csinál, követtem a mozdulatait és ajkai mozgását, mikor éppen telefonált. Előtte is szerettem a lányok társaságát és meghívni őket magamhoz, de az elmúlt egy hétben már csak vigasznak használtam őket. Nagyon rosszul éreztem magam, pedig biztos voltam abban, hogy Chanyeol gyengéd érintései és csókjai nem jelentettek számomra semmit.

        - Én nem- - rázta meg fejét. – Fogalmam sincs.

Úgy ült előttem, mintha legalább is leszidtam volna, pedig csak egy egyszerű kérdést tettem fel. Szóval fogalma sincs. Nem is értem mire számítottam, vagy hogy egyáltalán milyen választ vártam.

- Sokat gondolkodtam – kezdtem bizonytalanul, mert nem voltam benne biztos, hogy egyáltalán akarom-e folytatni ezt a párbeszédet -, és arra jutottam, hogy… nekem… igenis számított.

Látszott rajta, hogy meglepődött, mégis próbálta visszafogni magát, viszont nem mondott semmit.

- Azt hiszem bemegyek az óráimra. – mondtam végül, majd kikeltem az ágyból megszakítva a szemkontaktust.

Szó nélkül kisétált a szobámból és még csak az ajtót sem csukta be maga után.

        Magamra vettem valamit a ruhák közül, amiket Jongdae vett nekem, majd a vállamra kaptam a laptop táskámat és az előszobába siettem a cipőmért valamint a kulcsaimért, hogy minél előbb távozhassak a lakásból. Kiértem az utcára, ott morcosan sétáltam el a metróig. Már bekötött szemmel is eltaláltam volna oda, most sem gondolkodtam, csak tudatosan szeltem át az egyik zebrát a másik után, közben még az sem zavart, hogy esetleg hogy nézhetek ki. Lány létem óta most először léptem az utcára, de jelenleg még ez sem izgatott. Dühös voltam és legszívesebben ezt levertem volna valamin… vagy valakin. Ráadásul még a hasam is fájt, ami igazán csak akkor tűnt fel, mikor már a metrón álltam.

        Az egyetem falai között igyekeztem a lehető legtermészetesebben viselkedni, de mindenki vagy megbámult, vagy utánam nézett. Nem is értem, hogy gondolhattam, hogy nekem majd ez menni fog… egyértelműen még túl korai volt, de az a reggeli szóváltás Chanyeollal szinte elüldözött otthonról.

        Beléptem a terembe, ahol szokás szerint rengetegen voltak. Leültem a szokásos helyemre, a körülöttem lévők pedig furcsán méregettek. Jól ismertem már őket – legalább is látásból -, hiszen szinte majdnem minden órán velük voltam együtt, most viszont úgy kellett viselkednem, mintha idegenek lennének. Ez nehezebb, mint gondoltam… De tényleg… mégis mi a lószart gondoltam? Nem szoktam én elmenekülni a gondjaim elől, most még is itt vagyok ahelyett, hogy rendesen megbeszélném Chanyeollal a kettőnk dolgát.

- Hé! – szólított meg egy hang hátulról.

- Igen? – fordultam meg lassan.

- Te Baekhyun rokona vagy, vagy mi? – kérdezte Sehun.

Szokása volt elkérni tőlem a jegyzetemet, mondjuk nem mintha én még nem kértem volna el az övéit. Rendes srác, de néha már egy kicsit idegesítő. Most mit kéne válaszolnom? Talán mondjam azt, hogy-

- Igen, az unokatestvére vagyok. – nem volt valami meggyőző, de amennyit kiad az agya, úgy is beveszi.

- Ó, értem… - emelte meg egyik szemöldökét. – Ő hol van?

Nem mindegy az neked? Ne faggass már…

- Öhm, lázas… - vágtam rá – Tüdőgyuszi, elég komoly… - tartottam fel a kezem talán kicsit túl lányosan is.

- Ja… Aha… Jó… - bólogatott bambán, majd visszahúzódott a helyére.

Visszafordultam a laptopom fölé, közben a fejemet fogtam. Ez a nap egy örökkévalóság lesz.

        El se hiszem, de végre hazaértem. Végül nem is volt olyan rossz, mert egy kicsit sikerült elterelnem a gondolataimat… úgy mindenről. A lakás meglepetésemre üres volt. Sosem tudom fejben tartani, hogy ki mikor mit csinál, így néha érnek ilyen apró meglepetések. Letettem a holmim a szobámban, majd húztam valami kényelmesebb ruhát. A hasam már reggel óta görcsölt; azt hittem, hogy a nap folyamán majd csillapodni fog, de nem így lett. Felhúztam egy gyűrött és kopott fehér pólót, a nadrágomat pedig levetettem, ezután kisétáltam a fürdőszobába, mert már majd’ bepisiltem. Normális esetben rondább szót használtam volna… lehet, hogy a „lányság” teszi… Elég bizarr. Amint ráültem a vécére és a világoskék boxeremre pillantottam, egy halk nyekkenés hagyta el a számat.

- Jézusom! Mi faszom ez?!

El sem tudtam képzelni, hogy mi lehet az a vérfolt az alsóneműm kellős közepén.

- Terhes vagyok?! – kérdeztem magamtól. – Belső vérzés?! Meg fogok halni?!

Erősen kapkodtam a levegőt; nem tudtam mit tegyek. Széttettem a lábam, hogy megnézzem még mindig vérzek-e – a válasz pedig igen. Ekkor a vékony falaknak köszönhetően hallottam, hogy valaki megérkezett.

- Hahó! – köszönt, de válasz nélkül maradt.

Chanyeol az? Biztos ő az, ő köszön mindig így. Most mit csináljak, nem maradhatok itt örökké a vécén ülve… Talán… ő tudja mit kell ilyenkor tenni…

- Chanyeol… - szólítottam halkan, kicsit reménykedve, hogy mégsem hallja meg.

- Baekhyun, te vagy az? – kérdezte néhány másodperc múlva az ajtó másik oldaláról.

- I-Igen…

- Minden rendben? Baj van?

- Azt hiszem… nem tudom… Vérzek odalent és nem tudom miért…

Nem válaszolt.

- Chanyeol…?

- Bemehetek? Azt hiszem tudok segíteni.

Hogy bejöhet-e?! Mondjuk miért is ne, miért pont most álljak neki szégyenlősködni?

- Gyere.

Lassan benyitott, majd végigmért. Nagyon hülyén nézhettem ki; ott ültem a vécén a pólómmal takarva a vadonatúj női szervem valamint a véres boxerommal a bokámon. A helyében én már röhögtem volna magamon, de nem tette. Feltűnő higgadtsággal térdelt le mellém a kézmosó alatti szekrényhez, amit kinyitott, hogy kivegyen egy színes csomagolású valamit. Szárnyas betét – olvastam a csomagolásról.

- Ezt honnan szedted? – kérdeztem meglepődve.

- Feltételeztük, hogy szükséged lesz rá, ezért ma reggel szereztem egy párat. Nem tudom, hogy milyen… igazából azért választottam ezt, mert csomagolásra ez volt a legszimpibb, úgyhogy- Baek… mi a baj? M-miért-

- Semmi – fojtottam belé a szót, miközben a másik irányba kaptam tekintetem. – Köszönöm… Hogy kell ezt az izét használni? – vettem ki kezéből, majd elkezdtem vizsgálgatni.

Éreztem, hogy vörösödik az arcom, a szemeim pedig elkezdtek égni. Most meg megint miért sírok? Abba kell ezt hagynom, mikor lettem én ilyen érzelgős?

- Szerintem a boxereddel nem fog menni…

- Tessék? De hát akkor hogy-

- Várj, mindjárt hozok valamit – felállt és kisétált, majd egy szempillantás alatt vissza is ért. – Ezt pedig Kyungsoo-val közösen vettük neked – átnyújtotta a lila papírtáskát. – Igazából ezért mentem most el… Ő meg visszafelé suliba indult.

Belenéztem a táskába, amibe női alsóneműk voltak. Többnyire fehér, de akadt egy-kettő fekete és kék is.

- Ezt… miért csinálod ezt?

- H-hogy?

Ismét össze voltam zavarodva. Chanyeol már megint összezavart. Már három hete ezt csinálja – haragszom rá, aztán valahogy megpróbál kiengesztelni, nekem meglágyul a szívem, de utána ismét tesz valamit, amivel majd magára haragít, és ami a legrosszabb, hogy szerintem ezt nem is tudatosan teszi. Nem értem. Nem. Értem.

- Ha nem akarsz, nem kell ilyen kedvesnek lenned csak azért, mert jelenleg ez történik velem.

- Ezt meg-

- Hogy értem? Én csak… Vissza akarlak kapni... Mint barát, vagy mint… szerető. Vagy mint mindkettő. Olyan nagy kérés ez?

Kiengedte a bent rekedt levegőt, majd a padlóra pillantott.

- Először had segítsek. – mondta immár komorabban.

Lehúzta a lábamról a boxert és a szennyes kosárba hajította, majd találomra kivett egy bugyit a papírtáskából, letépte róla a címkét, a kukába dobta és rám húzta. Végig követtem a szemeimmel minden egyes mozdulatát, viszont megszólalni nem tudtam. Reménykedtem, hogy ez alkalommal majd ő mond valami biztatót, bár ennek nem sok esélyét láttam.

- Tessék – nyújtott felém egy betétet a zacskóból. – A hátoldalán van, hogy hogy kell használni. Menni fog?

Kivettem a kezéből ezzel tudatva vele, hogy boldogulok, majd még pár pillanatig elnézte, ahogy kibontom, azután viszont felállt és kisétált becsukva maga után az ajtót.

        Nemsokára én is magam mögött tudtam a fürdőszobát; nem mondom, eléggé kényelmetlen volt ez a bugyi, amit magamra kellett húznom – bevágott a fenekemnél és még csak nem is tanga volt. Most úgy nézhettem ki, mint azok a csajok, akiket felhozok este és reggel azt hiszik, hogy ebből még lehet valami komoly – de soha nem így van -, vagyis kócosan egy szál bugyiban és pólóban, csak azzal a különbséggel, hogy én itthon voltam és megtehettem. A konyhába sétáltam, hogy bevegyek valami görcsoldót, mert még mindig rohadtul fájt a hasam. Nem vagyok jártas a témában, de ez a menstruációtól van, igaz?

- Mit keresel? – kérdezte Chanyeol, mikor meghallotta, hogy a fiókokat húzogatom.

- Görcsoldót. – válaszoltam egyszerűen.

- Tőled balra kettővel a felső fiókban van.

Úgy volt, ahogy mondta. Kipöccintettem egy szemet és bevettem egy pohár vízzel.

- Figyelj, Baekhyun… - sétált a hátam mögé, miközben letettem a poharat. – Sajnálom, ha összezavartalak és megbántani sem akartalak.

Felé fordultam és úgy döntöttem, hogy végig hallgatom, amit mondani akar.

- Jogos. Folytasd.

Minden okom megvolt arra, hogy meg legyek sértődve. Ebben a három hétben minden tőlem telhetőt megtettem, hogy rendezzük a kettőnk ügyét, de ő állandóan csak elszaladt.

- Nézd… - sóhajtott, közben pilláit is lehunyta. – Ez most egy olyan lehetetlen állapot, mint az, hogy te lány vagy, én mégis tisztán érzem azt, hogy… több szeretnék lenni a számodra…

- Tessék? – kerekedtek el a szemeim.

Visszautasításra számítottam, vagy arra, hogy időt kér a gondolkodásra, ehelyett… szerelmet vall?

- Mindkettő szeretnék lenni. – bólintott határozottan, közben meggyőzően mosolygott.

- Te erre… nem csak most jöttél rá… igaz?

Szégyenlősen megrázta a fejét.

- Chanyeol… te ugye nem vagy lázas? – tapogattam viccelődve a homlokát.

Felnevetett, majd elhessegette a tenyeremet.

- Próbáljuk meg, oké?

Válaszul nem bírtam ki, muszáj volt megcsókolnom. Úgy tűnt, hogy nem lepődött meg, amiből azt feltételeztem, hogy már várt rá. Valahogy sokkal jobb érzés volt őt úgy csókolnom, hogy tudom, ő már az enyém és én is az övé. Hevesen kapott ajkaim után, amitől még merészebb lettem. Ölébe pattantam, ő pedig rámarkolt fenekemre.

- Hű, de könnyű vagy! – beszélte ajkaimra.

- Ezt már ki akartam próbálni. – vigyorogtam, majd arcát közrefogva tartottam magamhoz még közelebb.

A mögöttünk lévő konyhapulthoz lépett, ott letett a mosogató mellé. Istenem, mi lett volna, hogyha Jongdae éppen akkor nem ér haza-

- Van itthon valaki? – hallottuk az előszobából.

Ekkor egy pillanat alatt váltunk el és meredtünk ijedten egymás szemébe. Chanyeol gyorsan ellépett előlem, én pedig leugrottam a pultról és megigazítottam a felsőm.

- Á, szóval van! Sziasztok! – lépett be jókedvűen a konyhába, majd a hűtőhöz sétált.

- Szia… - köszöntünk egyszerre.

Miközben Jongdae háttal a hűtőben kutakodott, Chanyeol idegesen túrt a hajába, belőlem pedig majdnem kitört a nevetés.

- Minden rendben? – kérdezte, miután felegyenesedett. – Olyan furcsák vagyok.

- Nem- Minden… - kezdte Chanyeol. – Csak Baekhyunnak, nos… hát-

- Faj a hasam! – szakítottam félbe, hogy mentsem a helyzetet.

- Van fájdalomcsillapító a fiókban. – mutatott arra.

- Oké, köszi! – feleltem.

- Nincs mit. – biccentett, majd kisétált egy bolti szendviccsel a kezében.

- Hát ez nem sokon múlott… - fújta ki Chanyeol a bent rekedt levegőt.

- Menjünk a szobámba. – biccentettem, majd észrevétlenül beosontunk az ajtón. – Mielőtt még túlságosan is örülnék a válaszodnak – sóhajtottam -, azt hiszem meg kell beszélnünk, hogy hogy is képzeljük a továbbiakat.

- Ideges vagy?

- Mi- Miért?

- Akkor szoktál ilyen diplomatikusan beszélni. – mosolygott.

Elpirultam.

- Még egyszer, sajnálom, hogyha fájdalmat okoztam. – mondta megbánóan, közben megfogta a kezem és az ágyra húzott, hogy leüljek vele szemben. – Eddig nem voltam biztos abban, hogy mi tévő legyek, de mikor megtudtam, hogy mit érzel irántam, akkor már nem voltak kétségeim...

- Megértem…

- Nem kell megértőnek lenned, mert megérdemeltem, hogy haragudj rám. – bólogatott, közben kézfejemet cirógatta nagyujjával.

Figyeltem, hátha akar még valamit mondani, de helyette egy szende mosollyal kezemre pillantott.

- Mi az? – kérdeztem.

- A kezeid még mindig ugyan olyan szépek…

        Másnap ismét bementem két órámra, hogy még se maradjak le a tananyagról. Őszintén, annyi minden történt az utóbbi két napban, hogy kezdtem megszokni, hogy a gyengébbik nemet erősítem, bár már szívesen térnék vissza inkább a régi önmagamhoz. Túl sok magyarázkodással és kínos helyzettel járna az, ha így maradnék életem végéig.

- Hé, te! – szólított meg Sehun.

Igen, ezen az órán is velem volt és persze, hogy mögöttem ült.

- Mi az? – fordultam meg.

- Nem kérdeznéd meg Baekhyunt, hogy nem adná-e oda a jegyzeteit a tegnapi óráról?

Tudtam.

- De hát… én jegyzeteltem neki. – emeltem meg egyik szemöldököm.

- Akkor… te… nem adnád oda?

Eddig is rendes voltam, most is az leszek. Meg ha legközelebb nekem kellenek az ő jegyzetei, akkor ő is oda fogja adni.

- De… - bólintottam, közben alig észrevehetően megforgattam a szemem.

- Kösz! Kérd el Baekhyuntól az e-mail címem.

- Hát persze… - motyogtam, közben visszafordultam eredeti pozíciómba, ekkor viszont a szemem sarkából észrevettem, hogy egy bizonyos valaki engem bámul.

A boszorkány… Az a goth csaj, aki állandóan méreget, tőlem balra srégen ült a terem másik oldalán. Most is engem nézett azokkal a feketére kikent szemeivel. Tuti, hogy van valami köze ahhoz, ami történt velem, szinte érezem! Látszik a nézéséből, hogy felismert, szóval ez már biztos. Kicsit erőszakosabban, kérdően viszonoztam a nézését, mire egy öntelt vigyor jelent meg az arcán, utána pedig visszafordult a professzor felé. Talán ha vége az órának, meg kellene kérdeztem, hogy- de mégis mit válaszolna? „Igen én varázsoltalak el” vagy mi?! Inkább nem akarok hallani még ehhez hasonló választ sem, úgyhogy jobb lesz, ha hallgatok a megérzésemre.

        Csendben léptem be a lakásba, majd azonnal a konyhába ballagtam, hogy ismét bevegyek egy görcsoldót, mert már megint kezdtem érezni a szúró fájdalmat odalent. Nem hiszem el, mégis mikor fog ez elmúlni?! A fürdő felé vettem az irányt, hogy vegyek egy jó forró zuhanyt, ami majd ellazítja a fáradt tagjaimat.

        Mikor végeztem, a szobám felé vettem az irányt egy szál törölközővel magamon, ekkor Kyungsoo lépett be a bejárati ajtón. Mivel úgy tudtam, hogy egyedül leszek itthon, csak a derekamra tekertem a nyirkos anyagot.

- Baek…! – szólalt fel Kyungsoo, mikor meglátott.

- Ó! Soo…

Először nem is esett le, hogy megint csak fedetlenül vannak a melleim, néhány pillanat elteltével viszont gyorsan feljebb húztam magamon a fehér anyagot.

- Hogy vagy? – kérdezte mosolyogva.

- …Jól. Köszi… Te? – általában nem szokott ilyen jókedvvel hazajönni, ezért most furcsálltam, hogy egy kedves görbület ült szája sarkában. – Minden rendben?

- Persze. - dobta le fekete oldaltáskáját a kanapéra.

- Megkérdezhetem… miért van ilyen jó kedved?

Nem válaszolt, csak elsétált mellettem a konyhába, ahol ivott egy pohár vizet. Ezalatt én némán álltam a szobám ajtaja előtt és vártam, hogy választ kapjak. El sem tudtam képzelni, hogy mi történhetett… Nyerhetett a kaparós sorsjegyen, vagy kapott szabadságot jövő hétre? Lövésem se volt. Viszont miután letette az asztalra az üvegpoharat, elém sétált, megütögette a vállam és vigyorogva így szólt:

- Szurkolok nektek.

Majd egy biztató bólintás után megfordult, felkapta a táskáját és magára csukta szobája ajtaját. Hát ez meg mi- Tud Chanyeolról és rólam? De honnan? Mondjuk nem mintha baj lenne, de azért még nem kellene világgá kürtölni… Biztos nem Chanyeolnak járt el a szája, rajta kívül pedig csak Jongdae jöhet szóba- Hhhh! Tegnap a konyhában! Biztos nem ugrottunk szét elég hamar… Vagy szimplán csak kikövetkeztette, elvégre nem olyan hülye, mint amilyennek látszik, sokszor egyébként csak tetteti – elég sokszor. Tisztára elvörösödtem; most mit gondolhatnak a többiek? Kyungsoo úgy tűnik, hogy örül neki, de Jongdae-vel mi lehet a helyzet? Mármint, nem hinném, hogy ellene lenne, de azért kíváncsi lennék az arcára…

        Gyorsan beviharoztam a szobába, hogy felvegyek valamit, na meg, hogy tovább ábrándozzak arról, mi történt volna tegnap este, ha Jongdae nem jön haza, valamint ha nem ömlik vér a vaginámból.

        A héten már egyszer sem láttam azt a hátborzongató csajt az órákon. Sokszor eltűnődtem, vajon még szűz lehet? Ilyen külsővel és kisugárzással tuti! Hisz’ úgy néz ki, mint egy kriptaszökevény! De lehet, hogy nem kellene ilyeneket mondanom, mert lehet, hogy még a gondolataimat is hallja.

        Már egy hete, hogy lány voltam és hogy megkeserítettem a saját életem. Esküszöm, az első két napban még jól bírtam, de mostanra már szívesen örülnék annak, ha visszakaphatnám önmagam és élhetném tovább az életem. De így, ezzel a külsővel minden csak nehezebb lett… a menstruációm – vagy hogy nevezik – szerencsére már elmúlt, úgyhogy afelől már nem kellett aggódnom, viszont sokkal jobban oda kellett figyelnem magamra – több területen kellett borotválkoznom, sűrűbben kellett mosnom a hajam, divatosan kellett összepárosítanom a ruháimat és még az sem volt mindegy, hogy hogy álltak rajtam. Viszont egy pozitívum azért történt ebben az egy hétben: a többieknek sikerült valahogy megszokniuk ezt a külsőmet is.

        Jongdae-vel ugyan úgy tudtunk videó játékozni és pornót nézni, Kyungsoo továbbra is mosott rám, annak ellenére, hogy ez normális esetben az én feladatom lett volna, Chanyeollal pedig nem akadt különösebb probléma már a kezdetektől fogva. Most is éppen a szobájában heverésztünk az ágyon a só lámpa fényében.

- Mi lesz, ha örökre így maradok? – kérdeztem mellkasán feküdve.

- Mi lenne? Az semmin nem változtatna.

- De-

- Nem kéne ennyit aggódnod. Ráncos leszel. – hallottam a hangján, hogy mosolyog.

- Ha-ha!

- De most komolyan – csúszott lejjebb, hogy mellém feküdhessen. – Nem érdekel, hogy nézel ki; hogy lány vagy-e vagy fiú, amíg itt vagy nekem. – nyomott egy puszit fejem tetejére.

        Másnap reggel mellette ébredtem. Kimásztam az ágyból, hogy az új, tőle kapott babarózsaszín hálóingemben a fürdőszobába csoszogjak és megmosakodjak. Magamra csuktam az ajtót, hogy ne zavarjam a többieket, majd a tükörre emeltem az arcom és megláttam, hogy-

Felkiáltottam.

- Mi a franc ez? – kérdezte Kyungsoo, miután álmosan felriadt.

- Baek! – pattant fel Chanyeol is, mikor észrevette, hogy szerelme nincs mellette.

- Jaj, ne! – kelt ki gyorsan az ágyból Jongdae is. – Ez legutóbb is rosszat jelentett…

Szinte mindannyian egy időben értek a fürdőszoba ajtaja elé és már kezdek volna egymás elé furakodni, hogy dörömböljenek a nyílászárón, mikor az kivágódott.

- Baek- - akadt el mindnyájuk lélegzete.

Baekhyun immár eredeti alakjában állt előttük – fiúként, rövid hajjal, hosszúkás arccal.

- Újra én vagyok! – kiáltotta boldogan.

A másik három viszont alig bírta visszatartani a nevetést – Jongdae egyáltalán nem -, mikor meglátták Baekhyunt a kis rózsaszín hálóingjében, ami mellesleg feszült is rajta.

- Ti meg min- Ahj! Ne már! – sóhajtott, mikor leesett neki, mitől is van ennyire jókedvük.

- De örülök, hogy újra önmagad vagy! – tette össze két kezét Jongdae.

- Hát még én!

- Milyen csupasz a lábad! – mutatott rá vigyorogva Kyungsoo, ami egy újabb kör nevetést eredményezett, de ezúttal már Baekhyun sem maradt ki belőle.

- Ezt meg kell ünnepelni! – mondta Jongdae, majd a konyha felé sétált, Kyungsoo pedig utána.

- Azt felejtsd el, csak az az egy üveg van belőle! – hallották Soo hangját.

Baekhyun és Chanyeol kettesben maradtak a szűk folyosón.

- Ez a hálóing tegnap este valahogy jobban nézett ki rajtad. – viccelődött Chanyeol, miközben magához vonta a kisebbet.

- Hallgass már! – felelte Baekhyun, közben közelebb húzta Chanyeolt egy szájra puszira.

- Mert, nincs igazam?

- Le is vehetem, ha gondolod…

A konyha felé pillantottak.

- Szerinted ellesznek 10 percig?

- Kénytelenek lesznek.

        Így történt az, hogy megadatott, hogy egy hétig lány bőrbe bújhattam. Hogy kipróbálnám-e még egyszer? Nem hinném. Na jó… talán. Igazából sok mindent kipróbálnék… De ha engem kérdeztek, szerintem száz százalék, hogy az az ijesztő csaj tett velem valamit, mert aznap reggel változtam vissza, mikor ők elköltöztek Szöulból – ezt Sehuntól tudtam meg. A baj csak az, hogy senki sem hisz nekem! Egy a lényeg, hogy ismét önmagam lehetek, és nagyon remélem, hogy legközelebb senki nem talál meg a hókusz-pókuszaival!